Növénytermesztés

Új világrekord: több mint 17 tonna búza hektáronként

Agrofórum Online

Egy új-zélandi gazdálkodó földjén új világrekordot mértek, hektáronként 17 398 kilogramm búzát takarított be. Új fajták kipróbálásának és a munkafolyamatok átalakításának köszönhető az eredmény.

Eric Watson gazda, az új-zélandi Ashburtonból új világrekordot állított fel a legmagasabb búza hozamában. Három évvel is bekerült a Guinness-könyvbe, de most saját maga korábbi világcsúcsát döntötte meg és hektáronkénti 17 398 kilogrammos betakarítással már az elsőkét hely az övé a listán – számolt be az új-zélandi stuff.co.nz online portál.

Korábbi rekordja 16 791 kilogrammot tett ki hektáronként. Az öntözött búza hozama Új-Zélandon átlagosan körülbelül 12 tonna hektáronként. Eric Watson szerint a mostani eredmény egyfajta tisztelgés a korábbi sikere után bevezetett komoly újításoknak, amelyekkel a munkameneten módosított.

„Mivel annyira izgatottak voltunk a 2017-es rekorderedmény miatt, új módszereket dolgoztunk ki a fejlesztésekre, amelyekkel a még magasabb hozam elérése volt a cél. Szerencsére a befektetett munka meghozta az eredményt” – mondta Eric Watson.

„Az új fajták kipróbálásával, a folyékony nitrogénre történő átállással és a növények állapotának rendszeresebb ellenőrzésével sikerült elérnünk ezt az újabb hihetetlen eredményt ” – tette hozzá a farmer.

A gazdálkodó az utóbbi években számos magasabb hozamú búzát próbált ki. Eric Watson arról számol be, hogy örömmel látja, amint hektáronként évente akár 100 és 200 kilogramm közötti értékkel növekszik a termés.

„Ha az utolsó betakarításomat hektáronként csaknem hatszáz kilogrammal haladom meg, akkor is messze felülmúlom az előzetes várakozásokat és a titkos reményeimet is” – hangsúlyozta. A magokat 2019 áprilisában vetették be a földbe, és február 17-én takarították be. Watson szorosan együttműködött a Bayer Crop Science nevű céggel a rekorderedmény elérése céljából.

A statisztikai adatok szerint az új-zélandi gazdálkodók évente mintegy 400 ezer tonna búzát takarítanak be átlagosan.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Erősödik az RAGT: felvásárolta a Deleplanque Csoportot

2025. május 3. 16:10

A francia RAGT lezárta a Deleplanque Csoport felvásárlását, ezzel tovább bővíti vetőmag-portfólióját és megerősíti európai jelenlétét.

„Kukoricázz velünk!” – termelési verseny 2025

2025. április 23. 13:10

A Kukorica Kör Egyesület idén is meghirdette a „Kukoricázz velünk!” termelési versenyt! Az eddigi évekhez hasonlóan a 2025-ös versenyben sem a legnagyobb terméseredményt díjazzák.

Biztonságban a tavaszi munkák alatt

2025. április 13. 11:10

A mezőgazdasági szezon indulásával a szabadban végzett munkák száma és a baleseti kockázat is megnő, különösen a villamos hálózatok közelében.

Segítség a mikotoxinok elleni védekezéshez - új kiadvány

2025. április 9. 16:10

A „Mikotoxinok árnyékában: hogyan előzhető meg a gabonafélék toxinszennyeződése” című kötet bemutatja azokat az agronómiai és tárolási gyakorlatokat, amelyekkel mérsékelhető a mikotoxinszint a terményben.

Emelkedést várnak a szójabab grafikonján

2019. szeptember 27. 10:34

Az optimizmust az fűti, hogy Kína amerikai szójababot vásárolt, ezzel szemben áll, hogy az afrikai sertéspestis korlátozza a keresletet.

Ellentétesen mozgott a repce Európában és Amerikában

2021. május 10. 06:20

Európában nem volt ennyire optimista a befektetői hangulat a malmi búza a heti jó öt százalékos mínusz után 243,75 euróba került tonnánként.

Drágult a búza, a kukorica és a szójabab is

2023. február 9. 06:10

A chicagói búza-, kukorica- és szójabab határidős jegyzésára szerdán erősödött, amit a dél-amerikai időjárási viszonyok is alátámasztanak.

Drágult a búza a rossz kanadai adat hírére

2024. december 6. 07:10

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.