Növénytermesztés

Szemes és silókukorica termelési verseny 2016 – A legjobb kukoricatermesztőket díjazta a KWS

Agrofórum Online

Az elmúlt esztendő után a KWS Magyarország Kft. 2016-ban is meghirdette Szemes Kukorica és Silókukorica Termelési Versenyét, mely életre hívásának célja többek között az volt, hogy a KWS felhívja a figyelmet a megújuló kukorica hibrid portfóliójára, népszerűsítse az új KWS hibrideket, megmutassa azok előnyeit, és nem utolsó sorban pedig erősítésére a partnerséget a termelőkkel.

Silókukorica esetében nemcsak a nagydíj került átadásra, hanem jutalmazták a legnagyobb hozamot, a legjobb szemroppantottságot és a legtöbb emészthető keményítő tartalmat elérőket is.

Míg a szemes kukoricánál éréscsoportok (korai 300-as, 300-as és 400-as) szerint keresték a legnagyobb hozamot elérő termelőket.

A 2016. december 13-án a győri ETO Park Hotelben tartott ünnepélyes díjátadón a KWS Silókukorica Termelési Versenyre idén jelentkezett 52 fő között 4, míg a Szemes Kukorica Termelési Versenyben részt vett 139 versenyző között 3 kategóriában hirdettek eredményt.

Pallós Mihály, a KWS Magyarország Kft. ügyvezetője megnyitójában elmondta, hogy a tavalyi sikeres bevezetés után az idén meghirdetett kukorica termelési versenyekben kiemelkedő eredmények születtek, amik alátámasztják azt, hogy a KWS újgenerációs hibridjei megállják a helyüket a magyarországi kukoricatermesztési piacon.


Pallós Mihály, a KWS Magyarország Kft. ügyvezető

KWS Siló Kukorica Termelési Verseny

A verseny 2015-ös életre hívásának célja az volt, hogy a gazdálkodók több, kiváló minőségű kukoricaszilázst állítsanak elő, és ezzel a költséghatékonyabb takarmányozással nagyobb tejtermelési szintet, valamint nagyobb táplálóanyag-tartalmat, összességében jobb profitabilitást érjenek el. Nem utolsó sorban pedig megismerjék a KWS silókukorica hibridek előnyeit.

A 2016-os versenybe a KORAL (FAO 350-400), a KARMAS (FAO 450-500), a KONSENS (FAO 550-600), a KORIMBOS (FAO 550-600) KWS silókukorica hibridekkel lehetett nevezni.

A 2016 tavaszán kiírt versenyre történő jelentkezések után a KWS területi képviselői a versenyzőkkel együtt többszöri területszemlét tartottak a tenyészidőszak során. A versenyben való részvétel egyik feltétele az volt, hogy a nevezőknek zöld silókukorica mintát kellett beküldeniük az Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft.-hez 2016. október 15-éig.

Az Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft. összesen 35 silómintát vizsgált be.

Dr. Orosz Szilvia, az Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft. takarmányanalitikai igazgatója, az eredményhirdetés előtt bemutatta a 2016. évi silókukorica betakarítás előzetes eredményeit, valamint a KWS versenyhibridek zöldtömeg hozamait. Beszédében kiemelte, hogy a bevizsgált KWS silókukorica hibridek zöldhozamai meghaladták az országos átlagot, azok kiválóan teljesítenek.


Dr. Orosz Szilvia, Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft. takarmányanalitikai igazgató

A rost emészthetőségi értékével kapcsolatban megállapította, hogy ez a KWS kukoricáinál még a nagy hozamok ellenére is kedvezőbb, mint országos átlagban. „Amikor jó a keményítőtartalom és nagy a hozam − a szárszilárdság megerősítése miatt – gyengébb a rost emészthetősége (általában 50% alatti), itt mutatkozik meg a hibrid és a nemesítés jelentősége.”

Az energiatartalomra vonatkozóan megállapította, hogy a tavalyi 6%-ról idén 6,54%-ra nőtt, így a takarmány további, vásárolt energiamértéke ennyivel is kevesebb lehet.

A szemroppantottsági értékre vonatkozóan a szakember elmagyarázta, hogy az a keményítő százalékos arányát jelzi a jól megroppantott szemekben. Dr. Orosz Szilvia azt is megjegyezte, hogy a szemroppantottsági érték országos mértékben javul, de ha ez a szám 65 és nem 75-80%, akkor mintegy 0,4 mj energiát és közel 1 liter tejet veszítünk – ami persze az adott évjárattól is függ, nem csak a szemroppantottsági értéktől −, 500 tehénre nézve pedig 10-12 tonna szemes kukorica az a veszteség, amit a trágyára kerül a szilázsban lévő nem roppantott szemekkel.


Szeidl Balázs értékesítési- és marketingvezető

A díjazottak

A KWS Silókukorica Termelési Versenyen 3+1 kategóriában hirdetett győztest a KWS.
A díjakat a KWS részéről Pallós Mihály ügyvezető, Szeidl Balázs értékesítési- és marketingvezető és Dr. Kismányoky András Agroszerviz technikus adták át, kiegészülve két külsős bíráló bizottsági taggal, Dr. Orosz Szilviával és Dr. Tóth Tamással.

 

Kategória és díj KWS versenyhibrid Eredmény Díjazott
ROPPANTOTTSÁG BAJNOK KONSENS 81,8%-os szemroppantási arány Hód-Mezőgazda Zrt.
EMÉSZTHETŐ KEMÉNYÍTŐ BAJNOK KONSENS 371 g/kg emészthető keményítő szárazanyagban Pusztavámi Tejszövetkezet Zrt.
HOZAM BAJNOK KONSENS 69,6 t/ha zöldtömeg Mezőfalvai Mg. Zrt.
SILÓKUKORICA NAGYDÍJ KONSENS 54 t/ha zöldtömeg 339 g/kg szárazanyag tartalom 367 g/kg keményítő szárazanyagban Nagymágocsi Farmer Kft.

Valamennyi kategória győztese 15 zsák silókukorica hibrid vetőmaggal lett gazdagabb.

KWS Szemes Kukorica Termelési Verseny

2016-ban a Szemes Kukorica Termelési Versenybe a KWS 2370 (FAO 300-350), a SOLFERINO (FAO 300-350), a KAMPARIS (FAO 350-400), a KWS 2482 (FAO 400-450), és a KONFITES (400-450) hibridekkel lehetett nevezni.

Szeidl Balázs, értékesítési- és marketingvezető elmondta, hogy a szorosabb szakmai jellegű együttműködés kialakítása mellett a gazdálkodás sikeréhez való hozzájárulás is fontos szerepet játszott a verseny életre hívásakor, amit a versenyzési kedv is visszaigazolt, mivel idén már 118 település 139 jelentkezője pályázott a legjobb termelési helyezés elérésére.

Az eredmények ismertetése előtt a hőstressz- és szárazságtűrő kukorica hibridek új kategóriáját, a ClimaControl3-at mutatta be a KWS kínálatából a jelenlévőknek.

Díjazottak

Az eredmények értékelése során a 14,5%-os szemnedvesség tartalomra számított − KWS területi képviselő jelenlétében bemért – nettó terméshozamokat vették figyelembe, és éréscsoport kategóriánként az első 3 legnagyobb nettó terméshozamot elérő termelőket díjazták.
Az első helyezettek 15, a második helyezettek 10, a harmadik helyezettek pedig 5 zsák KWS vetőmaggal vághatnak neki a következő termesztési évnek.

Korai 300-as éréscsoport kategória  

Helyezés KWS versenyhibrid Eredmény (t/ha) Díjazott
I. KWS 2370 13,2 Juhker Kft.
II. KWS 2370 12,1 Lapu Balázs
III. KWS 2370 11,9 Derék-Pataki Zrt.

  300-as éréscsoport kategória

Helyezés KWS versenyhibrid Eredmény (t/ha) Díjazott
I. KAMPARIS 15,1 Nagy Imre Gábor
II. KAMPARIS 14,1 KTK Kft.
III. KAMPARIS 13,9 Barki Zsolt

  400-as éréscsoport kategória

Helyezés KWS versenyhibrid Eredmény (t/ha) Díjazott
I. KONFITES 15,2 Kapeller Mg. Kft.
II. KONFITES 15,1 Kurucz-Ker Kft.
III. KWS 2482 15,0 Bosits Tamás

A KWS Kukorica Termelési Versenyein bebizonyosodott, hogy a KWS új generációs kukorica hibridjei kiválóan teljesítenek. Idén a tavalyihoz képest nagyobb terméseredményekkel lehetett helyezéseket szerezni. A KWS Magyarország Kft. folytatja a versenyek lebonyolítását, így 2017-ben is lesznek KWS Kukorica Termelési Versenyek.


A KWS termelési versenyek díjazottjai

(Kosztolányi Attila – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bizonyítottan előnyökkel jár a szója korábbi elvetése

2024. december 13. 13:10

Az Iowai Állami Egyetem kutatása szerint termesztéstechnológiai módszerekkel is csökkenthető a mezőgazdaság kibocsátása, miközben a hozam nő.

Máktermesztés: mekkora területnagyság fölött engedélyköteles?

2024. december 12. 08:10

Hazánkban az elmúlt 10 évben 9 ezer hektárról több mint 12 ezer hektárra bővült a mák termőterülete.

A La Niña ronthatja a terméskilátásokat Argentínában

2024. december 10. 11:10

Bár a kilátások kedvezőek Argentínában, a gazdálkodók aggódnak a La Niña jelenség miatt, ami szélsőséges időjárást és terméscsökkenést okozhat.

Mi legyen a köztes növényekkel?

2024. december 4. 14:40

Az enyhe időjárásban tovább fejlődnek a köztes növények, az is előfordulhat, hogy magot is hoznak. Hengereljük, mulcsozzuk vagy várjunk?

A búza árára a hatalmas globális készletek nehezednek

2024. március 14. 12:10

Amerikában vegyes összképet mutattak a terménypiacokon, Európában viszont inkább az eladók kerültek fölénybe. Európában a malmi búza, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, a kukorica árszintje pedig stagnált.

Elengedhetetlen a védekezés a kukorica kártevői ellen

2024. június 26. 08:40

Főleg a csemegekukorica- és vetőmagtermelőknek okozhat súlyos veszteséget a kukoricamoly és a gyapottok-bagolylepke. Mit várhatunk tőlük idén?

Jó napot zárt a párizsi gabonatőzsde

2020. május 21. 08:03

A búza kurzusa azt követően lódult meg, hogy a fekete-tengeri régióból olyan hírek érkeztek, mely szerint a terméskilátások alacsonyabbak a korábban vártnál.

Emelkedett a főbb gabonanövények termésmennyisége

2020. augusztus 19. 11:43

Csaknem 2,4 millió hektáron 15,5 millió tonna gabonát takarítottak be a tavalyi esztendőben, 3,7 százalékkal többet, mint 2018-ban. A termésmennyiség az előző öt év átlagát kismértékben meghaladta.