26℃ 14℃
július 12. Izabella, Dalma, Eleonóra
Növénytermesztés

Franciaország nagyobb kukorica- és cukorrépa-termésre számít

Agrofórum Online

A francia mezőgazdasági minisztérium már második egymást követő hónapban emelte meg az ország 2023-as kukoricatermésére vonatkozó előrejelzését, a július közepe óta tartó jó termesztési körülményekre hivatkozva.

A főbb franciaországi szántóföldi növények havi becslései szerint a minisztérium 11,78 millió tonnára becsülte a folyamatban lévő kukorica betakarítását, nem számítva a vetőmag céljára termesztett növényeket. Ez a szeptemberben előre jelzett 11,22 millióhoz képest most már 10,6 százalékkal haladja meg a tavalyi, aszály sújtotta termést.

Az új előrejelzés ellenére az adat 9,4 százalékkal elmaradt az elmúlt öt év átlagától, ami a bevetett terület meredek csökkenését tükrözi.

A cukorrépa esetében, amelynek betakarítása szintén javában zajlik, a minisztérium 31,29 millió tonnára várja a betakarítást, szemben a múlt hónapban becsült 31,21 millióval. Ez most csak 0,7 százalékkal maradt el a tavalyi mennyiségtől, de még mindig 7,9 százalékkal alacsonyabb az ötéves átlagnál, mivel az idei magas termés nem kompenzálja a vetésterület csökkenését. A minisztérium megjegyezte, hogy az első cukorrépa betakarítási eredmények alacsony cukortartalmat mutattak.

A szintén nyári termésnek számító napraforgó előrejelzése új rekordra, 2,17 millió tonnára emelkedett, szemben a szeptemberi 2,08 millió tonnával, ami 38,5 százalékkal haladja meg az ötéves átlagot.

A búza esetében, amely Franciaországban a legtöbbet termelt gabona, a minisztérium kismértékben, 35,15 millió tonnára növelte a becsült kibocsátást a múlt havi 35,14 millióról és 4,3 százalékkal a 2022-es szint felett.

A teljes árpatermelést kismértékben, 12,25 millió tonnára emelték, ami 7,3 százalékos növekedés 2022-höz képest – számolt be a nemzetközi mezőgazdasági szaksajtó a brit Thomson Reuters hírügynökségre hivatkozva.

A növekedés főként az őszi árpa termelési becslésének emelkedése miatt következett be, amely jelenleg 9,66 millió tonnára nőtt, szemben a szeptemberi 9,60 millió tonnával és 14 százalékkal a 2022-es szint felett.

Ezzel szemben a minisztérium a múlt havi 4,30 millióról 4,27 millió tonnára csökkentette a 2023-as repcetermésre vonatkozó becslését, ami most 5,8 százalékkal marad el a tavalyi évtől.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A cirok gyomirtásának kihívásai + videó

2025. június 27. 16:10

A cirok növényvédelmi kihívásainak zömét a gyommentesítés képezi. Soron következő videónkban ezt a témakört járjuk körbe - A tábla széléről.

Változik a szabályozás: átláthatóbb vízhasználat a cél

2025. június 20. 14:10

2025 júniusától új rendelet szabályozza a mezőgazdasági kutak engedélyezését, de a háztartási kutak többségét továbbra sem érinti a változás.

Szója, ami „beszél”: érzékelők figyelik az egészségét

2025. június 15. 13:10

Szenzorokkal „megszólal” a szója: amerikai kutatók olyan eszközöket fejlesztettek, melyek a növények állapotát közvetlenül mérik.

Burgonya fókuszban – jövőépítés nemzetközi szemlélettel

2025. június 4. 16:10

A burgonya világnapjához kapcsolódó szakmai konferencián hazai és európai szakértők vitatták meg a termesztés, kereskedelem és fogyasztás aktuális kihívásait és lehetőségeit.

Drágult a búza, a kukorica és a szójabab is

2023. február 9. 06:10

A chicagói búza-, kukorica- és szójabab határidős jegyzésára szerdán erősödött, amit a dél-amerikai időjárási viszonyok is alátámasztanak.

Lélektani szintig drágult a szójabab

2020. november 24. 06:23

Jól indult a hét a chicagói árutőzsdén, a búza 1,1 százalékkal, a kukorica 0,9 százalékkal a szójabab pedig szintén 0,9 százalékkal drágult.

Svájcból hozott no-till technológia a Tisza mellett - a fenntarthatóságért

2021. május 14. 08:12

A no-till rendszerrel is elérhető magas hozam, de a cél nem ez, hanem az optimális termés. Ez az egyik legfontosabb elve a svájci születésű, 2018 óta a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaföldvár határában gazdálkodó, és az Alföldön a direktvetést, a no-till rendszert bérmunkában is sokfelé alkalmazó Reto Stockernek.

Házikert Videó

Az ukrán támadás miatt drágult a búza

2024. augusztus 17. 07:40

Európában a malmi búza és a takarmánybúza drágult, a kukorica és a repce kurzusa viszont mínuszban zárt.