Növénytermesztés
Növénytermesztés

Kevesebb őszi búzát vetnek Oroszországban

Kevesebb őszi búzát vetnek Oroszországban

Agrofórum Online

Oroszország a világ legnagyobb búzaexportőre Afrikába, a Közel-Keletre és más régiókba. Az őszi búza, amelyet nyáron takarítanak be, jellemzően az ország termésének 70%-át teszi ki, így nagyobb termést hoz, mint a tavaszi vetésű fajták, és kevésbé érzékeny az időjárásra.

„Valamennyit vetettünk a száraz talajba. Azt hittük, többet vetünk majd, de még nem esett elég eső” – mondta az orosz Orenburg régió egyik gazdája a Reutersnek, hozzátéve, hogy a vetés optimális időzítése pár napon belül lejár. A régió két másik gazdája, az oroszországi Volga kerületben, szintén azt mondta, hogy a száraz időjárás akadályozta az őszi búza vetését.

A legutóbbi esőzések miatt Oroszország számos régiójában javultak a körülmények, de az ország őszi gabonavetési kampánya még mindig késik. A gazdák 7,8 millió hektáron vetettek őszi gabonát szeptember 14-ig, szemben az egy évvel ezelőtti 8,2 millió hektárral, a moszkvai mezőgazdasági minisztérium adatai alapján. Az őszi búzára vonatkozóan nincsenek nyilvánosan elérhető adatok.

A fő késés a Volgának köszönhető, amelyet súlyosan érintett a száraz időjárás – közölte a Sovecon mezőgazdasági tanácsadócég. A őszi búza teljes vetésterülete mintegy 0,5-1 millió hektárral csökkenhet – közölte a Sovecon. A másik tanácsadó cég, az IKAR 0,5 millió hektár a csökkenést vár az egy évvel ezelőtti 17,8 millió hektárról.

„A vetés a tavalyi rekord szintje alatt marad a száraz időjárás, és a gigantikus tavaszi újravetés miatt az ország központi régiójában és a Volgograd régióban, ahol a késői termések még a betakarításra várnak, valamint az új olajos növény-feldolgozó kapacitás helyzetének rendeződésére” – mondta Dmitrij Rylko az IKAR munkatársa.

Egy másik változó, amelyet figyelembe kell venni az orosz gabonaexport-adó, amelyet Moszkva június óta hetente határoz meg azon intézkedések részeként, amelyek a kormány reményei szerint hozzájárulnak a belföldi élelmiszerár-infláció stabilizálásához. Egyes gazdálkodók azt mondták, hogy a vám miatt 2021 őszén és 2022 tavaszán csökkentik a búza vetésterületeit.

Bár aggodalomra ad okot az exportadó, viszonylag kevés gazdálkodó csökkenti ténylegesen a termőterületet, mivel vállalkozásuk továbbra is nyereséges marad a magas globális búzaár miatt – tette hozzá Dmitrij Rylko.

Az orosz mezőgazdasági minisztérium megerősítette a Reuters hírügynökségnek, hogy az idei gabonavetés elmaradt a tavalyitól a talaj alacsony nedvességtartalma miatt, de nem volt hajlandó megbecsülni a vetésterület esetleges csökkenésének mértékét.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Dél-Ukrajna titkos kertje: üvegházi csoda csemegekukoricával!

2024. március 28. 10:10

Ukrajna déli részén a termelők azon fáradoznak, hogy újabb „csodát” hozzanak létre, munkájuknak köszönhetően a csemegekukorica életre kelt az üvegházak melegében, és ha minden jól megy, hamarosan megjelenik az asztalokon is.

RAPOOL: a repce a hivatásunk, már 50 éve

2024. március 27. 10:10

A bólyi RAPOOL Repce Akadémia nyitotta meg a jubileumi esztendőt, amikor a vállalat azt ünnepli, hogy immár öt évtizede látja el a termelőket kiemelkedő minőségű repcehibridekkel.

Nemcsak hálóval vagy fóliával lehet már bálát kötözni, csomagolni

2024. március 26. 10:10

A neccháló és a takarófólia egyfajta „keverékét” alkotta meg egy izraeli cég, forradalmasítva a bálák kötözését, csomagolását.

Mindenki nyer vele: napenergiával működtetik az öntözést Dél-Afrikában

2024. március 24. 12:10

A dél-afrikai gyümölcsösökben sok helyen már inkább napenergiával működtetik az öntözőrendszereket ahelyett, hogy az országban bizonytalan energiahálózatra hagyatkoznának.

Jó évre számítanak az uniós őszi búza termesztők

2019. március 20. 15:34

Európa idei szokatlanul meleg tele jó kezdeti feltételeket teremtett az őszi búza számára, és fagykárokat is alig észlelték a legnagyobb termelő régiókban.

Szeptóriás levélfoltosság: a búza kora tavaszi kórokozója

2024. február 28. 05:40

A szeptóriás levélfoltosság a termesztett gabonáink közül csak a búzára és kisebb mértékben a tritikáléra jelent veszélyt. A búzafajok közül ugyanakkor valamennyi fajra veszélyes, így a durum búzára, a tönkölyre, tönkére és kisebb mértékben az alakorra is.

Melegebb időre lenne szüksége az őszi búzának és a repcének

2023. április 28. 10:03

A nyári kapás növények vetése késést szenvedett a hideg, majd a sok eső miatt, de már mind a napraforgó, mind a kukorica vetése megkezdődött.

Több mint kétezer hektáron pusztultak ki Tolna megyében őszi vetésű növények

2018. április 26. 15:33

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tájékoztatása szerint Tolnában a 43 723 hektáron vetett őszi búza 1356 hektáron pusztult ki.