Növénytermesztés
Növénytermesztés

Több száz hektárt teszteltünk a drónókkal, megmutattuk az eredményeket

Több száz hektárt teszteltünk a drónókkal, megmutattuk az eredményeket

Agrárközösség

Közös innovációs konferenciát tartott az Agrárközösség és az MKB Bank Hódmezővásárhelyen. A mezőgazdaság modernizációjának egyik eszköze lehet a drón.  Ezt felismerve az Agrárközösség 2017 óta foglalkozik drónokkal és most elérkezettnek látta az időt az eredmények bemutatására.

Dr. Gyuricza Csaba NAIK főigazgató megnyitójában kiemelte: 1990-hez képest 75-80%-kal nőtt a mezőgazdasági kibocsátás a világon, ehhez képest Magyarország 25 % növekedést ért el ez idő alatt. Az Európai Uniós átlaggal összevetve jelenleg 50-55% a mezőgazdasági kibocsátásunk területi egységre vetítve.

Ha versenyképesen, fenntarthatóan akarunk gazdálkodni, azt csak csúcstechnológia alkalmazásával érhetjük el. Alapjaiban kell, átalakítsuk a tudásunkat, az alkalmazott technológiákat. Tudomásul kell venni, hogy a mezőgazdaság mellet az informatika is megjelenik az agráriumban, ez az elkövetkező évek legnagyobb változása. A másik fontos szempont, hogy környezetkímélően gazdálkodjunk. Erre a legjobb megoldás a precíziós gazdálkodás. A legkörnyezetkímélőbb növényvédelmet drónokkal lehet megvalósítani. Ha bevezetjük ezeket a fejlett technológiákat, akkor 15-20%-kal növelhető a magyar mezőgazdasági kibocsátás.

Török Gyula, az Agrárközösség ügyvezetője elmondta, hogy hosszú egyeztetési folyamatok előzték meg az első kísérleteket, a NAIK-kal, az Agrárminisztériummal, és az illetékes hatóságokkal. Bemutatta a fejlesztéseket, amelyeket a permetező drónos technológia kialakítása során végeztek el. Számos technikai nehézséget le kellett küzdeni, mire a megbízhatóan működő, biztonságos és megfelelő kezelési eredményeket hozó drón és szórófej kombinációt összeállíthatták. Mostanra rendelkezésre állnak szántóföldi és szőlő kultúrák kezelési eredményei. Nyitott kérdés még a felhasználás jogi szabályozása, de a kijuttatási technológia rajtra kész és folyamatosak a kísérletek a növényvédőszer-gyártókkal együttműködve.

Ladányi Sándor a drónvíz kifejlesztője és Törőcsik Pál a CDA szórófej megalkotója bemutatták, hogy a technológia az ideális méretű cseppeket a célfelületre való eljutásig megvédi a kiszáradástól, a cseppek terülési felületét viszont megnöveli, nagymértékben felerősítve a szer biológiai effektivitását. Az eredmény: a hektáronként szükséges lémennyiséget huszadrésznyire, a hatóanyag-mennyiséget pedig 30-40 % -kal lehet csökkenteni ugyanolyan, vagy intenzívebb hatás elérése mellett. Jelentős hozzáadott érték, hogy a permetezés elsodródásának mértéke kisebb, mint a jelenleg alkalmazott hidraulikus cseppképzéssel működő földi permetezés esetén.

Ahhoz, hogy a gazdaságokat modernizálni, fejleszteni lehessen, anyagi forrásokra és pénzügyi partner bevonására is szükség lehet . A fejlesztésekre, a modernizációra, a beruházásokra nézve a financiális környezet most több mint kedvező. Simon Attila, az MKB Agrárpartner Program szakmai vezetője ismertette az MKB Bank nyújtotta finanszírozási lehetőségeket, kiemelve az idén bevezetett termőföld fedezete mellett igénybe vehető MKB Hektár Plusz termékcsaládot. Az MKB Bank lehetőséget nyit a bővülésre!

A CDA szórófejek bemutatója során víz érzékeny papíron felfogva látható volt a cseppméret és a cseppszám. Ez a kijuttatási mód tökéletes fedést és egyenletes kijuttatást biztosít. Ez teszi lehetővé a növényvédő szer és víz megtakarítását a növényvédelmi kezelések során. Mindezek mellett az sem utolsó szempont, hogy a drón semmilyen kárt nem tud tenni a kultúrákban.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Dél-Ukrajna titkos kertje: üvegházi csoda csemegekukoricával!

2024. március 28. 10:10

Ukrajna déli részén a termelők azon fáradoznak, hogy újabb „csodát” hozzanak létre, munkájuknak köszönhetően a csemegekukorica életre kelt az üvegházak melegében, és ha minden jól megy, hamarosan megjelenik az asztalokon is.

RAPOOL: a repce a hivatásunk, már 50 éve

2024. március 27. 10:10

A bólyi RAPOOL Repce Akadémia nyitotta meg a jubileumi esztendőt, amikor a vállalat azt ünnepli, hogy immár öt évtizede látja el a termelőket kiemelkedő minőségű repcehibridekkel.

Nemcsak hálóval vagy fóliával lehet már bálát kötözni, csomagolni

2024. március 26. 10:10

A neccháló és a takarófólia egyfajta „keverékét” alkotta meg egy izraeli cég, forradalmasítva a bálák kötözését, csomagolását.

Mindenki nyer vele: napenergiával működtetik az öntözést Dél-Afrikában

2024. március 24. 12:10

A dél-afrikai gyümölcsösökben sok helyen már inkább napenergiával működtetik az öntözőrendszereket ahelyett, hogy az országban bizonytalan energiahálózatra hagyatkoznának.

Neurális hálózatok a gyomirtás szolgálatában

2019. április 27. 07:17

Az elsodródásmentes és gyomspecifikus eljárással minimalizálhatók a környezetre nehezedő káros hatások, csökkenthető a herbicidhasználat, ezáltal mérséklődik az élelmiszerláncba bejutó növényvédőszer-maradékok és metabolitok mennyisége.

A XAG drón éjszaka is képes vetni

2020. július 25. 12:51

A XAG drón éjszaka is képes dolgozni, ennek több előnye is van: egyrészt meghosszabbítja a munkaidőt, másrészt a megfigyelések szerint naplemente után kevésbé szeles az időjárás.

A kínai XAG Agri-tech óriás 20 millió hektár területen alkalmazza növényvédő drónjait

2019. október 14. 15:02

Napjainkban rengeteg információ kering a világhálón, különféle kialakítású és feladatú drónokról. A következőkben egy kínai társaságot, gyártmányait és tevékenységét mutatjuk be, mivel az alkalmazás mértéke meghökkentően nagy.

Figyelem! Egyelőre szigorúan tilos a permeteződrónok használata a magyar földeken!

2019. február 21. 05:38

A Nébih felhívja az érdeklődők és érintettek figyelmét, hogy drónok növényvédelmi használata még nem engedélyezett, arra csak a jogi környezet kialakítását követően nyílik lehetőség.