Növénytermesztés

Egymillió tonna cukorrépát dolgoztak föl a zentai gyárban

Agrofórum Online

A zentai cukorgyár az év első napjaiban, január 3-án este befejezte a 2014-es termésű cukorrépa feldolgozását.

A zentai cukorgyár az év első napjaiban, január 3-án este befejezte a 2014-es termésű cukorrépa feldolgozását, ami sok tekintetben rendhagyó és költséges vállalkozásnak bizonyult. A gyárba a négy hónappal ezelőtt kezdődött feldolgozási idény idején összesen 1 150 000 tonna cukorrépát szállítottak be a termelők, a beérkezett mennyiségből 950 000 tonna répát dolgoztak föl, a fennmaradó különbséget a gyökerekkel beszállított föld, levél és egyéb szennyezők teszik ki. Ebből a kis híján egymillió tonna cukorrépából 125 munkanap alatt 108 000 tonna cukrot állítottak elő.

A gyár vezérigazgatója, Deák Teodóra a szombaton véget ért kampánnyal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az előző évekhez viszonyítva a most véget ért kampány volt az egyik legkevésbé hatékony és legköltségesebb. A csapadékos nyár miatt a cukorrépagyökerek az átlagosnál termetesebbre híztak, de emiatt a répa cukortartalma az átlagos alatt maradt. Voltak olyan szállítmányok, amelyekben mindössze 8-9 százalék cukortartalmat tudtak kimutatni. A cukor előállítását költségessé tette a drága földgáz is, a cukor ára viszont nem növelhető. A világpiacon csökkent a gáz ára, de a cukorgyár számára a Srbijagas által szállított energiahordozó csak szeptemberben több mint hat százalékkal drágult. Erre vezethető vissza a január 1-jével megdrágult távhőszolgáltatás is, a cukorgyár által előállított meleg vízért a távfűtött lakások tulajdonosai 3,2 százalékkal kénytelenek többet fizetni.

Mint arról a közelmúltban írtunk, megtalálták cukorgyári lopás tetteseit. Kiderült, hogy a gyárból helyhiány miatt a külső raktárba, a közeli Potisje kikötő raktáraiba szállított cukrot dézsmálták meg útközben a tettesek. Nagyban dolgoztak: ezerkétszáz tonna cukrot pakoltak át az éjszakai utolsó szállítmányokból. A másnap reggel érkezett váltás nem észlelte a hiányt, hiszen rendben el volt könyvelve a gyár területéről kivitt cukormennyiség. A hiányzó cukor értéke meghaladja az egymillió dinárt.

(magyarszo.hu)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hatalmas felfedezés a vikingekről, döbbenetes újdonságra derült fény

2026. január 16. 14:10

A sör és a sörgyártás több ezer éves múltra tekint vissza. Szinte egyidős a civilizációval. Az árpafajták jelentős fejlődésen mentek keresztül ezidő alatt. Ennek a fejlődési útnak egy részére derítettek fényt nemrégiben.

Veszélyes gyom terjed, nagy ellenséggé válik a mandulapalka

2026. január 15. 16:10

Ez a gumós, évelő, a sásfélék közé tartozó növény egy olyan invazív gyom, amely ha megjelenik a területen, gyorsan terjed és rendkívül nehéz megszabadulni tőle.

146 éve vetik ugyanazt a növényt ugyanabba a földbe, így bánik el a talajjal

2026. január 12. 13:10

Mi történik, ha évről évre ugyanazt a kultúrát vetjük egy adott táblába? Német kutatók másfél évszázada teszik ezt, látványos eredményekkel.

150 éves palack került elő a földből, hihetetlen dolog rejtőzik benne

2026. január 6. 16:10

A 19. század második felében kezdődött az a mezőgazdasági kísérlet, amely a tervek szerint 2100-ban ér véget. De máris hihetetlen eredményekkel szolgál.

A rossz termés csökkentheti a cukorrépa-termelést

2022. december 27. 05:36

Rekordtermésben reménykedtünk a nyár előtt, de valószínűleg hektáronként 80 tonna alatt fogunk végezni, ami óriási csalódás.

Megerősítette éves árbevételi kilátásait a KWS

2021. május 23. 09:38

A KWS csoport nettó árbevétele 5,8 százalékkal emelkedett a vállalat 2020/2021-es pénzügyi évének első kilenc hónapjában.

Újraindul az erdélyi cukorgyártás?

2023. február 2. 15:38

Újraindják az erdélyi cukorgyártást a marosludasi cukorgyár új tulajdonosai, akik a térség termesztőitől vásárolnák fel a cukorrépát.

Cukorellátás saját termelésből – érdemes?

2018. augusztus 24. 08:04

Az uniós cukorkvóta eltörlése óta időről-időre felmerül új cukorgyár építésének ötlete. Az OTP agrárszakértői a hazai cukorrépa- és cukortermelés perspektíváinak bemutatásával, illetve a globális piaci trendek elemzésével adják meg a választ, érdemes-e a belevágni a cukorgyártás hazai fejlesztésébe.