Növénytermesztés

Karácsonyra 400-500 hektáron nevelt fenyőfát adnak el Magyarországon évente

Agrofórum Online

Karácsonyra mintegy 400-500 hektáron termesztett fenyőfát adnak el Magyarországon évente, amelyet 5-10 évig nevelnek főként Zala, Vas és Somogy megyében; a karácsonyra értékesített 2 -2,5 millió fenyőből az import mennyisége 1 millió körüli, a termelők azonban 600-700 ezer darabot exportálnak is, az árak idén várhatóan nem változnak a tavalyihoz képest - közölte a Magyar Díszkertészek Szövetsége.

A szakmai szervezet tájékoztatása szerint fenyőfa-termesztéssel az országban 6-8 nagyobb, 20-30 hektáron termelő gazdálkodó mellett, több száz kistermelő foglalkozik, aki esetleg „csak a kert végében” vagy 1-2 hektáron termel. Magyarországon mintegy 2 ezer hektáron termesztenek fenyőt, ebből évente mintegy 400-500 hektárt vágnak ki karácsonyra.

A legkedveltebb a nordmann fenyő, az ezüst az utóbbi években ismét kedveltté vált, alacsony árkategóriában pedig változatlanul leginkább a lucot keresik. Magyarországra az import változatlanul főként Dániából és Németországból érkezik, míg a magyar fenyőfa legjelentősebb külföldi piaca Ausztria és Olaszország.

A termelői árak fajtól függően változnak; méterenként 1500-4000 forint között mozognak. Ebben az évben a növekvő dán import miatt várhatóan csökkennek majd a termelői árak. Így a fenyőfák ára – például: a luc-, az  ezüst- és a nordmann is – várhatóan változatlanok lesznek; a luc ára: 2500-3000 forint lesz folyóméterenként, ezüsté 4500-5000 forint, a nordmanné pedig 7-8000 forint között mozog. A nagyobb fákat pedig a korábbi évekhez hasonlóan darabárban adják.

A Magyar Díszkertészek Szövetsége felhívja a vásárlók figyelmét: célszerű a kertészeti árudákban megvásárolni a fenyőfákat, mert itt olyan fákat árusítanak, amelyeket decemberben vágnak ki, ezért tartósabbak szebbek. Az értékesítésnél – a szakemberek tapasztalata alapján – probléma, hogy az utak mellett nagyon sokan árulnak fenyőfát; ezeket a fákat azonban általában már november második felében kivágják, így frissességüket, szépségüket gyorsan elvesztik – közölte a szakmai szervezet.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hatalmas felfedezés a vikingekről, döbbenetes újdonságra derült fény

2026. január 16. 14:10

A sör és a sörgyártás több ezer éves múltra tekint vissza. Szinte egyidős a civilizációval. Az árpafajták jelentős fejlődésen mentek keresztül ezidő alatt. Ennek a fejlődési útnak egy részére derítettek fényt nemrégiben.

Veszélyes gyom terjed, nagy ellenséggé válik a mandulapalka

2026. január 15. 16:10

Ez a gumós, évelő, a sásfélék közé tartozó növény egy olyan invazív gyom, amely ha megjelenik a területen, gyorsan terjed és rendkívül nehéz megszabadulni tőle.

146 éve vetik ugyanazt a növényt ugyanabba a földbe, így bánik el a talajjal

2026. január 12. 13:10

Mi történik, ha évről évre ugyanazt a kultúrát vetjük egy adott táblába? Német kutatók másfél évszázada teszik ezt, látványos eredményekkel.

150 éves palack került elő a földből, hihetetlen dolog rejtőzik benne

2026. január 6. 16:10

A 19. század második felében kezdődött az a mezőgazdasági kísérlet, amely a tervek szerint 2100-ban ér véget. De máris hihetetlen eredményekkel szolgál.

10-ből csak 4 magyar jótékonykodik karácsonykor – de kik a legnépszerűbb támogatottak?

2023. december 25. 14:40

Tízből négyen terveznek idén karácsonykor adományozni és/vagy önkénteskedni; a legtöbben az állatmenhelyeket, az állami gondozásban élő gyerekeket és a mélyszegénységben élőket segítenék – derült ki a Yettel kutatásából.

Egy hagyományos karácsonyi növény: a fagyöngy

2022. december 24. 14:22

Gyönyörűen mutat karácsonyi dekorációkon, gyertyák tövébe kötve, ajtódíszbe tűzve, az ünnepi asztalon vagy akár az ajándékdobozokon.

Egyre többen keresik a minőségi szaloncukrokat

2022. november 21. 12:32

A szaloncukor az adventi időszak hagyományos terméke. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképe szerint egy magyar háztartás évente átlagosan 1 kilónyi szaloncukrot vásárol. A legkedveltebb hagyományosan a zselés, a marcipános, a kókuszos, a karamellás és a csokoládékrémes.

Mit kell tudni a grincsfáról?

2021. december 24. 07:36

Mi is pontosan az a grincsfa? Van-e valamilyen hagyománya, vagy kapcsolódik hozzá valamilyen legenda vagy mese? Miből készül? Minden, amit érdemes tudni erről az új dekorációról.