Növénytermesztés

Afrikában is termőtalajra lelhet a magyar vetőmag

Agrofórum Online

Együttműködési megállapodást kötött a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Marokkói Vetőmag-előállítók Szövetsége. Takács Géza elnök kifejtette: az afrikai kontinens nagyon fontos együttműködési lehetőségeket nyithat az exportorientált ágazat hazai szereplői számára.

Takács Géza – Polgár Gábor – Khalid Benslimane – Tromler Miklós

A koronavírus járvány miatt rendhagyó módon ezúttal internetes kapcsolat segítségével írta alá az együttműködési megállapodást a két fél. Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke Budapesten, Khalid Benslimane, a Marokkói Vetőmag-előállítók Szövetségének vezetője pedig Tromler Miklós nagykövet társaságában Magyarország rabati nagykövetségén írta alá a dokumentumot. Mint ebben lefektették: a két szervezet a jövőben szorosan együttműködik a vetőmagágazati általános információk cseréjében, támogatják tagjaik közös kutatási kezdeményezéseit és azok eredményeinek alkalmazását a mezőgazdaság adott területén, elősegítik az információcserét a vetőmagágazathoz kapcsolódó gazdasági és tudományos eseményekről, valamint közös érdekekhez fűződő szakmai találkozókat szerveznek.

Takács Géza elnök elmondta: nagy jelentősége van a magyar-marokkói vetőmag együttműködés létrejöttének, hiszen a Vetőmag Szövetségnek ez az első formális kapcsolatfelvétele az észak-afrikai régióban. Nagy lehetőségek vannak a kutatásfejlesztési, vetőmag-előállítási és kereskedelmi kapcsolatok területén, amelyek kiaknázása közös érdek.

Hazánkban jelenleg több mint 900 vállalkozás és intézmény foglalkozik vetőmag nemesítéssel és előállítással. Évente százezer hektár feletti területen dolgoznak azért a szakemberek, hogy 180-190 milliárd forint értékű minőségi vetőmagot állítsanak elő. Egy kisebb részét belföldön forgalmazzák, jelentős része viszont exportra kerül. Magyarország kiemelt exportőr a világpiacon, a világ élvonalába tartozik ezen a téren. Erős kutatásfejlesztés jellemzi a szektort, a folyamatos kihívásoknak megfelelően dolgoznak a szakemberek újabb fajták nemesítésén.

A Marokkói Vetőmag Szövetség vezetője, Khalid Benslimane elmondta: a szervezet kiemelten fontos területnek tekinti az innovációt és a nemzetközi együttműködések keretében folytatott kutatási, fejlesztési tevékenységeket. A magyar szövetséggel kötött megállapodás megalapozására már felvették a kapcsolatot a Marokkói Nemzeti Agrárkutató Intézettel, hogy a segítségükkel térképezzék fel és dolgozzák ki a két ország közötti vetőmagtermelési együttműködések lehetőségeit. A vírushelyzetre tekintettel a jövő évre tolódik át a személyes helyszíni kapcsolatfelvétel.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hatalmas felfedezés a vikingekről, döbbenetes újdonságra derült fény

2026. január 16. 14:10

A sör és a sörgyártás több ezer éves múltra tekint vissza. Szinte egyidős a civilizációval. Az árpafajták jelentős fejlődésen mentek keresztül ezidő alatt. Ennek a fejlődési útnak egy részére derítettek fényt nemrégiben.

Veszélyes gyom terjed, nagy ellenséggé válik a mandulapalka

2026. január 15. 16:10

Ez a gumós, évelő, a sásfélék közé tartozó növény egy olyan invazív gyom, amely ha megjelenik a területen, gyorsan terjed és rendkívül nehéz megszabadulni tőle.

146 éve vetik ugyanazt a növényt ugyanabba a földbe, így bánik el a talajjal

2026. január 12. 13:10

Mi történik, ha évről évre ugyanazt a kultúrát vetjük egy adott táblába? Német kutatók másfél évszázada teszik ezt, látványos eredményekkel.

150 éves palack került elő a földből, hihetetlen dolog rejtőzik benne

2026. január 6. 16:10

A 19. század második felében kezdődött az a mezőgazdasági kísérlet, amely a tervek szerint 2100-ban ér véget. De máris hihetetlen eredményekkel szolgál.

Érdemes beáztatni a magokat vetés előtt?

2020. március 26. 04:38

K. Csaba kérdése: Azt tanácsolták ismerőseim, hogy vetés előtt áztassam be a magokat. Mi az előnye, érdemes-e csinálni?

A fajtaoltalom befektetés a jövő mezőgazdaságába

2022. május 26. 10:12

Több mint egymilliárd forintos támogatást kaptak az elmúlt időszakban a hazai növénynemesítők a Fajtaoltalmi Nonprofit Kft.-n keresztül.

Új kalászosaink is bírják a gyűrődést

2022. augusztus 2. 08:36

Azoknak, akiknek a nagy termés mellett fontos a stressztűrés is.

Agritechnica 2022 kiállítási előzetes a Väderstad csoporttól

2021. november 5. 04:36

A Mattias Hovnert által vezetett sajtótájékoztatón ismertették azokat az új fejlesztéseket, amelyek a nagyközönség számára, a hannoveri Agritechnica kiállításon (2022. február 27., Hall 13) kerülnek bemutatásra.