19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Növénytermesztés
Fizetett tartalom

IKR Agrár – új kísérlet-típus

IKR Agrár Kft.

A múlt év őszén az IKR Agrár Kft. több új kísérlet típust állított be, mind az őszi búzában, mind a repcében. Egyik újdonságként az úgynevezett technológiai „DEMO” kísérleteket vetették el, a szokásos fajtasorokat kiegészítve kétféle technológiai csomaggal. Ezek mellett őszi búzában elindult egy másik program is, ennek célja pedig a fajtákban rejlő terméspotenciál lehető legnagyobb mértékű kiaknázása volt.

Ez utóbbi kísérletben célunk megvalósításához az IKR Agrár Kft. kizárólagos forgalmazásában lévő búzafajtákat választottuk. Ezek a Pibrac (Syngenta), a Complice (Isterra), a Boregar (RAGT) és a Rubisco (RAGT), melyek mellé ötödiknek egy nagyon ígéretes fajta az Atecus (Strube) került a földbe. A technológiát az IKR Agrár szakemberei állították össze az általunk forgalmazott inputanyagokra alapozva.

A kísérlet vezetője és kivitelezője Petrusz Sándor nádudvari vállalkozó volt, akivel már évtizedes munkakapcsolatunk van, és nagy szakmai tapasztalattal rendelkezik a növénytermesztésben, és különösen a szántóföldi kísérletek kivitelezésében. A kísérletre ideális, homogén, 5 hektár nagyságú, jó tápanyagszolgáltató-képességű területet választottunk. A tábla méretéből adódott, hogy minden fajtát egy-egy hektáron vetettünk el, így teljesült az a kritérium is, hogy üzemi méretű legyen a kísérlet.

A múlt év őszén ideális időjárási körülmények között lehetett elvégezni a talajmunkákat. A késő nyári, kora őszi elegendő csapadéknak köszönhetően a középmély-lazítást kiváló minőségben sikerült kivitelezni. Természetesen az ideális körülmények ellenére azonnali talajzárást végeztünk a talajnedvesség megóvása érdekében. A magágykészítés kombinátorral történt, ezt követően október 9-én vetettük el a kísérletet. Őszi starterként 100 kg/ha HUNFERT NPS ImmunMAX – az IKR Agrár Kft. saját fejlesztésű és gyártású különleges összetételű és minőségű műtrágyáját szórtuk ki. Ez a mennyiség biztosította az ideális őszi fejlődéshez a harmonikus tápanyagellátást és a kiváló egészségi állapotot. A későbbiekben érkező megfelelő mennyiségű csapadék és az enyhe, fagyoktól mentes késő őszi időjárás elősegítette a búza megerősödését a télbemenetel előtt. Sajnos ez az ideális állapot nem mondható el a tavaszi időjárásról, mert szinte már menetrend szerint érkezett a tavaszi aszály. A mellékelt csapadékadatokból látható, hogy akkor volt a legkevesebb csapadék, amikor arra a legnagyobb szükség lett volna.

A tavaszi tápanyag-utánpótlás első lépése 200 kg HUNFERT NPS ImmunMAX kiszórása volt a vegetáció újraindulásakor. Második lépésben 500 kg/ha Stabile NS kezelést alkalmaztunk, mely ugyancsak az IKR Agrár saját fejlesztésű, szabályozott hatású, kéntartalmú folyékony nitrogénműtrágyája. Ez a mennyiség biztosította a teljes vegetációban az ideális nitrogén- és kénutánpótlást. A nagyon száraz április – a mérések megkezdése óta az eddig mért legkisebb mennyiség áprilisban! – így is megviselte a búzát, ebben az időszakban lombtrágyás kezeléssel „tartottuk életben” a növényeket.

Vállalatunk tulajdonosi köréhez tartozó csehországi Lovochemie által kifejlesztett és az IKR Agrár által kizárólagosan forgalmazott, 30 százaléknyi N-t és egyéb fontos mikroelemeket tartalmazó Lovospeed (20 l/ha) és a hozzá társított Amalgerol (4 l/ha) átsegítette a növényt a kritikus időszakon, és új lendületet adott a búza fejlődésének.

Különös figyelmet fordítottunk az állomány egészségi állapotára. Három alkalommal végeztünk gombaölő szeres kezelést. Először a lombvédelem érdekében április elején Minister (200 g/l azoxistrobin + 80 g/l ciprokonazol) 1 l/ha dózisban szórtuk ki. Másodszor szintén a levélbetegségek ellen április végén használtuk a Ministert 1 l/ha dózissal. Kalászvédelemre a háromféle hatóanyagú, különösen fuzárium ellen hatásos Cello (100 g/l protiokonazol + 250 g/l spiroxamin + 100 g/l tebukonazol) 1 l/ha dózisával permeteztünk, mely a Minister-rel együtt az IKR Agrár kizárólagos forgalmazásában lévő termék. Rovarok ellen egyszeri védekezés elégnek bizonyult, erre május végén Karate Zeon (50 g/l lambda cihalotrin) 0,25 l/ha dózisát szórtuk ki.

A rendkívüli tavaszi szárazsághoz képest nagyon szép eredmények születtek. A betakarítás július 10-én indult. Az ábrán látható, hogy az idei körülmények között nagy termések (8,5-9,2 t/ha) születtek, az évjáratnak megfelelő minőségi paraméterekkel.

A beltartalmi értékek között nem mutatkozik jelentős különbség a fajták között, de az általános trendhez igazodóan a magasabb termésekhez, relatíve alacsonyabb fehérje és sikér értékek társulnak, a relatíve kisebb termésekhez pedig nagyobbak.

Az újonnan létrehozott technológiai „DEMO”- és a hagyományos fajtaösszehasonlító kísérleteink betakarítása kissé megkésve ugyan, de befejeződött, jelenleg az adatok kiértékelésén, az eredmények összesítésén dolgozunk. Elöljáróban ezekről annyit, hogy a kedvezőtlen évjárat ellenére egy-egy termőhelyen soha nem látott rekordtermések születtek, ami bizonyítja, hogy a búza terméspotenciálja napjainkban 12 t/ha körül mozog, és azt is, hogy gondos, igényes technológiával az időjárás káros hatásainak egy része kiküszöbölhető.

Idei eredményeink szokás szerint elérhetőek lesznek területileg illetékes értékesítő kollégáinknál, forduljanak hozzájuk bizalommal, illetve keressék az IKR Agrár Kft. ajánlatát kiadványainkban, online felületeinken.

Ezúton is köszönjük Petrusz Sándornak az egész éves gondoskodását és odaadó munkáját!

Rácz Béla
IKR Agrár Kft.
www.ikragrar.hu

 

 

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gazdaságos növénytermesztés, csúcshozam nélkül + VIDEÓ

2026. szeptember 15. 04:55

A KWS célja, hogy támogassa a termelőket a kockázatok csökkentésében azzal, hogy több lehetőséget kínál számukra egyre bővülő termékpalettájával.

Megvannak az idei termésgyőztesek

2026. szeptember 11. 11:10

A GOSZ–VSZT–NAK őszi búza posztregisztrációs fajtakísérletek 2026 aranyérmesei az SU HYANKEE és a KAROQUE.

Hogyan és meddig lehet jövedelmező a napraforgó termesztése?

2026. szeptember 8. 16:10

A jól időzített, kis vízmennyiséget kijuttató öntözés akár fél tonna terméstöbbletet is eredményezhet hektáronként a napraforgóban. Azonban nem biztos, hogy a jövőben is jövedelmező lehet a napraforgó termesztése.

Három növényt ajánlunk termesztésre, amelyek jól bírják a hőséget és csapadékhiányt

2026. szeptember 7. 13:10

A klímaváltozással a mezőgazdaságban az eddigi megszokott agrometeorológiai értékek is módosulni fognak, amelyek bizonyos növények termesztését kritikussá teszik hazánkban.

Olcsóbb a búza a jó terméshelyzet miatt

2024. június 5. 08:40

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt kedden.

125,7 millió tonna lehet az uniós búzatermés

2022. július 11. 05:36

A Reuters felmérése szerint az EU várhatóan 125,7 millió tonna közönséges búzát termel majd 2022-ben, ami 3,4%-kal kevesebb a tavalyi termésnél.

Búza fajták hazai és export piacokra

2018. szeptember 17. 06:42

A kalászosok betakarítását a tervezettnél alacsonyabb nyugat európai terméskilátások az uniós és oroszországi területcsökkenés ellenére, az átmenő raktár készletek miatt egyes a felvásárlási árak alakulását tekintve bizakodó szakértők is mérsékeltebb optimizmussal várták.

Vasúti sztrájk bolondítja meg a terménypiacokat

2024. augusztus 22. 06:40

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is csökkent, ám a repce pluszban zárt.