Növénytermesztés

Földimogyoró – A kiaknázatlan növényi olajforrás

Agrofórum Online

A földimogyoró Magyarországon is termeszthető gazdaságosan. A Debreceni Egyetem agrárkarán pedig azt is bebizonyították, hogy nemcsak termeszteni, hanem feldolgozni is megéri: a belőle készített olaj világpiaci ára folyamatosan emelkedik.

A világ mezőgazdaságában rangos helyet elfoglaló földimogyoró a múlt század elején bekerült ugyan a hazai kultúrflórába, de a kezdeti sikerek ellenére mégsem vált igazán jelentős haszonnövénnyé Magyarországon, az elmúlt évtizedben termesztése egyre inkább visszaszorult. A Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Földhasznosítási, Műszaki és Területfejlesztési Intézet munkatársai 2016 tavaszán kezdtek kisparcellás földimogyoró-termesztéstechnológiai kísérletbe a Böszörményi úti campuson, hogy a növény termesztésének magyarországi lehetőségeit és környezeti válaszreakcióit vizsgálják.

– A földimogyoró vagy amerikai mogyoró a neve ellenére nem a mogyoró nemzetség faja, jóval közelebbi rokonságban áll például a borsóval vagy a babbal, mivel mindhárman a bükkönyformák közé tartoznak. A májusi vetést követően az időjárás kedvezően alakult az állomány számára, október elején jelentkeztek az érés legfontosabb jelei: a bokrok szétdőltek, a levelek elsárgultak és a magok a fajtára jellemző színűek lettek. A betakarítást 153 nappal a vetés után kezdhettük el – foglalta össze Balla Zoltán, a Földhasznosítási, Műszaki és Területfejlesztési Intézet tudományos segédmunkatársa.

Az elért terméshozam hektáronként az amerikai termesztéstechnológia paraméterek alkalmazása mellett 3,3–3,6 tonna lett Debrecenben, ami nem sokkal marad el a világ vezető földimogyoró-termesztő országainak átlagától. Az Amerikai Egyesült Államokban hektáronként 3,8-3,9, Kínában 3,4-3,5, Indiában 3-3,1, Brazíliában pedig 2,5-2,6 tonna termést takarítanak be átlagosan. 2015-ben a legtöbb földimogyorót Kínában (18.7 millió tonna), Indiában (6,8 millió tonna) és az USA-ban (4 millió tonna) termesztették.

– Összességében elmondható, hogy a földimogyoró termesztése és feldolgozása, valamint forgalmazása hazánkban is jó lehetőség helyi növényi olaj-előállítók számára. Az étolaj iránti igény egyre nagyobb, ami a megművelt területek nagyságának növekedésével jár. A földimogyoró egyike a leggazdagabb növényi olajforrásoknak, ennek következményeként a világpiaci ára is folyamatosan emelkedik, ami kiváló befektetési és export lehetőséget jelenthet – összegezte Balla Zoltán.

(Debreceni Egyetem)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kukoricavetés 40 km/h sebességgel, egészen elképesztő bravúrt hajtottak végre

2026. október 12. 13:10

Nem is az irdatlan vetési tempó volt a Väderstad és a Valtra közös kísérletének legnagyobb eredménye, hanem az, hogy a magok 95 százalék fölötti pontossággal kerültek a földbe.

A kukorica utolsó esélye lehet ez a növény, megvédheti a példátlan aszálytól

2026. október 9. 09:10

Idén bebizonyosodott, hogy a mezőgazdaságban nem léteznek „csodaszerek”, ha tartósan nincs csapadék, a leggondosabban nevelt kultúra is odavész. Ha azonban van eső, akkor némi rásegítéssel a kukorica is elégedettségre okot adó hozamra lehet képes.

Hihetetlen módon kezelték az öntözővizet, negyedével többet termett tőle a búza

2026. október 7. 09:10

Meglepő és eddig ismeretlen módszerrel sikerült Kínában számottevő hozamnövekedést elérni többféle növénykultúrában is. Az édesburgonya esetében a termés megduplázódott.

Gazda vélemény: Változtatni kell a szántóföldi gazdálkodáson

2026. október 6. 16:10

Kiszáradnak a területek, csökken a terméshozam: A jövőben víztakarékosabb talajművelésre és humuszképződésre van szükség.

Elsőként indul precíziós mezőgazdasági mérnök szak a debreceni agrárkaron

2023. január 24. 09:20

Az országban elsőként indít precíziós mezőgazdasági mérnök alapszakot 2023 szeptemberétől a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara.

Új megoldást dolgozott ki a Debreceni Egyetem arzénmentesítésre

2018. február 1. 10:11

A laboratóriumi kísérleteket az intézet tovább folytatja annak érdekében, hogy a gyakorlati használatba is átültethető legyen az eljárás.

Másfél évszázados agrárjubileum

2018. augusztus 28. 12:28

Egyhetes programsorozattal tiszteleg a 150 éves debreceni mezőgazdasági felsőoktatás előtt a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara. Az intézményt a QS-rangsor napjainkban a világ 250 legjobb agrárképzőhelye között tartja nyilván.

Tévhitek az élelmiszer-biztonságról - interjú Bánáti Diánával, a Debreceni Egyetem dékánjával

2019. augusztus 13. 10:16

Egyes országokban, így Magyarországon is, a fogyasztók irreális mértékben aggódnak olyan, élelmiszerekkel kapcsolatos tényezők miatt, amiről, mi szakemberek tudjuk, sokkal kevésbé lenne indokolt. Ezzel együtt pedig olyan dolgokról nem tudnak, amiről szükséges lenne, így az nem is aggasztja őket.