Pályázatok
Pályázatok

Ennyi pénzért és ilyen feltételekkel indulhat majd az erdőtelepítés Magyarországon

Ennyi pénzért és ilyen feltételekkel indulhat majd az erdőtelepítés Magyarországon

Erdő-Mező Online

Szeptember 16-án tartották meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara erdő- és vadgazdálkodási osztályának Somogy megyei ülését, ahol többek között az erdőtelepítések támogatásának változásáról is szó esett - számolt be a mezőgazdasági termelőket is érintő módosításokról az Erdő-Mező erdészeti hírportál.

A magán-erdőgazdálkodók kivették a részüket az erdőtelepítésekből

Mocz András vidékfejlesztésért felelős megyei alelnök előadásából kiderült, hogy a talajadottságot, területi jellemzőket nézve a mostani erdőterületek akár duplájára is nőhetnének. Ez nem azt jelenti, hogy ezeken a helyeken mind erdősíteni kell, de azt jól mutatja, hogy bőven van lehetőség erdőtelepítésre. A végén azonban mindent a kockás papír dönt el – emelte ki a magánerdő-gazdálkodó, a MEGOSZ elnöke, utalva arra, hogy ha nem éri meg erdővel foglalkozni, akkor a gazdálkodók nem is fognak telepíteni.

Kiemelte ugyanakkor, hogy a magyar magánerdős szakma eddig is kivette részét a hazai erdőterület növeléséből. A 2 millió hektár erdőből jelenleg is 860 000 hektár van magánkézben, ami 43 százalék, a gazdálkodók a rendszerváltás óta 200 000 hektár új erdőt telepítettek. Probléma ugyanakkor, hogy miközben 38 000 nyilvántartott erdőgazdálkodó van, addig 200 000 hektár erdőben nincsen bejelentett szakember. Hozzátette, az erdőgazdálkodói szerződéseket most ráadásul frissíteni kell, méghozzá 2020. júliusáig.

Több pénz jár az erdőtelepítés után

A magánerdős szakember az erdőtelepítések támogatása kapcsán elmondta, hogy nagy eredménynek tartja a jövedelempótló támogatások összegének megemelését. Az így hektáronként 172 euróról 432 euróra növekszik, miközben időtartama egységesen, fafajtól függetlenül 12 évre nőtt – tájékoztatott az Erdő-Mező erdészeti hírportál.

Ezzel a jövedelempótló, az erdőápolási és az erdőtelepítési támogatások összesen 80-130 százalékkal emelkedtek a teljes futamidőt tekintve. Ez azt jelenti, hogy ha valaki tölgyest telepít, az eddigi 2,6 millió forint helyett nagyjából 5 millió forintra számíthat, míg nemesnyár esetében 1,2-1,3 millió forint helyett 2,8-2,9 millió forint igényelhető. A pontos számokról az erdőtelepítés és az ápolás kapcsán a szakmai oldal két táblázatot is közzé tett.

Mocz András elmondta, hogy vitatott rész volt a pályázatban, hogy a munkahely-teremtés hány pontot érjen, de hangsúlyozta, hogy a foglalkoztatás növelése továbbra is cél, ráadásul minden erdőtelepítőre ugyanaz vonatkozik. Azt is kifejtette, hogy a támogatás legfőbb célja, hogy a gyenge termőképességű, alacsony aranykoronájú területeket hasznosítsák erdőként, ültetvényként.

A szakember az erdőtelepítési pályázat kapcsán önkritikát is gyakorolt, hiszen a kerítések árának meghatározásánál nem emeltek az összegen, az maradt 5,8 eurónak megfelelő forintösszeg méterenként, miközben a saját, friss tapasztalatai is azt mutatták, hogy egy kiváló minőségű vadkerítés nagyjából 8 euróra jön ki méterenként. Mocz András azonban kijelentette: ezt a következő ciklusban megpróbálják kiigazítani.

A MEGOSZ egyébként több esetben is magasabb keretet szeretett volna egy-egy pályázat esetében, illetve az is cél volt, hogy a tölgyesekben ne csak 12 év legyen a jövedelempótló támogatás igénylési ideje, de ennek az uniós jogszabálynak a megváltoztatásához két tagállam jelzése szükséges, így ez szintén a következő ciklusra marad.

Megéri elegyfajokat is telepíteni

Jó hír azonban, hogy a ritka elegyfajok alkalmazásával, ami hektáronként 100 egyedet jelent, komolyan növelhető az igényelhető forrás: ennek összege 2800 euró/hektár. Mocz András kifejtette, hogy a tölgy, bükk és egyéb keménylombú erdők esetében annyi az elvárás, hogy az egyenletes szórásban elhelyezett fákat egyedi védelemmel kell ellátni, és a 12. év végére 30 darabnak kell megmaradnia. A szakember véleménye szerint ez könnyedén teljesíthető, de javasolta, hogy a biztonság kedvéért 110-120 egyed kerüljön egy hektárra.

Őshonos, ritka elegyfajnak számít a barkóca berkenye, a bibircses nyír, az ezüsthárs, a fekete nyár, a hamvas éger, a házi berkenye, a hegyi juhar, a hegyi szil, a kislevelű hárs, a korai juhar, a madárberkenye, a madárcseresznye, a mezei szil, a nagylevelű hárs, az olasz tölgy, a rezgő nyár, a szelídgesztenye, a tatárjuhar, a törékeny fűz, a vadalma, a vadkörte, a Vénic-szil, valamint a zselnicemeggy.

Ugyancsak jó hír, hogy a megemelt jövedelempótló támogatást az egységes kérelemben már emelt összeggel kérhetik azok is, akik túl vannak az első kivitelen. Mindez azonban még nem hivatalos, hiszen a rendelet ezidáig nem jelent meg, abban ugyanakkor nem várható változás.

Megemelték az erdészeti gépberuházások támogatás keretösszegét

2019. december 9. 16:32

A támogatási kérelem benyújtására nyitva álló utolsó határnap 2020. december 31-re változott.

Decembert 15-től nyújtható be a sertés állatjóléti kérelem

2019. december 5. 12:03

A jövő évre vonatkozó támogatási kérelem benyújtásához szükséges formanyomtatvány és a hozzá kapcsolódó 52/2019. (XI. 26.) számú közlemény már megtalálható a Magyar Államkincstár honlapján.

Újra lehet pályázni az Év Tanyája díjra

2019. december 4. 11:33

Az előző évekhez hasonlóan idén is meghirdeti az Agrárminisztérium az Év Tanyája szakmai díj felhívását. Az ez évi kiírásban három kategóriában mérettethetik meg magukat a tanyagazdák.

Döntöttek a Zártkerti Programban támogatható pályázatokról

2019. november 26. 09:03

Az idei évben is nagy volt az érdeklődés a zártkerti területek infrastruktúrafejlesztésére kiírt pályázat iránt, a rendelkezésre álló forrás több mint kétszeresére érkezett igény az önkormányzatok részéről.

Elérhetőek a hazai erdők legfontosabb statisztikai adatai

2019. május 23. 06:03

Mostantól elérhetőek a Nébih honlapján a hazai erdőkkel kapcsolatos éves, továbbá az idősoros statisztikai adatok.

Módosultak a hengeresfa, a tűzifa és az apríték kereskedelmi szállításának szabályai

2018. március 12. 20:00

NÉBIH: az új szállítójegy sokkal jobban megfelel a faanyagszállításban résztvevők (feladó, szállító, vevő) igényeinek.

Így dolgozik a magyar erdőkben a legújabb finn fakitermelő gép

2018. december 16. 12:29

Az új fakitermelő géppel lényegesen kényelmesebb és hatékonyabb a munka, mint az elődjeivel.

Gépészet Videó

Közel 700 madárodút helyeztek ki az erdőkben

2019. május 11. 08:32

Az odútelepek sokszor madárbarát tanösvények vagy kertek kialakításához kapcsolódnak, és így ismeretterjesztési célokat is szolgálnak, de vannak rejtetten elhelyezett, például a baglyok fészkelését segítő odúk is.