18℃ 11℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Növénytermesztés

Lehet vadászni a vadludakra

Agrofórum Online

A tömegesen hazánkban telelő vadlibák főképp a Tiszántúlon évről évre jelentős károkat okoznak a mezőgazdaságban Ezt a kárt egyhítheti egy – a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) által kezdeményezett – a napokban hatályba lépett, a vadászati idényeket érintő jogszabálymódosítás. A rendelet értelmében egységesítésre kerül a vadászható vadlúdfajok vadászati idénye, ellentétben a korábbi gyakorlattal, mely szerint egyes tiszántúli megyékben csak decemberben kezdődhetett meg a vadászatuk.

Mindamellett, hogy a gazdálkodók elkötelezettek a természeti értékek megőrzésében, sajnos évek óta konfliktusforrás, hogy egyes természetvédelmi jelentőségű állatfajok tömeges megjelenése lokálisan komoly gazdasági problémákat okozott.Hazánk bizonyos területein a téli vonulás következtében jelennek meg természetvédelmi érintettségű, ugyanakkor vadászható vadlúdfajok több ezer egyedes csapatai – jelentős mezőgazdasági kárt okozva. Tiszántúli megyéink különösen érintettek ebben a kérdésben, mely kapcsán a MAGOSZ és a NAK egyeztetéseket kezdeményezett a jogalkotóval és a hatóságokkal. A probléma nagyságát mutatja, hogy például csak Hajdú-Bihar megyében a védett állatok által okozott károk több mint tízezer hektár nagyságú területet érintenek.

A MAGOSZ és a NAK által kezdeményezett szakmai egyeztetések és kidolgozott javaslatok révén született egy előremutató megoldás ebben az agráriumot, az állami természetvédelmet és a vadgazdálkodást egyaránt érintő kérdésben. A tömegesen vonuló vadlibák által okozott kártétel mérséklése érdekében a NAK és a MAGOSZ javaslatot tett a vadászható vadlúdfajok vadászati idényeinek országos szintű egységesítésére, mivel több tiszántúli megyében az őszi időszakban azokra vadászati tilalom állt fenn, ami gátolta az eredményes védekezést. Mindennek nyomán született meg az Agrárminisztérium 38/2021. (X. 21.) AM rendelete, amely módosította – a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény végrehajtásának szabályairól szóló – 79/2004. (V. 4.) FVM rendeletet.

A módosítás révén megszűntek hazánkban az eddigi, területi elhelyezkedéstől függő, a nyári lúdra, a nagy lilikre és a vetési lúdra vonatkozó, eltérő időpontokban kezdődő és végződő vadászati idények. Így az említett három vadlibafaj vadászati idénye – a módosítás értelmében – az ország teljes területén egységesen október 1-től január 31-ig tart. Úgyszintén változtak az elejtési (teríték) korlátozások is ezen fajok vonatkozásában: az új előírás szerint nyári lúdból, vetési lúdból és nagy lilikből naponta, személyenként összesen legfeljebb hat darab ejthető el, melyből a vetési ludak száma nem lehet több kettőnél.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egzotikus növények Magyarországon: melyekkel érdemes valóban próbálkozni?

2026. szeptember 21. 07:10

Egyre több különleges növény termeszthető nálunk is, de a fagytűrés önmagában még nem tesz gazdaságossá egy új kultúrát.

Vittek egy kis csavart a búzatáblákba, alaposan megnőtt a profitjuk

2026. szeptember 20. 13:10

Vajon a környezet, a biológiai sokféleség védelme negatívan hat a mezőgazdasági termelésből származó haszonra? Egy kutatás meglepő eredményeket hozott.

Soha nem látott gép bukkant fel a földeken, új megoldást hoz az öntözésbe

2026. szeptember 14. 13:10

Kevesebb figyelmet igényel a kezelőtől, mégis precízebb munkavégzésre képes a világ első önműködő öntözőgépe, amely hamarosan piacra is kerül.

Varázslatos anyagot szórtak a földekre, megugrott a hozam és javult a vízmegtartás

2026. szeptember 14. 09:10

Csökkenthető az import műtrágyától való függés úgy, hogy közben a növényeink fejlődését ugrásszerűen javítani tudjuk? Ausztrál kutatók megtalálták a „csodaszert”.

A csapdázás természetvédelmi célokat is szolgálhat

2020. április 13. 04:37

Hajas Péter Pál vadbiológussal a csapdázás céljáról, hatályos rendeletekről, kímélő és élvefogó eszközökről, sőt, még a műszőrme-bundákról is beszélgettünk.

Szarvasbőgés - A határzár miatt bajban a vadgazdálkodók

2020. augusztus 31. 06:50

A koronavírus miatt bevezetett határzár miatt szeptember 1-jétől, a szarvasbőgés kezdetétől külföldi vendégeket a vadásztársaságok, erdőgazdaságok sem fogadhatnak.

Az eddigi legmagasabb összeget fizették mezőgazdasági vadkárra a vadászatra jogosultak

2022. április 28. 14:10

Több mint 8500 gímszarvast és 5400 őzet ejtettek el a 2021/2022-es vadászati évben Zala megyében.

Reflex Vadászáruház: méltó a vadászathoz

2020. április 11. 04:36

A Reflex Vadászáruház, amelyet 2005-ben nyitottak meg, méretben és a felszereltségében is a prémium minőségű termékekhez igazodik.