Növénytermesztés

Extrém körülmények között aratnak a német gazdálkodók

Agrofórum Online

A gabona betakarítása folyamatban van. Sok helyen ráadásul már igen korán elkezdődött, viszont a csapadék lassítja a folyamatot. A Német Gazdaszövetség első becslése valamivel jobb várható eredményekre utal, mint amit a gyakran nagyon gyenge kezdeti eredmények sugallnak.

42 millió tonna alatt lehet a termés kalászosból

A Német Gazdaszövetség (DBV) 42 millió tonna alatti gabonatermést prognosztizál. Ez elmarad a Szövetségi Statisztikai Hivatal által közölt előző évi számtól (42,46 millió tonna).

„Alig átlagos termésre számítunk, heterogén hozamokkal. Az időjárási körülmények idén komoly kihívások elé állítanak minket, gazdákat” – mondta a Német Gazdaszövetség elnöke.

Az elmúlt hónapok heves esőzései Németország számos régiójában áradásokat, magas vízállást és belvizet okoztak. Az emelkedő hőmérséklettel együtt ez ráadásul számos növénykultúrában nagymértékben megnövelte a gombafertőzések kockázatát – ahogy a hazai kultúrákban is.

Túl kevés a hatóanyag a megfelelő védekezéshez

„A mezőgazdaság idén is egyértelműen érzi az éghajlatváltozás hatásait. A szélsőséges időjárási események komoly kihívást jelentenek. A tavaly őszi esőzések miatt sok terményt eleve későn vetettek el. A jelenlegi instabil, viharos jellegű időjárás aggodalomra ad okot” – mondja Rukwied.

Rámutatott, hogy a növényvédő szerek és hatóanyagok választékának további jelentős szűkülése veszélyezteti a németországi gabonatermesztést.

„Ezért nekünk, gazdáknak sürgősen szükségünk lenne arra, hogy többféle hatóanyag álljon rendelkezésre. Így lehetőségünk lenne ezeket váltogatva használni, ami a növényvédőszer-rezisztencia elkerülésének egyik legfontosabb eszköze.”

Fotó Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hatalmas felfedezés a vikingekről, döbbenetes újdonságra derült fény

2026. január 16. 14:10

A sör és a sörgyártás több ezer éves múltra tekint vissza. Szinte egyidős a civilizációval. Az árpafajták jelentős fejlődésen mentek keresztül ezidő alatt. Ennek a fejlődési útnak egy részére derítettek fényt nemrégiben.

Veszélyes gyom terjed, nagy ellenséggé válik a mandulapalka

2026. január 15. 16:10

Ez a gumós, évelő, a sásfélék közé tartozó növény egy olyan invazív gyom, amely ha megjelenik a területen, gyorsan terjed és rendkívül nehéz megszabadulni tőle.

146 éve vetik ugyanazt a növényt ugyanabba a földbe, így bánik el a talajjal

2026. január 12. 13:10

Mi történik, ha évről évre ugyanazt a kultúrát vetjük egy adott táblába? Német kutatók másfél évszázada teszik ezt, látványos eredményekkel.

150 éves palack került elő a földből, hihetetlen dolog rejtőzik benne

2026. január 6. 16:10

A 19. század második felében kezdődött az a mezőgazdasági kísérlet, amely a tervek szerint 2100-ban ér véget. De máris hihetetlen eredményekkel szolgál.

Németország fontos repceolaj-szállító az EU-ban

2022. november 18. 13:34

Németország 1,1 millió tonnával közel 22%-kal kevesebb repceolajat exportált 2021/22-ben, mint az előző szezonban.

Több zöldség és kevesebb sertéshús fogy

2020. november 27. 07:02

Egy felmérés szerint az elmúlt években érdemben megváltozott a németek étrendje. Ezt mutatja a Német Táplálkozási Társaság (DGE) legutóbbi jelentése.

Bajor vadnyugat: lasszóval fogta meg a gazda a borjút az autópályán

2023. április 16. 08:03

Vadnyugati környezetbe illő jeleneteket lehetett látni Bajorországban az autópályán, mert egy gazda „lasszóval” kapta el megszökött borját az autók között.

Globális csemegeszőlő-kereskedelmi körkép

2021. május 22. 07:37

Meglehetősen nagy a nyomás a Közel- és Távol-Keletre vezető hajózási kereskedelmi útvonalakon, és ez megnehezíti a speciális piacok szőlőkereskedelmét Kína, Vietnám, India, Izrael esetében egyaránt.