Növénytermesztés

A sok eső sem jó, elképesztően pocsék évet zárnak a brit gabonatermesztők

Agrofórum Online

Miközben Magyarországon az aszály és a magas napi csúcshőmérsékletek „gyilkolják” a termést, addig a Brit-szigeten az esők és áradások már tavasszal katasztrofális helyzetet idéztek elő.

A BBC frissen megjelent cikke az, amely egyenesen „katasztrofálisként” értékeli az idei évet mezőgazdasági szempontból. Tavasszal a rengeteg csapadék és a nyomukban megindult áradások pusztították a földeket, míg most a talajaik nekik is szárazak, repedezettek, sóvárognak az eső után.

Már a hosszú és csapadékos tél-tavasz után is azt mondták a brit farmerek, hogy rekordalacsony gabonatermésre számítanak, de a mostani aszály végképp elintézte a szántóföldi növényeket. Az elvetett búza nagyjából tizede veszett oda, és a termesztők kétharmada veszteséges gazdálkodásra számít ebben az évben.

Tó a táblán

Az elsődleges okot tehát az jelentette, hogy az év eleji esők megfojtották az éppen csak sarjadzó vetéseket, amiket utána a farmerek már nem tudtak pótolni. A BBC által megszólaltatott Mike Wilkins a búzája felét elvesztette Wiltshire-ben. Májusban lényegében egy „tó” alakult ki az egyik tábláján, amelyben kacsák és hattyúk úszkáltak.

Miután véget ért az esős időszak, még jó ideig nem tudtak rámenni a nedves, felázott földekre, így a növényvédelem is elmaradt. A gabona így gazos lett, a növények pedig összességében vékony szálúak, gyengék, hiszen konkurálniuk kellett a gyomokkal.

A riporter látogatása idején elvégzett vizsgálat során a búzánál 19 százalékos víztartalmat mértek, ami messze volt a kívánatos 15-től. Az augusztus egyébként azon a vidéken mindig kockázatos, sosem lehet tudni, mikor válik az időjárás alkalmassá a betakarításra. A kirohadt búza helyett babot vetettek, ami a szarvasmarhák takarmányozására jó lehet.

A megszólaltatott gazda a 30 hektáros (tóval „díszített”) tábláján több száz fontnyi kárt szenvedett el hektáronként, és nagyjából 200 hektárnyi hasonlóan tönkrement területe van még, vagyis ez az év már veszendőbe ment.

Az időjárás lett a fő ellenség

Statisztikák szerint az elvetett brit búza 9 százaléka „lett a kutyáké”, ami két évtizede a legrosszabb értéknek számít, de a repce 20 százaléka is odaveszett. Nem csoda, hogy ma már a szigetországi termelők 82 százaléka az extrém időjárást nevezi meg a legnagyobb kihívásnak.

Való igaz, a briteknél tavaly szeptember és idén május között több eső esett, mint az 1836-tól kezdődő meteorológiai feljegyzések óta bármikor, ugyanerre az időszakra vonatkoztatva. Szakértők szerint hozzá kell szokni, hogy arrafelé ez válik majd általánossá.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Génszinten javították a borsó ízprofilját: áttörés a növényi fehérjéknél

2026. január 22. 11:10

A fehérjeborsó új generációja csökkentheti a szójaimportot és új lehetőségeket nyithat az élelmiszeriparban.

Hatalmas felfedezés a vikingekről, döbbenetes újdonságra derült fény

2026. január 16. 14:10

A sör és a sörgyártás több ezer éves múltra tekint vissza. Szinte egyidős a civilizációval. Az árpafajták jelentős fejlődésen mentek keresztül ezidő alatt. Ennek a fejlődési útnak egy részére derítettek fényt nemrégiben.

Veszélyes gyom terjed, nagy ellenséggé válik a mandulapalka

2026. január 15. 16:10

Ez a gumós, évelő, a sásfélék közé tartozó növény egy olyan invazív gyom, amely ha megjelenik a területen, gyorsan terjed és rendkívül nehéz megszabadulni tőle.

146 éve vetik ugyanazt a növényt ugyanabba a földbe, így bánik el a talajjal

2026. január 12. 13:10

Mi történik, ha évről évre ugyanazt a kultúrát vetjük egy adott táblába? Német kutatók másfél évszázada teszik ezt, látványos eredményekkel.

Nagy István: négyszeresére növelte a kormány a kárenyhítési alap forrásait

2023. március 22. 14:24

A kivételesen aszályos tavalyi év veszteségeinek mérséklésére március 31-ig több mint 22 ezer termelő részesül összesen 50,6 milliárd forint mezőgazdasági kárenyhítő juttatásban - közölte Nagy István agrárminiszter.

Szárazságtűrő dísznövények II. rész – egynyári dísznövények

2019. február 16. 04:36

Melyek azok az egynyári dísznövényfajok, melyeket nyugodt szívvel telepíthetünk lazább szerkezetű kerti talajokba olyan évben is, amikor kifejezetten meleg, aszályos időjárást jósolnak?

Az Egyesült Államokban a húsmarha-állomány 52 éves mélypontra zuhant

2023. július 25. 10:40

Július 1-jén 29,4 millió húsmarha volt az Egyesült Államokban, ami 2,6 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

Kihirdették a tartósan vízhiányos időszakot

2024. május 28. 08:10

A tartósan vízhiányos időszakban vízjogi engedély nélkül is lehetőség nyílik az öntözési célú vízhasználatra 30 napig.