Növénytermesztés

Már elérhetőek a 2022. évi Gazdálkodási Napló „web-GN” és a nitrát adatszolgáltatás nyomtatványai

NÉBIH

A 2022. évi Gazdálkodási Napló „web-GN”, valamint a nitrát adatlap elektronikus beküldéséhez szükséges nyomtatványok a Nébih honlapján elérhetőek.

A 2022. naptári évre vonatkozóan az alábbi támogatásokban résztvevőknek kell gazdálkodási naplót elektronikusan benyújtani:

  • agrár-környezetgazdálkodási kifizetés
  • ökológiai gazdálkodástámogatás
  • NATURA 2000 mezőgazdasági területeknek nyújtott kompenzációs kifizetések
  • élőhelyfejlesztési célú, nem termelő beruházások

Az egyes támogatási konstrukciók esetében beküldendő kötelező adat tartalmat a pályázati felhívások tartalmazzák.

Az adminisztrációs teher csökkentése érdekében az összes érintett támogatási konstrukcióra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettséget egyetlen gazdálkodási napló „web-GN” beküldésével teljesíteni lehet. A nyomtatvány kitöltése során meg kell adni, hogy mely támogatási konstrukcióban vesz részt, és a nyomtatványban ennek megfelelően lesznek elérhetőek a beküldendő adatok.

A NÉBIH felhívja a figyelmet, hogy a gazdálkodási napló esetében az adatszolgáltatást 2023. január 1. és január 31. között kell teljesíteni.

A vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméhez szükséges cselekvési program részletes szabályairól, valamint az adatszolgáltatás és nyilvántartás rendjéről szóló 59/2008. (IV. 29.) FVM rendelet 10. § (2) bekezdésében meghatározott adatszolgáltatási kötelezettséget a 2013/2014. gazdálkodási évtől kezdődően a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény 48/A § alapján elektronikus úton kötelesek teljesíteni. Ennek megfelelően a 2014. szeptember 1-én induló adatszolgáltatási időszaktól kezdve a papír alapon érkező adatlapok elfogadására nincs lehetőség. A Nitrát adatszolgáltatást 2023. január 1-től 2023. március 31-ig kell teljesíteni.

Az adatokat mindkét esetben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz kell benyújtani, amelyhez a szükséges nyomtatványok a hivatal honlapján a http://anyk.nebih.gov.hu/ linken keresztül érhetők el közvetlenül.

A gazdálkodási naplók és a nitrát adatlapok esetében is az adatok elektronikus benyújtását a fenti határidőig teljesíteni kell.

Gazdálkodási napló esetében a határidőn túli adatszolgáltatásra nincs lehetőség. A nitrát adatlap esetében amennyiben az ügyfél felszólítást kap a hatóságtól, hogy nem teljesítette az adatszolgáltatási kötelezettségét határidőben, akkor lehetőség lesz a határidő letelte után is elektronikusan eleget tenni ezen kötelezettségének.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kukoricavetés 40 km/h sebességgel, egészen elképesztő bravúrt hajtottak végre

2026. október 12. 13:10

Nem is az irdatlan vetési tempó volt a Väderstad és a Valtra közös kísérletének legnagyobb eredménye, hanem az, hogy a magok 95 százalék fölötti pontossággal kerültek a földbe.

A kukorica utolsó esélye lehet ez a növény, megvédheti a példátlan aszálytól

2026. október 9. 09:10

Idén bebizonyosodott, hogy a mezőgazdaságban nem léteznek „csodaszerek”, ha tartósan nincs csapadék, a leggondosabban nevelt kultúra is odavész. Ha azonban van eső, akkor némi rásegítéssel a kukorica is elégedettségre okot adó hozamra lehet képes.

Hihetetlen módon kezelték az öntözővizet, negyedével többet termett tőle a búza

2026. október 7. 09:10

Meglepő és eddig ismeretlen módszerrel sikerült Kínában számottevő hozamnövekedést elérni többféle növénykultúrában is. Az édesburgonya esetében a termés megduplázódott.

Gazda vélemény: Változtatni kell a szántóföldi gazdálkodáson

2026. október 6. 16:10

Kiszáradnak a területek, csökken a terméshozam: A jövőben víztakarékosabb talajművelésre és humuszképződésre van szükség.

Gazdainfó: indul az adatszolgáltatások időszaka

2021. január 6. 10:58

Új év, új kezdet - tartja a mondás, ám a gyakorlott gazdálkodó már tudja, hogy ilyenkor bizony még a múlt év lezárásaként mindenféle jelentési kötelezettségnek eleget kell tenni. Nézzük mik is ezek!

Gazdainfó: elérkezett a nitrát adatszolgáltatás ideje

2020. január 2. 11:36

Jön a Web-GN és a nitrát adatszolgáltatás beadási időszaka, változott a tanyafejlesztési program és a 2014-es és 2015-ös fiatalgazda pályázat is!

Nitrát adatszolgáltatás? – Az ARASZ használatával, nem probléma!

2020. február 3. 12:17

Az ARASZ szoftvert nem kell heteken át tanulni, nem kell oktatásra és továbbképzésre járni, a használata könnyen és gyorsan elsajátítható, logikus felépítése és átláthatósága miatt.

Probléma a Gazdanapló, WEB-GN vagy Nitrát adatszolgáltatás elkészítése? Tápanyag tervre van szükség? Az ARASZ az adatszolgáltatás terhének jelentős részét leveszi a válláról!

2020. szeptember 16. 07:39

Miért nem könnyíti meg Ön is az életét, az agrár-adminisztráció egyszerűsítésével? Közel 3000 gazdálkodónak, akiknek a napló vezetése már az ARASZ-ban történik, tudtunk segíteni, megtudjuk könnyíteni a munkát az eddig bevitt adataik céltudatos felhasználásával.