Növénytermesztés

Ebben nem fognak csalódni!

Agrofórum Online

Hartmann Imre: Ajánlom a P9241-et mindazoknak, akiknek fontos a kukoricatermesztésük biztonsága.

“Gazdaságunkban, mely Komárom-Esztergom megyében található, több mint 20 éve állítunk be Pioneer kísérleteket. Hibriddel kapcsolatos döntésünkben mindig meghatározó ezen kísérletek eredménye, ez alapján választjuk ki az adott portfólióból a területünkre leginkább megfelelő hibridet. Így volt ez a P9241 Optimum® AQUAmax® hibrid esetében is. Először 2015-ben bizonyított nagyobb területen. A mostoha körülmények ellenére (talajadottságok, időjárás), 9 t/ha feletti termést értünk el, alacsony víztartalommal. 2016-ban már kukoricaterületünk túlnyomó részén ezt a hibridet vetettük. Üzemi átlaga 11,43 t/ha lett. Tulajdonságait figyelembe véve – korai fejlődési erély, éréscsoportján túlmutató terméspotenciál, kiváló alkalmazkodó-képesség, jó vízleadás, korai betakaríthatóság – ezt a hibridet választottuk a gazdaságunkban beállított precíziós kukoricatermesztési kísérlet alanyaként is. Ajánlom a P9241-et mindazoknak, akiknek fontos a kukoricatermesztésük biztonsága. Ebben a Pioneer Optimum® AQUAmax® hibridben nem fognak csalódni!”

Hartmann Imre, Ügyvezető – tulajdonos, Hartmann Farm Kft., Szákszend

P9241 Optimum® AQUAmax® hibrid

FAO340, ajánlott termőtőszám: 68-76 000 tő/ha

Termesztési ajánlás

Magyarország minden termőhelyére ajánlott. Őszi kalászosok előveteményének tökéletes választás, mert nagy termőképessége korai éréssel, gyors vízleadással párosul.

Bővebb információ: www.pioneer.com/hungary

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hatalmas felfedezés a vikingekről, döbbenetes újdonságra derült fény

2026. január 16. 14:10

A sör és a sörgyártás több ezer éves múltra tekint vissza. Szinte egyidős a civilizációval. Az árpafajták jelentős fejlődésen mentek keresztül ezidő alatt. Ennek a fejlődési útnak egy részére derítettek fényt nemrégiben.

Veszélyes gyom terjed, nagy ellenséggé válik a mandulapalka

2026. január 15. 16:10

Ez a gumós, évelő, a sásfélék közé tartozó növény egy olyan invazív gyom, amely ha megjelenik a területen, gyorsan terjed és rendkívül nehéz megszabadulni tőle.

146 éve vetik ugyanazt a növényt ugyanabba a földbe, így bánik el a talajjal

2026. január 12. 13:10

Mi történik, ha évről évre ugyanazt a kultúrát vetjük egy adott táblába? Német kutatók másfél évszázada teszik ezt, látványos eredményekkel.

150 éves palack került elő a földből, hihetetlen dolog rejtőzik benne

2026. január 6. 16:10

A 19. század második felében kezdődött az a mezőgazdasági kísérlet, amely a tervek szerint 2100-ban ér véget. De máris hihetetlen eredményekkel szolgál.

Hazavágta a búzát a kínai készletezés

2024. június 6. 21:50

Európában a malmi búza, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, ám a kukorica drágult valamelyest szerdán.

Jó vagy rossz hír? Tizedével kevesebb kukoricát vetettek az ukránok

2024. február 16. 10:10

Ukrajnában a 2024-es kukorica vetésterülete 9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Összességében jó hetet zárt a gabonapiac

2020. március 30. 08:42

A kukorica drágulása mögött korrekciós tényezők álltak múlt héten, ugyanis az azt megelőző hetekben sokat vesztett értékéből a termék az üzemanyagkereslet csökkenése miatt.

Kifulladt a búzarali?

2024. május 30. 13:10

Európában a malmi búza és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, ám a kukorica és a repce drágult.