Pusztán az így feltett, gyakran telefonon érkező kérdésre nem lehet választ adni, noha tapasztalja az ember, vannak bátrak és rögtön rávágják vírus, tápanyaghiány stb. Bővebb információra, pontos leírásra van szükség ahhoz, hogy a tünetet kiváltó okra magyarázatot lehessen adni, és még akkor is a tünetek hasonlósága miatt nem biztos a válasz.

Egy kis agrokémia!

A termesztett növények megközelítőleg 80–85%-ban vízből és 15–20% szárazanyagból állnak, a fiatalabb növények víztartalma magasabb, mint az idősebbeké, de az értéket a termesztési körülmények is befolyásolják. A zöldségfélék általában lédúsabbak, mint más termesztett növényfajok, ami sokszor nemcsak a termésre, de magára az egész növényre is vonatkozik.

A szárazanyag-tartalom két fő vegyületcsoportból tevődik össze: szerves anyagokból és szervetlen, azaz ásványi sókból. Eddigi ismereteink szerint a növényeket 18-20 kémiai elem építi fel, amelyeket esszenciális elemeknek is nevezünk.

Esszenciális (lényeges), vagy nélkülözhetetlen tápelemeknek azokat mondjuk, amelyek hiánya esetén a növény fejlődésében zavar keletkezik, de pótlásukkal a hiány megszüntethető és a fejlődés helyre állítható, továbbá hatásuk az élettani folyamatokban jól kimutatható, és más elemmel nem helyettesíthetők.

Az esszenciális elemek mellett tartalmazhatnak a növények ún. hasznos elemeket, amelyek szerepe élettani szempontból nem teljesen tisztázott, de egyes növényfajok esetében kedvező hatással vannak a növekedésre és a fejlődésre (pl. nátrium, klór, szilícium, kobalt, titán, szelén stb.).

Vannak elemek, amelyek a termőhelytől függően kisebb-nagyobb mennyiségben előfordulnak a növény valamelyik szervében, de kedvező élettani hatással nem rendelkeznek, sőt jelenlétük nagyobb koncentrációban toxikus hatással lehet a növényre. Elsősorban nehézfémek sorolhatók ide, például az ólom, kadmium, higany, nikkel, króm, valamint az alumínium.

A növényi tápelemek felosztása történhet a  fiziológiai hatásuk alapján, kémiai tulajdonságok szerint, a felvétel helyétől és módjától függően, továbbá mennyiségi szempontok alapján. A termesztési gyakorlatban, szaktanácsadásban, a növényi tápanyagok ellátása és pótlása során ez utóbbi, azaz a mennyiség szerinti felosztás a gyakori.

Vannak elemek, amelyekből több száz kg/ha a növény igénye (makroelemek), és vannak, amelyekből egészen minimális, mindössze néhány kilogramm hektáronként (mikroelemek). Gyakran három csoportot is emlegetnek – a makroelemek közül, amelyekből viszonylag kevesebb a növény igénye – mezoelemek csoportjának is nevezik. Ide sorolják például a magnéziumot, a ként, a vasat, azonban ilyen tekintetben nem egységes az elnevezés.

A tünettan vagy diagnosztika jelentősége a zöldségtermesztésben

A betegségeket, így a tápanyaghiányt is tünetek, vagy ahogy idegen szóval nevezik szimptómák alapján látásunkkal, tapintásunkkal vagy szaglásunkkal észleljük. Ebből következően a tüneti felismerésnek nagy jelentősége van a növények termesztésében és a gyógyításukban.

A tünetek alapján történő betegség-felismerésnek, az egzakt laboratóriumi növény- és talajvizsgálatokhoz képest, vannak előnyei és hátrányai is.

Előnye, hogy gyors, egyszerű és olcsó módszer, hátránya viszont, a retrospektív jelleg, ami azt jelenti, hogy visszatekintő, előzményekre alapozik, akkor szerünk az okról tudomást, amikor már bekövetkezett a betegség, amikor a hiány kialakult, szemben a laboratóriumi vizsgálatokkal, amelyekből sok esetben előre lehet következtetni a betegség jelentkezésére, azaz a bekövetkező kárra.

Ezért a tünetek alapján történő diagnózis soha nem azonos értékű az objektív, a méréseken alapuló vizsgálatokkal. További hátránya, hogy erősen személyfüggő (pl. kinek mi a világos vagy sötét sárga stb.), és nem vagy nehezen számszerűsíthető.

A növények növekedéséből, fejlődéséből, a leveleken és a terméseken mutatkozó tünetekből, így a levél sárgulásából is bizonyos mértékig következtetni lehet a növény tápanyag-ellátottságára, adott esetben a fejlődési zavart okozó tápelemre is.

Ugyanakkor nagyon nehéz vagy teljes mértékben lehetetlen a tünetek alapján eldönteni, hogy a tápelemek tényleges hiánya okozza a rendellenes fejlődést – nincs elég tápanyag a talajban (abszolút hiány) – vagy csak ún. relatív hiánnyal állunk szemben, amikor elegendő tápelem van a gyökérközegben, de azt a növény nem képes hasznosítani.

Tápanyaghiány vagy túltrágyázás

A tápanyaghiányból és a túltrágyázásból adódó fejlődési rendellenességek, a hiány- és mérgezési tünetek a kiváltó elemtől függően a növény bármelyik szervén kialakulhatnak. Így beszélünk a leveleken, a termésen, a száron, ritkábban a virágon és a gyökéren kialakuló tünetekről, tünetcsoportokról (a tünetek elhelyezkedés szerinti csoportosítása).

Általában a növény levelein megjelenő tünetek a feltűnőbbek, ezeket látjuk meg először, legtöbbször az itt jelentkező szín és alaki elváltozások alapján lehet legkönnyebben a kiváltó okokra következtetni.

A legtöbb szimptomatológiai leírás is a leveleken található tüneti elváltozásokat ismerteti részletesebben (klorotikus és nekrotikus foltok, alaki elváltozások, pl. levélpödrődés, kanalasodás).

Nagyon fontos információkat ad a kezdeti tünetek megjelenésének helye, azaz hol, a felső fiatalabb, a középső vagy az alsó, idősebb leveleken jelentkeznek a színelváltozások először. Gyakorlott szemmel a tünetet mutató levelek számából és a tünet terjedésének üteméből következtetni lehet a hiány mértékére.

Sokat segíthet a kiváltó tényező felderítésében, hogy a levél mely részén mutatkozott először a tünet. Vannak tápelemek (pl. kálium), amelyek esetében a tünet a levél hegyén jelentkezik először, és fokozatosan húzódik a levélnyél irányába, és vannak, amelyeknél ez fordítva játszódik le, esetleg a sárgulás a levél szélétől indul el, például nitrogénhiány.

Túltrágyázás, vízhiány esetében vagy toxikus anyagok hatására haragos zöld levélszín esetén, a levélszegélyen keskeny, éles határral, élénksárga csík mutatkozik.

Vannak elemek, amelyeknél egyenletes a levéllemez sárgulása, míg több esetében csak az érközötti szövetek mutatják a klorózist, maguk a levélerek – nem mindegy, hogy a főerek vagy hajszálerek(!) – zöldek maradnak. A levél márványozottsága, azaz szabálytalanul elhelyezkedő, éles, kontúrok nélküli sárga foltok általában fertőző betegségekre utalnak (pl. növényvírusok).

Színelváltozások többnyire először a levél színén érzékelhetők, de van eset (pl. foszfor), amikor a levél fonáki oldalán kezd kialakulni. A sárgulás mértéke (színe) többnyire a hiány súlyosságát jelzi, de az árnyalatból (pl. élénksárga, barnássárga, narancssárga) a tünetet kiváltó tápelemre vonatkozóan is ad információt.

Fontos és nagyon jellemző tulajdonsága a növény tápanyagellátásával kapcsolatos tüneteknek – szemben egyéb elváltozásokkal (pl. mechanikai sérülések, fertőző betegségek, napégés, perzselés stb.) – mindig a növényszárhoz viszonyítva szimmetrikusan mutatkoznak.

Levélen kívül más növényi szerveken is kialakulhat sárgulás, alakelváltozás stb., amelyek a levélen jelentkező sárgulással járnak, de a leveleken a mutatkozó klorózis ad több és jó információt.