Növénytermesztés

GOSZ: már a héten megduplázódhat a belvízzel borított területek nagysága

Agrofórum Online

A legnagyobb belvizes területek most is a belvíz által leginkább veszélyeztetett megyékben, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád és Békés megyében vannak.

Már ezen a héten megduplázódhat a belvízzel borított területek nagysága, amennyiben a mostanihoz hasonló intenzitással esik az eső – mondta a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke hétfőn az MTI-nek.

Vancsura József közölte: a jelenlegi körülbelül 25 ezer hektár elöntött terület mintegy fele szántó, a másik 50 százalék pedig gyep, rét, legelő. Az elöntött szántóterület mintegy 50 százaléka őszi kalászos, a másik fele még nincs bevetve. Ez utóbbi mintegy 5000-6000 hektár. Hozzátette: a gazdálkodók az őszi vetésekről is szivattyúzzák a vizet a belvizes területeken. Emellett a vízelvezető árkok és a réselők ásása is folyamatos, mert napok óta esik az eső.

A GOSZ elnöke elmondta, a károkról még korai beszélni, mivel kármentés folyik, és a gazdák megtesznek mindent azért, hogy az esetleges veszteségek minél kisebbek legyenek. Ha egy hétig, tíz napig úgy esik az eső mint hétfőn, akkor a károk már jelentősek lehetnek, de a vizet akkor is le kell vezetni – húzta alá Vancsura József.

A legnagyobb belvizes területek most is a belvíz által leginkább veszélyeztetett megyékben, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád és Békés megyében vannak, de az országban mindenhol előfordulhat belvíz, mert a talaj általában telített vízzel a sok csapadék miatt – emlékeztetett.

Kifejtette, ha a belvízzel elöntött terület eléri a 100 ezer hektárt, akkor már jelentős mezőgazdasági károk lehetnek. Az elöntött terület fele várhatóan gyep, rét legelő lesz, a másik fele pedig a búzavetés és a kukorica vetési területe. Ez utóbbi növény esetében akkor van nagy gond, ha például a belvíz miatt a vetésterülete nem éri majd el az egymillió hektárt – mondta Vancsura József.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Miért maradhat egész télen a földben a csicsóka?

2026. október 15. 14:10

A csicsókát ősszel nem muszáj egyszerre felszedni: gumói a földben áttelelhetnek, így akár télen is frissen kerülhetnek az asztalra.

5 tonnás kukorica öntözés nélkül, 74 százalékos megtakarítás a napraforgótermesztésben – egy dél-alföldi gazda idei lenyűgöző eredményei

2026. október 13. 13:10

Minél kevesebb a talajbolygatás, annál kisebb a költség – ennek az állításnak az igazát is bizonyította a regeneratív mezőgazdasági gyakorlatokról szóló szeminárium egyik előadása.

Kukoricavetés 40 km/h sebességgel, egészen elképesztő bravúrt hajtottak végre

2026. október 12. 13:10

Nem is az irdatlan vetési tempó volt a Väderstad és a Valtra közös kísérletének legnagyobb eredménye, hanem az, hogy a magok 95 százalék fölötti pontossággal kerültek a földbe.

A kukorica utolsó esélye lehet ez a növény, megvédheti a példátlan aszálytól

2026. október 9. 09:10

Idén bebizonyosodott, hogy a mezőgazdaságban nem léteznek „csodaszerek”, ha tartósan nincs csapadék, a leggondosabban nevelt kultúra is odavész. Ha azonban van eső, akkor némi rásegítéssel a kukorica is elégedettségre okot adó hozamra lehet képes.

Élt 12 évet - feltámadt 12 éve

2018. augusztus 1. 14:34

Keserű hangvételű írásom jelent meg 2006 júliusában az Agrofórum hasábjain: Élt 12 évet címmel. Az un. minősített növényfajták kísérletének megszűnésén való felháborodásomnak adtam hangot. Azóta a helyzet szerencsére megváltozott…

Így teljesítettek a búzák és a repcék - részletes eredmények

2021. szeptember 16. 15:31

Összesen 48 őszibúza-fajtát és 27 őszi káposztarepcét teszteltek ebben az évben az ország különböző pontjain a Gabonatermesztők Országos Szövetsége, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara posztregisztrációs fajtakísérletében. A teszt eredményeit nyilvános összefoglaló kiadványban mutatták be a szervezők.

Lemondjanak a magyar gazdák a kukoricáról, vagy csak gondolják át a termesztését?

2024. október 30. 09:40

Október 29-én még 35-40 ezer hektáron volt kint a kukorica, az eddigi országos termésátlag 5,8 t/ha. Ha a maradék is betakarításra kerül, akkor meglesz a 4,9-5 millió tonna termésünk.

Itt van a lista: ilyen kukoricát vegyen, ha nagy termést akar!

2019. december 6. 15:01

A kukorica posztregisztrációs fajtakísérletet ebben az évben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával együttműködésben szervezte meg a Gabonatermesztők Országos Szövetsége és a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.