Növénytermesztés

A kukoricáról felsőfokon…

Agrofórum Online

Az évente rendszeresen szervezett kukoricabemutatót az idén szeptember 18-án tartották a Magyar Tudományos Akadémia martonvásári Agrártudományi Kutatóközpontjában.

Az évente rendszeresen szervezett kukoricabemutatót az idén szeptember 18-án tartották a Magyar Tudományos Akadémia martonvásári Agrártudományi Kutatóközpontjában.

Megnyitójában az MTA ATK főigazgatója, Balázs Ervin akadémikus a kukoricanemesítés martonvásári eredményeit bemutató országos rendezvényt ünnepnek, a kukorica ünnepének nevezte. Köszöntőjében kiemelte az idei év azon ritka sajátosságát, amikor is a rekordtermést adó búza mellett, a kukorica jelenlegi állapotában szintén kiváló terményeredmény várható.

Komoly szakmai érdeklődés mellett – szlovákiai, ukrajnai vendégek jelenlétében – Papp Gergely, a Nemzeti Agrárkamara szakmai főigazgató helyettese Kihívások és lehetőségek a kukorica ágazatban címmel kezdte meg az előadások sorát. Az agrárközgazdasági vénájú szakember jól felépített szakmai mondanivalójában a termésbecslés, a hazai és globális terméskilátások ismertetése mellett a kukorica alternatív felhasználási lehetőségeivel is behatóan foglalkozott. Előadása végén a terménytároló és szárító pályázatokra hívta fel a figyelmet (21 milliárd összegben).

Papp Gergely megítélése szerint a hazai kereslet élénkítése – az export beszűkülése következtében – fejlesztésekkel, igényteremtéssel (bioetanol-előállítás), fajtaválaszték bővítéssel szükséges és fontos. A diverzifikált termelés hozadéka, hogy a kukorica jövedelmezősége jobb lehet, mint a búzáé. A zöldítésről (7 %) szólva, az életszerűség irányába, a túlszabályozástól, a rugalmasság irányába kell elmozdulni. A termeléshez kötött támogatásoknál a jövőben az olajretek nem szerepel, a burgonya viszont bekerül a támogatott kultúrák közé.

A házigazda és levezető elnök tisztét egy személybe ellátó Marton L. Csaba (/MTA ATK) tudományos osztályvezető, először köszöntötte a megjelenteket, majd Kukoricanemesítési eredmények 2016 címmel, a Kutatóközpont kukoricanemesítési munkájáról adott átfogó képet. Az EU 27-ek kukorica piacáról (25,5 millió tonna termés) elmondta, hogy az nettó exportőr. A kukorica élettani viselkedését (hidegtűrés vizsgálata a fitotronban) részletesen taglalta a genetikai variabilitással összefüggésben. Áttekintésében a magyarországi kukorica termésátlag növekedést (35 év átlagában 12,5 kg/év) szerénynek ítélte a szakember az európai (német, francia példák) és különösen az amerikai eredmények tükrében. Megjegyezte, hogy az északi országoknál 2 millióval (jelenleg 4 millió ha) nőtt a termőterület másfél évtized alatt.

Marton L. Csaba történeti visszatekintést is adott. Az első hibridkukorica előállítás 60 éve történt Martonvásáron (Erdőhát, 1956). Pár év múlva, hallatlanul gyors fejlődés következtében már 100 %-ban hibridkukoricát termeltek Magyarországon. A csapadékviszonyok elemzése, a klímaváltozás hatásai, a stressz-tolerancia további vizsgálatára készteti a nemesítőket.

A Martonvásáron folyó eredményes műhelymunkát jól érzékelteti; az Intézet az elmúlt 3 évben 22 új, állami elismerést elnyert hibridet állított elő (szemes 70 %, siló 30 %). A fajták a korai, szuper korai irányba tolódnak el, a tőszám optimalizálása (65-72 ezer tő/ha) is szempont a kutatási programban. A siló (LFY) típusú fajták előretörése várható.

A martonvásári kukoricafajták területe a Monsanto, Pioneer és a Syngenta után a negyedik helyet foglalja el, őket még húsz vetőmag cég fajtái követik.

Vida Gyula (MTA ATK) tudományos osztályvezető Búza nemesítési eredmények 2016 címmel számolt be az Intézet eredményes búza kutatásairól, a tápanyag-ellátottság (N, P), az önköltség és a gombakárosítók függvényében. Az új fajták (10 fajtát sorolt fel) közül kiemelkedik az Mv Nádor (9 tonna felett, malmi minőségben), amely a jelenleg legnagyobb területen szaporított fajta. A mennyiség és minőség, a versenyképes önköltség alapján az importőrök beárazzák a fajtákat, így erős ráhatással bírnak a termelőkre.

Oross Dénes (Bázismag Kft.) ügyvezető igazgató képet adott a martonvásári kukoricahibridek vetőmagellátásának helyzetéről. Éréscsoportok (igen koraitól) szerint, 31 hibrid áll a gazdálkodók rendelkezésére. A 8 silóhibridből 4 kifejezetten biogáz-előállítására alkalmas.

Néhány piaci és szakmai jellegű részletkérdéssel is foglalkozott az előadó (hidegtűrés, frakcionált vetés, kártevők, károsítók, gyapottok-bagolylepke, fuzárium, öntözés stb.), hangsúlyozva a gazdálkodókkal való élőmunka és információkapcsolat, a fajta ismeret, a piaci bevezetés, termékpozicionálás. stb. fontos szerepét (25 platform az országban).

A tartalmas, magas szakmai színvonalú előadásokat a bemutatótéren szemlézhették a szakemberek.

A szántóföldi fajta bemutatót az agrotechnikai (tápanyag-ellátási) kísérleteket kiváló szakemberek Pintér János (tudományos főmunkatárs), Árendás Tamás (tudományos főmunkatárs), Bónis Péter (tudományos főmunkatárs) és Istvándi László (kereskedelmi képviselő) részletes, lényegre törő kalauzolása mellett ismerhették meg a résztvevők.

 

A látottak, hallottak alapján határozottan kijelenthető; jó úton jár a martonvásári kukoricakutatás, -nemesítés.

A bemutató valóban a kukorica ünnepe volt. Felsőfokon.

(Dr. Oláh István – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

5 tonnás kukorica öntözés nélkül, 74 százalékos megtakarítás a napraforgótermesztésben – egy dél-alföldi gazda idei lenyűgöző eredményei

2026. október 13. 13:10

Minél kevesebb a talajbolygatás, annál kisebb a költség – ennek az állításnak az igazát is bizonyította a regeneratív mezőgazdasági gyakorlatokról szóló szeminárium egyik előadása.

Kukoricavetés 40 km/h sebességgel, egészen elképesztő bravúrt hajtottak végre

2026. október 12. 13:10

Nem is az irdatlan vetési tempó volt a Väderstad és a Valtra közös kísérletének legnagyobb eredménye, hanem az, hogy a magok 95 százalék fölötti pontossággal kerültek a földbe.

A kukorica utolsó esélye lehet ez a növény, megvédheti a példátlan aszálytól

2026. október 9. 09:10

Idén bebizonyosodott, hogy a mezőgazdaságban nem léteznek „csodaszerek”, ha tartósan nincs csapadék, a leggondosabban nevelt kultúra is odavész. Ha azonban van eső, akkor némi rásegítéssel a kukorica is elégedettségre okot adó hozamra lehet képes.

Hihetetlen módon kezelték az öntözővizet, negyedével többet termett tőle a búza

2026. október 7. 09:10

Meglepő és eddig ismeretlen módszerrel sikerült Kínában számottevő hozamnövekedést elérni többféle növénykultúrában is. Az édesburgonya esetében a termés megduplázódott.

Zeal, a kukorica élettani aktivátora

2019. április 9. 05:30

Új taggal bővül idén az algaalapú biostimulátoraink családja.

Összességében jó hetet zárt a gabonapiac

2020. március 30. 08:42

A kukorica drágulása mögött korrekciós tényezők álltak múlt héten, ugyanis az azt megelőző hetekben sokat vesztett értékéből a termék az üzemanyagkereslet csökkenése miatt.

Egy hihető ígéret: a Huminisz-technológia 13,9% többletet eredményezett kukorica, napraforgó és szója esetében 8 év átlagában

2019. május 31. 09:01

A Huminisz Kft. technológiájának használata 8 év átlagában kukorica, napraforgó és szója esetében 13,9 százalékos terméstöbbletet eredményezett. Ez kifejezetten magas értéknek számít, különösen, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a megtérülési mutató ezeknél a kultúráknál átlagosan 4-5-szörös.

A javuló terméskilátások miatt csökkent a szójabab ára

2020. július 22. 11:02

Óvatos hangulatban zajlott a kereskedés a párizsi árutőzsdén, enyhe fölényben voltak a vevők, ugyanis a malmi búza, a takarmánybúza és a kukorica is drágult, miközben a repce vesztett értékéből.