Aszályban a talajműveléssel összefüggésben gyakran és többnyire joggal hivatkozunk a rossz minőségű szántás okozta eketalp-betegség gyökérfejlődést gátló hatására.
Mindennek rendelt ideje [van], és ideje [van] az ég alatt minden akaratnak. (Préd. 3,1)
————————-
Fizessen elő az Agrofórum szaklapra >>>
————————-
Az északi félteke mérsékelt égövében élő embere számára az ősz az érés, az élelem elraktározásának időszaka. A földből élő és földönjáró gazda azonban jól tudja, több a tennivaló ekkor, mint csupán a korábbi verejték gyümölcseinek begyűjtése, ez egyben a jövő megalapozásának ideje is. Amikor a Kisboldogasszony ünnepén világra jött bátyámat gyerekkorában megkérdezték születetési idejéről, a falusi gyerkőcök természetes, félremagyarázásoktól mentes öntudatával vágta rá az idősektől hallott terminológiával, hogy „trágyahordás idején”. S bár azóta a tudomány sok új ismerettel gazdagított minket, a fejlődő technológiák új lehetőségeket nyitottak meg előttünk, az az axióma nem rendült meg, mely szerint a repcék, a főbb kalászosok vetését, a víz befogadását és megőrzését segítő talajműveléseket, valamint a mezei „bankbetétek” kihelyezését, vagyis a szántók alaptrágyázását ezen a Kárpátokkal körbezárt nagy medencében ősszel kell elvégezni.
Amiről a búzák is árulkodnak
A magyarországi növénytermesztés és a hazai tápanyag-gazdálkodás kapcsolatát a kukorica aspektusából már elemeztük az Agrofórum egy korábbi számában (Extra 57.). A hazai búzák teljesítményét vizsgálva is kitűnik (1. ábra), hogy bár a nagy országos statisztikák nem teszik lehetővé precíz, mélyenszántó tudományos elemzések elvégzését, de jelzik a termesztés – s abban a trágyázás – intenzitása és a hozamok közötti kapcsolat fontosságát. A műtrágyázás gyakorlatát tekintve két olyan hosszabb korszakot (1901-1967 és 1990-2014) lehet elkülöníteni, amelyben a mezőgazdaságilag művelt területeink átlagos évi NPK-műtrágya felhasználása kevesebb volt, mint 100 kg/ha (kivétel: 2007 – 107). Az elsőben, a múlt század első harmadában búzáink termése 1965-ben törte át a hektáronkénti kéttonnás „álomhatárt”.
Ebben a periódusban az átlagos termésnövekedés mértéke igen szerény, évente 11 kg volt. Az intenzív trágyázást, az évente 100-300 kg/ha NPK-t – és a technológia egyéb elemeinek fejlődését – is biztosító 1968-1989 közötti időszakban az előrehaladás évi 129 kg/ha-ra nőtt. A legutóbbi negyed században – az azt megelőző periódusnak köszönhetően –, tápanyagokban feltöltöttebb, gazdagabb talajokon, de már ismét a ’60-as éveket idéző műtrágya-felhasználással, alig valamivel a 4 tonnás szint fölött stagnál a magyar búzatermesztés.
Az, hogy a teljesítmény mennyire nem elválasztható a ráfordításoktól, néhány EU-tagállam eredményeinek összevetése is alátámasztja (2. ábra). A XXI. század elején hektáronként 6-8 tonna búzát termelő országok (Németország, Egyesült Királyság, Franciaország) vegyes műtrágya-hatóanyag felhasználása a mezőgazdaságilag művelt területek átlagára vetítve 150-250 kg/ha között volt. Az Ausztriában kiadott NPK-műtrágyák mennyisége a 2004-2012 közötti időszakban csak 20 kg-mal haladta meg a magyar (93 kg/ha) átlagot, de ez a 21 % többlet a búzatermések átlagaiban is tükröződött (A: 5,14 t/ha; H: 4,20 t/ha).
Ezek az összefüggések a hazai búzatermesztés megyénkénti eredményei alapján egy rövidebb időszakot tekintve is felismerhetőek (3. ábra). Az MTA ATK TAKI 249 mezőgazdasági üzem 3 éves eredményeit tartalmazó adatbázisa szerint a 2009-2011. évek átlagában a búzatermesztéshez 100 kg/ha-nál kevesebb NPK-hatóanyagot felhasználó megyéinkben (4) az egyébként is igen szerény országos átlaghoz (3936 kg/ha = 100 %) viszonyítva csaknem fél tonnával, mintegy 12 %-kal kevesebb termést arattak (3465 kg/ha). A 150 kg-ot meghaladó NPK adagokkal trágyázó 9 megyében 4186 kg/ha átlaghozamot mértek. A 100-150 kg/ha-os vegyes hatóanyag dózisú régiókban az országos átlag szintjén teremtek a búzák (3922 kg/ha).
A termőhely adottságai által alapvetően behatárolt termőképesség, a műszaki feltételektől is függő, reálisan tervezhető termésmennyiség a vállalható termelési költségek, így a műtrágyákra fordítható összegek nagyságát is határok közé terelik. Az ökonomikus szemléletet azonban azzal a tudatossággal kell ötvözni, amely elfogadja, hogy a szántóföldi növénytermesztés fenntarthatósága csak rövidtávon egyeztethető össze a negatív tápelem-mérlegekkel, a talajzsarolással.
Mai műtrágyázási gyakorlatunk nemcsak mennyiségét tekintve változott meg és stagnál alacsony szinten negyedszázada, de arányait tekintve sem optimális. A nitrogénhasználat dominanciája jellemzi, az N:P arány 5,5:1, a felhasznált N- és K-hatóanyagok hányadosa 5,1.
Talajaink többségében a korábbi foszfor- és kálium-tartalékok folyamatosan zsugorodnak, amik a nem kielégítő N-trágyázással együtt nem teszik lehetővé a változékony, szélsőséges időjárás által felerősödő termésingadozások tompítását, gátolják a gazdasági év kezdetén tervezett termésmennyiség és -minőség elérését. Ezért rendkívül fontos, hogy folyamatosan bővüljön azon gazdálkodók köre, akik a tápanyag-visszapótlást a növénytermesztés stratégiai elemének tekintik, felismerve, hogy a szabványos mintavételezésekkel begyűjtött talajok laboratóriumi vizsgálati eredményei alapján, megbízható szaktanácsadó rendszerekkel számított hatóanyag-szükségletek biztosítása hasonlóképpen valódi termelőerőt jelent, mint egy elavult gép, vagy alkatrész cseréje.
A jó termés megalapozása
Napjainkban a kijuttatás-technológiák műszaki hátterének folyamatos korszerűsödése, az összetételükben a növények igényeihez, fejlődési állapotához igazodó, jó oldékonysággal bíró műtrágyák fejlesztése nagyon hatékony eszközei az úgynevezett irányított növénytáplálásnak, vagyis az aktuális tápanyag-szükségletek tenyészidőn belüli folyamatos biztosításának. Ezeknek a lehetőségeknek a kihasználása azonban nem helyettesíti, csak kiegészíti a talajok tápelem-ellátottságát, a felvehető tápelem-tőkét meghatározó alaptrágyázást.
Az őszi műtrágyázás, a szükség szerint kiszórt foszfor, kálium, és nitrogén rögtön az új termelési év kezdetén komoly kiadási tételt jelent a ráfordítások rubrikában. A tápanyagok felvehetősége, azok minél kedvezőbb hasznosulása szempontjából azonban nemcsak a műtrágyák oldhatóságát, hanem az azokban található tápelemek talajbani elmozdulásának lehetőségét, és a gyökérzet kiterjedését, elhelyezkedését is figyelembe kell venni.
A három makroelem közül a nitrogén a leginkább mozgékony elem. A nitrát formában jelen lévő tápanyag elmozdulása Németh Tamás akadémikus hazai talajokon végzett kiterjedt vizsgálatai szerint szoros kapcsolatot mutat talaj vízmozgásával, a talaj vízháztartását meghatározó tulajdonságokkal, így a talajok rétegzettségével, az egyes mélyebben fekvő, eltemetett zónák agyagtartalmával. Izotópos modell-vizsgálatai szerint az intenzív öntözés hatására a kijuttatást követő 12. órában a jelölt nitrát-nitrogén mészlepedékes csernozjom talajon 50 cm mélységig jutott el, miközben a felhalmozódás maximuma a 15-20 cm-es zónában alakult ki. Egy lazább, kevésbé kötött feltalajon, lepelhomokkal fedett csernozjomon ugyanilyen kezelés után a jelzett N-t már 105 cm mélyen is kimutatták, miközben a legnagyobb mennyiséget a felszíntől 65 cm-re mérték. Mindez arra hívja fel a figyelmet, hogy az őszi trágyázás során – számítva a téli félév feltöltő csapadékaira –, a kimosódási veszteségek elkerülése érdekében csak a legszükségesebb N-mennyiségeket adjuk ki áttelelő, viszonylag még csekély gyökérzettel, sekély gyökérzónával rendelkező vetéseink alá. Viszont gondolnunk kell arra is, hogy nemcsak az ősszel fejlődésnek induló növénykék, hanem a korábbi növény tarlómaradványainak lebontásában segítő baktériumok is használják a talaj felvehető nitrogénjét. Az elővetemény betakarításának időpontját, valamint annak hátramaradt szár- és gyökérmaradványainak mennyiségét figyelembe véve ezért mindig gondoljunk az őszi N-adag meghatározásakor a kedvezőtlen pentozán-hatás mérséklésére is.
A nitrogénhez viszonyítva a kálium elmozdulása csak néhány centiméterben mérhető. Kimosódására csak a nagyon laza talajokon kell számítani, ami tavaszi vetésű növények esetében homok, homokos vályog talajféleségeken indokolhatja a tavaszi alaptrágyázást. Ezzel szemben a talajokban évente csak néhány millimétert (homokon 10-12 mm, agyag talajon 1-2 mm) elmozduló foszfor kijuttatását az őszi alapozó talajművelések idejére ajánlott időzíteni. Ez nem jelenti azt, hogy a tavaszi vetésű, széles sortávú szántóföldi kultúrák alá indokolatlan a magágy-zónába starterezéssel P-t kiszórni. Különösen kedvezőtlen időjárási feltételek (pl. hideg, vízzel telített talajok, vagy szárazság) esetén jótékony hatású a gyökerek közelében elhelyezett friss foszfor, de kizárólag tavaszi P-trágyázásra alapozni az adott évet, csak a foszforral közepesnél jobban ellátott talajokon lehet.
A kevésé mozgékony tápelemek esetében mindig gondoljunk arra, hogy a növények gyökérzete környezetében vízzel és tápanyagokkal jól ellátott, nem szűk zónát hozzunk létre. Győrffy Béla martonvásári, P-izotóppal végzett vizsgálataival kimutatta, hogy a P-műtrágya és a gyökérzet közötti távolság szoros kapcsolatban van a tápanyag felvehetőségével. A kukorica a sortól 50 cm-re kiadott foszfornak 25-30, a 100 cm-re elhelyezett P-műtrágyának csak 8-10 %-át volt képes felvenni a 20 centiméter távolságra kiszórthoz mérten. A foszfort tartalmazó műtrágyák esetében ezért a talajjal való elkeverés, a homogenizálás egyik segítő feltétele az őszi kijuttatás.
Aszályban a talajműveléssel összefüggésben gyakran és többnyire joggal hivatkozunk a rossz minőségű szántás okozta eketalp-betegség gyökérfejlődést gátló hatására. Az utóbbi években azonban esetenként olyan táblákon is találkozhattunk sekélyen gyökeredző állományokkal, amelyeken ez a fajta művelési hiba nem volt jelen. Az ilyen, a vegetáció kezdetén még vízzel jól ellátott és a tápanyagokat a felszínhez közeli rétegben tartalmazó talajokon fejlődő növények gyökérzete ebben a keskeny felső zónában alakult ki. A tápanyagokban gazdag talajon intenzíven fejlődő, nagy zöldtömeget fejlesztő növények azonban aszályos időszakban éppen ennek a sekély „komfort-zóna” víztartalékának intenzív felhasználása, a legfelső réteg igen gyors kiszáradása, az ezzel járó „sokkos hervadás” miatt alig, vagy egyáltalán nem hoztak termést. A forgatásos vagy lazításos alapozó talajműveléssel, valamint az állat- és gyökérjáratok révén a lassan elmozduló tápanyagok felszíntől távolabbi zónákba való bejutása tehát nemcsak a nagyobb gyökértömeg kifejlődése, hanem ennek mélyebb, egyenletesebb elhelyezkedése okán a növények jobb vízhasznosítása, nagyobb aszálytűrése szempontjából is lényeges.
Dr. Árendás Tamás, Dr. Fodor Nándor, Dr. Bónis Péter, Dr. Szabó József
MTA Agrártudományi Kutatóközpont Mezőgazdasági Intézet, Martonvásár
