27℃ 14℃
június 21. Alajos, Leila
Növénytermesztés

Búza: csalódást okozó év várható Franciaországban

Agrofórum Online

A búza terméskörülményei Franciaországban valamelyest stabilizálódnak az elmúlt napokban – derült ki a FranceAgriMer mezőgazdasági hivatal adataiból. Ugyanakkor az Európai Unió legnagyobb termelőjének betakarítási kilátásai a nyirkos termésfejlődési időszak után is rosszak maradtak.

A búza mintegy 62 százaléka jó vagy kiváló állapotban volt június 10-én, ami nem jelent változást az egy héttel korábbihoz képest, de érdemi csökkenés az egy évvel korábbi 85 százalékhoz képest – áll a FranceAgriMer gabonajelentésében.

2020 volt gyenge

A jelentés szerint a pontszám továbbra is a legalacsonyabb az évszakban 2020 óta, amikor a francia búzatermést is érintette a heves esőzés.

Túl sok csapadék

Franciaországban meleg, napsütéses idő volt a múlt héten, de ezen a héten visszatért az eső, és megfigyelők szerint a hónapokig tartó nedves időjárás kumulatív hatásai valószínűleg kétszámjegyű százalékos visszaesést okoznak a búza termelésében idén.

Gond a gyomokkal

A párizsi földművelésügyi minisztérium becslése szerint az eső már több mint 7 százalékkal csökkentette a búza vetését. A FranceAgriMer heti jelentéseiben nem kommentálja a termés körülményeit, de Benoit Pietrement, a gabonabizottságot vezető gazdálkodó a héten azt mondta újságíróknak, hogy a gyomok nagy problémát jelentenek, mivel a termelők nehezen dolgoztak a vizes táblákon.

2016-nál jobb lehet

Francois Laurent, a növénytermesztési intézet munkatársa szerint a gyomok és a növények megbetegedésének idei megnövekedett jelenléte fokozta a betakarítási aggodalmakat, bár a terméshozamok várhatóan nem lesznek olyan rosszak, mint 2016-ban, amikor Franciaország az elmúlt három évtized legrosszabb búzatermését takarította be egy nedves, borús tavaszt követően – mondta Arvalis.

„Csalódást okozó év lesz, de nem katasztrofális” – mondta, hozzátéve, hogy nehéz megjósolni a hozamot, miután az eső miatti vetésátütemezés nagyon változatossá tette a terméskörülményeket.

Mínusz 11 százalék

A nyáron betakarított őszi vetésű árpa esetében a jó és kiváló értékelés a múlt héten két ponttal 65 százalékra emelkedett, de jóval az egy évvel korábbi 85 százalékos érték alatt maradt.

Az idei betakarításra vonatkozó első termelési előrejelzésében a francia mezőgazdasági minisztérium előrejelzése szerint az őszi árpa termése közel 11 százalékkal marad el a tavalyi mennyiségtől.

Stabil a kukorica állapota

A FranceAgriMer szerint a kukorica esetében a várt terület 97 százalékát vetették be, ami az egy héttel korábbi 90 százalékhoz képest javult – számolt be a nemzetközi mezőgazdasági szaksajtó a brit Thomson Reuters hírügynökségre hivatkozva. A kikelt kukoricatermések állapota stabil, 80 százaléka jó vagy kiváló állapotban van.

(Kép: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Változik a szabályozás: átláthatóbb vízhasználat a cél

2025. június 20. 14:10

2025 júniusától új rendelet szabályozza a mezőgazdasági kutak engedélyezését, de a háztartási kutak többségét továbbra sem érinti a változás.

Szója, ami „beszél”: érzékelők figyelik az egészségét

2025. június 15. 13:10

Szenzorokkal „megszólal” a szója: amerikai kutatók olyan eszközöket fejlesztettek, melyek a növények állapotát közvetlenül mérik.

Burgonya fókuszban – jövőépítés nemzetközi szemlélettel

2025. június 4. 16:10

A burgonya világnapjához kapcsolódó szakmai konferencián hazai és európai szakértők vitatták meg a termesztés, kereskedelem és fogyasztás aktuális kihívásait és lehetőségeit.

Globális felmelegedés: veszélyben az élelmiszernövények

2025. május 12. 08:10

A felmelegedés miatt a legfontosabb élelmiszernövények fele veszélybe kerülhet világszerte, főleg az alacsonyabb övezeteken.

Hetvenkét éves mélyponton a vetésterület nagysága

2020. augusztus 29. 11:00

Amint arról az Alsó-Szászország Állami Statisztikai Hivatal (LSN) beszámolt, a gabonatermesztés alatt álló terület 2020-ban 744 ezer hektárt tett ki, ami 1948 óta a legalacsonyabb.

Terménypiac: lassú áremelkedést hozott a hideg

2018. február 27. 08:26

Nemcsak a gabonafélék esetében, hanem az olajosmagvaknál is nemzetközi szinten lassú emelkedés figyelhető meg, mutatkozik esély arra, hogy a korábbi „oldalazó” mozgás enyhe erősödésbe fordul.

Újra pluszban a búza

2020. április 6. 06:46

Egy tonna búzáért 202,27 dollárnyit adtak, ami 1,9 százalékos növekedést jelent, de korábban 204,43 dolláron is kötöttek üzletet.

A háború ellenére több orosz búzát vásárol Egyiptom

2022. április 23. 11:17

Az importőrök még mindig "próbálnak kitalálni egy biztonságos csatornát" a már leszállított orosz rakományok kifizetésére.