Növénytermesztés

Jól halad a cukorrépa betakarítása

Agrofórum Online

Jól halad az idei cukorrépa betakarítás, mind a termelők, mind a feldolgozók jó szezon elé nézhetnek, a cukor uniós termelés-szabályozásának megszűnése miatt ugyanakkor éles versenyre kell készülniük az ágazat szereplőinek - mondta Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára szerdán egy szakmai fórumon a Tolna megyei Dalmandon.

A szaktárca tájékoztatása szerint az államtitkár a fórumon elmondta, hogy a mintegy 16 ezer hektáros vetésterület 15 százalékáról takarították már be a termést. Az eddig mért 62,5 tonnás hektáronkénti termésátlag a korábbi évekhez viszonyítva kifejezetten jó, az ötéves átlagot 5,2 százalékkal haladja meg. A cukortartalom átlagos, 14 százalék körüli.

Czerván György beszélt arról is, hogy szeptember 30-án, ötven éves működés után megszűnt a cukortermelésben a kvótarendszer az Európai Unióban. A termelésszabályozás kivezetése miatt éles verseny körvonalazódik a piacon, egyrészt az európai gyárak között, másrészt az unióban megtermelt répacukor és a Dél-Amerikából származó nádcukor között. Az Európai Bizottság prognózisa szerint ennek ellenére mintegy öt százalékkal nőhet az európai cukortermelés, elsősorban a már meglévő gyári kapacitások kihasználása miatt. Ezzel párhuzamosan visszaszorulhat az import, ám ezt elsősorban a piaci árak befolyásolják, amelyek pedig hagyományosan nagyon ingadozóak.
   
Az államtitkár aláhúzta: Magyarországnak érdeke a cukorrépa termelés fenntartása, ezért az uniós agrártámogatásokból kapott, hektáronkénti mintegy 49 ezer forint támogatást a szaktárca 143 ezer forintra egészíti ki az idén is a termeléshez kötött támogatással.
   
Hozzátette: a cukorrépa termelés versenyképességének megőrzése szempontjából ugyanakkor elkerülhetetlen a gazdálkodás hatékonyságának növelése. Nagyobb területek öntözésbe vonásával lehet növelni a terméshozamokat és a cukortartalmat, de a termelés költségeit – azon belül is elsősorban a szállítási költséget – csökkenteni kell.
   
Az agrárgazdaságért felelős államtitkár az újabb hazai cukorgyárak építési lehetőségeire vonatkozó kérdésre elmondta: elvi akadálya eddig sem volt az üzemlétesítésnek, és a kvótakivezetés utáni időszakban is inkább azt kell meggondolni, hogy rentábilissá tehető-e a gazdálkodás. Egy új gyár nagyjából 80-100 milliárd forintra becsült építési költségének megtérülése jelen piaci körülmények között kérdéses – jelezte.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A cirok gyomirtásának kihívásai + videó

2025. június 27. 16:10

A cirok növényvédelmi kihívásainak zömét a gyommentesítés képezi. Soron következő videónkban ezt a témakört járjuk körbe - A tábla széléről.

Változik a szabályozás: átláthatóbb vízhasználat a cél

2025. június 20. 14:10

2025 júniusától új rendelet szabályozza a mezőgazdasági kutak engedélyezését, de a háztartási kutak többségét továbbra sem érinti a változás.

Szója, ami „beszél”: érzékelők figyelik az egészségét

2025. június 15. 13:10

Szenzorokkal „megszólal” a szója: amerikai kutatók olyan eszközöket fejlesztettek, melyek a növények állapotát közvetlenül mérik.

Burgonya fókuszban – jövőépítés nemzetközi szemlélettel

2025. június 4. 16:10

A burgonya világnapjához kapcsolódó szakmai konferencián hazai és európai szakértők vitatták meg a termesztés, kereskedelem és fogyasztás aktuális kihívásait és lehetőségeit.

Már a tavaszi árpa csaknem negyedét elvetették Zala megyében

2020. március 11. 08:02

A gazdáknak a gyors kitavaszodás miatt nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a növényvédelmi munkákra, hogy a most jó képet mutató vetéseket jelentős kártétel nélkül tudják majd betakarítani.

Felére zuhant vissza a pityóka termőterülete Hargita megyében

2018. december 3. 06:58

Noha számbelileg csökkent, minőségét tekintve sokat fejlődött a székelyföldi megye mezőgazdasági gépparkja az elmúlt évtizedekben.

A rossz termés csökkentheti a cukorrépa-termelést

2022. december 27. 05:36

Rekordtermésben reménykedtünk a nyár előtt, de valószínűleg hektáronként 80 tonna alatt fogunk végezni, ami óriási csalódás.

Az ipari növények termesztése kissé visszaszorult

2020. augusztus 21. 09:10

A cukorrépa területe több évi növekedés után 2018-ban és 2019-ben is számottevően csökkent.