Növénytermesztés
Növénytermesztés

Egyből vetőgépbe került a kukorica – Az Agrofórum nyereményjátékának nyertesei (III. rész)

Egyből vetőgépbe került a kukorica – Az Agrofórum nyereményjátékának nyertesei (III. rész)

Agrofórum Online

Az Agrofórum és az Agrofórum Online szeptemberben hirdette meg második nagyszabású nyereményjátékát olvasói, a magyar gazdálkodók körében. Az értékes nyereménykért, amelyeket partnereink segítségével adhattunk át, mindössze regisztrálni kellett honlapunkra, valamint feliratkozni szakmai hírlevelünkre. Több ezer játékos közül végül – közjegyző jelenlétében – március elején négy szerencsés termelőt sorsoltunk ki, akik közül most a SAATEN-UNION Hungária Kft. által felajánlott különdíjat, a SUMBERTO FAO 380 hibridkukorica vetőmagot megnyerő Fekete Lajost mutatjuk be.

II. KÜLÖNDÍJ:
SUMBERTO FAO 380 hibridkukorica vetőmag (SAATEN-UNION Hungária Kft.)
Nyertes: Fekete Lajos, Békés

A Békés megyei Kamut és Murony határában, a tábla szélén adtuk át az Agrofórum nyereményjátékának második különdíját a szerencsés gazdálkodónak, a Békésen élő Fekete Lajosnak. A helyszín nem volt véletlen, hiszen a SAATEN-UNION Hungária Kft. által felajánlott több száz kiló SUMBERTO FAO 380 hibridkukorica vetőmag egy része a pótkocsira, másik része viszont egyenesen a vetőgépbe került.
A traktor szélárnyékában természetesen nem maradhatott el nyertesünk bemutatkozása sem, a gyors interjú után azonban már indult is az erőgép…

Mióta foglalkozik mezőgazdasággal, és mekkora területen végzi a munkát?
1982 óta vagyok a szakmában, abban az időben a helyi tsz-ben dolgoztam. 1991-ben lettem egyéni vállalkozó, azóta a saját cégemet építem. Családi gazdálkodóként a 140 hektárunkon a gyerekeimmel dolgozom, de további 300 hektáron bérmunkát is végzünk. Van egy 30 éves és egy 27 éves fiam, valamint egy 20 éves lányom, az ő vőlegénye is besegít. A gyerekeim mellettem nőttek fel, bele lettek nevelve a gazdálkodásba.

Ez a 140 hektár itt található a közelben?
A jelentős része Kamuton van, de most például Murony határában állunk. 12 hektár Békésen is található, ami ráadásul jó feketeföld, lehet rajta kísérletezni. Ami víz itt hiányzik, az ott megtalálható, csak nagy bánatunkra nem tudjuk áthozni…

Öntözés?
Szerencsére viszonylag sok öntözhető területünk van, a földjeink több mint felén vagy lineárt vagy dobot tudunk használni. Utóbbival most is ki vagyunk települve, éppen holnap kezdjük öntözni a vöröshagymát.

Ez azt jelenti, hogy nem csak a hagyományos növénykultúrákat találjuk meg a területen?
Pontosan. A búza, kukorica és napraforgó mellett van szója, csemegekukorica, paradicsom, zöldborsó, primőrök. Igazából ez attól is függ, hogy éppen mi az, amit megéri termeszteni. A konzervgyár ugyanis megszűnt, hűtőház nem nagyon van, és így a fuvarköltségek miatt nem mindegy, hogy milyenek a felvásárlási árak.

A Saaten-Union SUMBERTO FAO 380 hibridkukorica vetőmagja hogyan illeszkedik majd az idei vetésszerkezetbe?
Úgy, hogy pont ebbe a táblába fogom elvetni. Már öntjük is bele a vetőgépbe, és indul a munka. Mivel közel van az úthoz, és a szomszéd táblán a másik gazda valamilyen konkurens kukoricát vet, így jól össze lehet majd hasonlítani a két növényt. Én is kíváncsi vagyok az eredményre.

A nyereményjátékra hogyan, milyen formában jelentkezett?
Az idei AGROmashEXPO kiállításon töltöttem ki a regisztrációs lapot, de a fiaim is jelentkeztek a nyereményjátékra. Ők az interneten keresztül iratkoztak fel.

Az Agrofórum szaklapot szokta olvasni?
Persze! Szeretem, mert érdekes és tartalmas cikkek vannak benne. Legutóbb például a szója termesztéséről (is) szóló különszám volt az, amit nagyon hasznosnak találtam. Az Agrofórumban mindig nagyon jó témák vannak, de sajnos, egyre kevesebb időm van olvasni, olyan későn érek haza, reggel pedig csak arra van energiám, hogy megmossam a fogam, és indulok is. De ha időm engedi, átolvasom a lapot, mert mindig találok benne engem is érdeklő cikkeket, legyen az permetezéstechnika vagy éppen tőzsdei információ. Mondjuk a világpiaci árakat és azok kilengéseit nem mindig nézem örömmel, de ez már más kérdés…

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Dél-Ukrajna titkos kertje: üvegházi csoda csemegekukoricával!

2024. március 28. 10:10

Ukrajna déli részén a termelők azon fáradoznak, hogy újabb „csodát” hozzanak létre, munkájuknak köszönhetően a csemegekukorica életre kelt az üvegházak melegében, és ha minden jól megy, hamarosan megjelenik az asztalokon is.

RAPOOL: a repce a hivatásunk, már 50 éve

2024. március 27. 10:10

A bólyi RAPOOL Repce Akadémia nyitotta meg a jubileumi esztendőt, amikor a vállalat azt ünnepli, hogy immár öt évtizede látja el a termelőket kiemelkedő minőségű repcehibridekkel.

Nemcsak hálóval vagy fóliával lehet már bálát kötözni, csomagolni

2024. március 26. 10:10

A neccháló és a takarófólia egyfajta „keverékét” alkotta meg egy izraeli cég, forradalmasítva a bálák kötözését, csomagolását.

Mindenki nyer vele: napenergiával működtetik az öntözést Dél-Afrikában

2024. március 24. 12:10

A dél-afrikai gyümölcsösökben sok helyen már inkább napenergiával működtetik az öntözőrendszereket ahelyett, hogy az országban bizonytalan energiahálózatra hagyatkoznának.

MANHATTAN repcénk nyerte a NÉBIH idei fajta-összehasonlító kísérletek termésversenyét

2023. augusztus 1. 14:40

A RAPOOL-hibrid relatív terméseredménye 108,1%, tehát hivatalosan is öttonnás repce 2023-ban.

Stabil bázis változó környezetben: frakcionált hibridbúza-vetőmagok

2021. július 20. 20:04

A búzahibridek termesztéstechnológiája bizonyos tekintetben – az igényeknek és a fejlesztési kísérleteknek köszönhetően – a finomhangolás időszakában van. Ebben a munkában kiemelt figyelmet fordítunk a vetéstechnológiai és a vetőmagminőséggel kapcsolatos fejlesztéseinkre, mivel a dinamikus és homogén állományfejlődés – fokozottan az őszi időszakban – alapjaiban befolyásolja a terméspotenciált.

SAATEN-UNION-hibridkalászosok. A növénytermesztés jövője.

2018. június 18. 18:27

A SAATEN-UNION az egyetlen olyan nemesítőház, amely mind a négy őszi vetésű gabonafajban kínál hibrideket.

Új növényegészségügyi rendszer és új nyilvántartási kötelezettségek

2019. november 26. 08:32

A rendelet szerint bővül a nagy veszteséget okozó, idegenhonos károsítók terjesztésére képes, éppen ezért vizsgálatköteles termékek köre.