Az aszályos évjáratokban egyre kevésbé magától értetődő, hogy ugyanaz a növény és ugyanaz a technológia minden táblán gazdaságosan tartható. Az Egyesült Államokban ezért olyan gabonafélékkel is kísérleteznek, amelyek aratás után nem tűnnek el a területről, hanem következő évben ismét kihajtanak.
Az évelő gabonák között már olyan növény is akad, amely üzemi gazdaságokba és élelmiszeripari termékekbe is eljutott. Egyelőre nem a búza utódjáról van szó, hanem egy új termesztési lehetőségről, amelynek elsősorban a nehezebben művelhető területeken lehet szerepe.
A különbség nagy része a föld alatt van
A legismertebb ilyen növény a Kernza néven forgalmazott köztes búzafű, a Thinopyrum intermedium. Évelő növény, így a betakarítást követően nem kell minden évben újravetni. Ez önmagában kevesebb talajmunkát és kevesebb gépi műveletet jelenthet, de agronómiai szempontból ennél érdekesebb a gyökérzete.
Az évelő állomány folyamatosan élő gyökérrendszert tart fenn. A gyökerek jóval mélyebbre hatolhatnak, mint az egyéves gabonáké, ezért a növény a talaj mélyebb rétegeinek víz- és tápanyagkészletét is képes hasznosítani. A felszínt egész évben borító növényzet és a sűrű gyökérzet egyúttal mérsékelheti az eróziót, a tápanyagok kimosódását és a felszíni lefolyást.
Ez nem jelenti azt, hogy az évelő gabona „aszályálló búza” lenne. Hosszan tartó, súlyos vízhiány ezt az állományt is visszaveti. A különbség inkább abban rejlik, hogy a már kialakult gyökérzet miatt a növénynek nem kell minden évben a csírázástól és a kezdeti gyökérfejlődéstől újra felépítenie magát.
A termés egyelőre a legnagyobb kérdőjel
Ha csak a szemtermést nézzük, gyorsan kiderül, miért nem terjedt el széles körben a technológia. Az évelő növénynek nemcsak magot kell nevelnie, hanem fenn kell tartania azt a gyökér- és hajtásrendszert is, amellyel átéli a következő évet. Ennek ára van.
Egy 2021 és 2023 között Wyomingban végzett üzemi összehasonlítás jól mutatja a jelenlegi különbséget. A Kernza az első, száraz évben betakarítható szemtermést nem adott, bár közel 3 tonna hektáronkénti takarmány-biomasszát termelt. A második évben 286 kilogramm szemtermést mértek hektáronként, miközben az összehasonlításban szereplő őszi búza 2172 kilogrammot adott. Az évelő növény ugyanakkor csaknem háromszor akkora gyökértömeget fejlesztett, mint a búza.
Ez a kettősség határozza meg jelenleg az évelő gabonák helyzetét. Pusztán tonnánkénti gabonahozamban nehezen versenyeznek a hosszú ideje intenzíven nemesített egyéves kultúrákkal. Ha azonban a szem mellett takarmányt is adnak, és közben több évre kiesik az újravetés, illetve csökkenhet egyes talajművelési műveletek száma, már más lesz a gazdasági mérleg. Ehhez azonban biztos felvevőpiac is szükséges.
Nem mindegy, melyik táblára kerül
A jelenlegi eredmények alapján nem az látszik célszerűnek, hogy jó búzatermő területeket tömegesen évelő gabonára állítsanak át. Sokkal érdekesebb lehet a növény olyan táblákon, ahol a hagyományos szántóföldi termesztés eleve bizonytalanabb.
Ilyenek lehetnek az erózióra hajlamos lejtők, egyes gyengébb adottságú vagy rendszeresen vízhiányos területek, illetve azok a táblarészek, ahol a gabona és a takarmány kettős hasznosítása is megoldható. A wyomingi vizsgálat éppen azért tartja ígéretesnek ezt az irányt, mert félszáraz környezetben a szemtermés mellett jelentős takarmányhozam és nagyobb gyökértömeg társult az állományhoz.
Az első év ugyanakkor különösen kényes. A növénynek ekkor kell zárt, több évre megmaradó állományt kialakítania, miközben a gyomokkal is versenyeznie kell. A kutatások szerint a termőhely és az időjárás az első év teljesítményét erősen befolyásolja, ezért a technológia nem másolható át változtatás nélkül egyik térségből a másikba. A nemesítés egyik fontos iránya éppen a különböző termőhelyekhez jobban alkalmazkodó genotípusok kiválasztása.
Nem csak a Kernza mutatja, hogy működhet az elv
Az évelő vagy újrasarjadó gabonatermesztés más növényeknél is kutatási terület. A rizsnél már olyan rendszereket vizsgálnak, amelyekben az első betakarítás után a tarlóból fejlődő új hajtás adja a következő termést. Így elmaradhat az újabb talaj-előkészítés és növénytelepítés egy része.
Nyugat-afrikai kísérletekben egyes évelő rizsfajták megfelelő rendszerben két év alatt az évente újratelepített kontrollhoz hasonló összesített termést értek el, miközben a munkaerő-felhasználás és a termelési költség kedvezőbben alakult. A folyamatos sarjaztatás azonban itt sem bizonyult korlátlannak: az egymást követő sarjtermések számának növekedésével a hozam csökkent.
Ez fontos tanulság a gabonatermesztés egésze szempontjából. Az évelőség önmagában nem oldja meg sem az aszály, sem a talajromlás, sem a termelési költségek problémáját. Olyan plusz tulajdonság, amely megfelelő termőhelyen és kialakított technológiával csökkentheti bizonyos műveletek szükségességét, miközben folyamatos növényborítást és tartós gyökérzetet biztosít.
Képek: Pixabay.
Szereti az Agrofórum cikkeit? Állítsa be, hogy gyakrabban jelenjenek meg a Google keresőben!
