Növénytermesztés

Házi tápoldat a zöld levelekért

Agrofórum Online

A legtöbb növénybarát szívesen próbál ki újabb és újabb növényápoló szereket, tápoldatokat, házi fortélyokat és természetes összetevőket tartalmazó folyadékokat.

Ezektől joggal reméli azt, hogy szeretettel gondozott palántái és virágai még szebbek és egészségesebbek lesznek, mint azelőtt.

A TikTok növényes videói között előkelő helyen végzett az az anyag, amely egy házilag, pofonegyszerűen elkészíthető tápoldatot ismertet a követőkkel. Ez pedig nem más, mint a rizsvíz, amit egyébként az elmúlt években hajápoló szerként, sőt, hajnövesztő és hajnövekedést serkentő szerként reklámoztak szerte a világon. A módszer ráadásul működött, működik is. Akkor miért ne használhatnánk a növényeinkre is?

A készítő szerint mindegy, hogy milyen növényen alkalmazzuk a házilag elkészített rizsvizet, a sárguló levelek lehullanak, helyükbe harsogó zöldek nőnek, a növény megerősödik, a színe erőteljesebbé válik, szemmel láthatóan egészségesebb lesz, mint azelőtt.

A rizsvizes locsolóléhez mindössze 1 marék rizsre és egy pohár vízre lesz szükségünk (a mennyiség arányosan növelhető). A rizst beáztatjuk a vízbe egy éjszakára, másnap leszűrjük és ezzel locsoljuk a növényeket.

A készítő szerint lehet a léhez egy kevés ecetet és szódabikarbónát is tenni, de ezt a hozzászólók többsége nem javasolja. A rizsvízzel való locsolás azonban szerintük valóban hasznos lehet és a tapasztalatok szerint működik is.

A szóban forgó videó itt nézhető meg.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Globális felmelegedés: veszélyben az élelmiszernövények

2025. május 12. 08:10

A felmelegedés miatt a legfontosabb élelmiszernövények fele veszélybe kerülhet világszerte, főleg az alacsonyabb övezeteken.

Erősödik az RAGT: felvásárolta a Deleplanque Csoportot

2025. május 3. 16:10

A francia RAGT lezárta a Deleplanque Csoport felvásárlását, ezzel tovább bővíti vetőmag-portfólióját és megerősíti európai jelenlétét.

„Kukoricázz velünk!” – termelési verseny 2025

2025. április 23. 13:10

A Kukorica Kör Egyesület idén is meghirdette a „Kukoricázz velünk!” termelési versenyt! Az eddigi évekhez hasonlóan a 2025-ös versenyben sem a legnagyobb terméseredményt díjazzák.

Biztonságban a tavaszi munkák alatt

2025. április 13. 11:10

A mezőgazdasági szezon indulásával a szabadban végzett munkák száma és a baleseti kockázat is megnő, különösen a villamos hálózatok közelében.

Mire figyeljünk szobanövényeink átültetésénél?

2018. november 2. 08:29

Az átültetés időpontjára univerzális szabály nincs. Nagy általánosságban véve tél végén-tavasz elején ültetünk át, de a legtöbb szobanövény esetében tavasztól őszig el lehet végezni a munkát.

A szénről, mint növényi tápelemről ritkán beszélünk - II. rész: a szén-dioxid-trágyázás gyakorlata

2022. március 4. 04:37

Ha szellőztetéssel tartani tudjuk a külső légtér szén-dioxid-szintjét, már csupán azzal 5-15%-os termésnövekedést érhetünk el.

Sansevieria: különleges anyósnyelvek

2022. november 4. 05:36

Hála a nemesítők szorgalmas munkájának mára már számos szép és modern fajtával is bővült az alapfajok listája az anyósnyelvek esetében.

Miért sárgulnak a paprika- és paradicsompalánták levelei?

2023. április 13. 04:38

Miért sárgulhatnak a saját nevelésű paprika- és paradicsompalánták levelei? Mit csinálhattam rosszul?