Támogatások, pályázatok

Fejlessze ültetvényét pályázati forrásból!

AM Sajtóiroda

Több mint 25 milliárd forint keretösszeggel új pályázati felhívás jelent meg az ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatására – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a „Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása” című felhívás előtérbe helyezi a gazdák jövedelembiztonságát, ezért nagy termőképességű és magas termőbiztonságú ültetvények létesítéséhez nyújt segítséget. A gyümölcstermő ültetvények mellett lehetőség lesz évelő gyógy-, aroma- és fűszernövények, továbbá borszőlőültetvények telepítésére is. 

Nagy István kiemelte, az ültetvénytelepítés vonatkozásában a forrást átalánytámogatás formájában kapják a termelők, vagyis az elnyert összeg ültetvénytelepítésre eső részével nem kell számlaalapon elszámolniuk. Így jelentősen csökkennek a termelők adminisztrációs terhei, és az érintettek gyorsabban jutnak hozzá az elnyert forráshoz.

50, de akár 70 százalékos támogatási intenzitás

A támogatás segítségével üzemi szinten komplex beruházások megvalósítására nyílik lehetőség, mivel a telepítés mellett lehetőség lesz az ültetvények vízellátását biztosító öntözőrendszer kiépítésére, kedvezőtlen éghajlati hatások (tavaszi fagyok vagy jégeső) csökkentését lehetővé tevő technológiák alkalmazására és egyes, a betakarítást segítő gépek, eszközök beszerzésére is – sorolta a tárcavezető. Kifejtette, a fejlesztésekhez kapcsolódóan 500 millió forint támogatás nyerhető el, az alap támogatási intenzitás mértéke 50%, ugyanakkor például fagyvédelmi gépek beszerzéséhez 65%-os, meglévő öntözőrendszer felújításához 70%-os támogatási intenzitás társul.

A felhívásban meghatározott tartalmi értékelési rendszer alapján elsősorban azok a projektek számíthatnak a fejlesztési forrás elnyerésére, melyeknél igazolt azok hozzáadott értéke, pénzügyileg megalapozottak, és amelyek esetében a beruházó tartós üzleti kapcsolatokat tart fenn partnereivel – tette hozzá.

Kapcsolódik a korábbi, hűtőházas pályázathoz

A miniszter hangsúlyozta, az előző támogatási ciklusban több mint 6000 hektár új gyümölcsültetvény telepítéséről született támogató döntés. Ezek az ültetvények hosszú időn át kiváló minőségű, itthon megtermelt gyümölccsel látják el a fogyasztókat, emellett a feldolgozóiparnak is alapanyagot biztosítanak.

Az ültetvénytelepítéshez nyújtott támogatás a korábban meghirdetett, hűtőházak létrehozását, illetve korszerűsítését támogató kiírással együtt biztos fejlődési alapot az ágazat számára – fűzte hozzá. A támogatási kérelmek benyújtására 2024. szeptember 10. napjától lesz lehetőség.

A felhívás és a hozzá kapcsolódó tájékoztató anyagok mellékletek az Agrárminisztérium tematikus weboldalán, a https://kap.gov.hu felületen találhatók.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Rekordösszegű támogatás: 132 millió euró az agrártermékek népszerűsítésére

2025. november 9. 09:10

Több mint hetven promóciós program kap uniós támogatást, hogy erősítse az európai agrár-élelmiszeripar pozícióját világszerte.

Madárinfluenza: így segít a kormány a gazdáknak

2025. október 4. 10:10

Több mint 2 milliárd forint támogatást kapnak a víziszárnyas-tartók a madárinfluenza elleni védekezéshez.

Rendkívüli támogatás a kukoricatermelőknek

2025. szeptember 26. 10:10

Az aszály sújtotta gazdák hektáronként 16.535 forintot kapnak, összesen több mint 58 ezer termelő részesül a segítségből.

Milliárdos pályázatok az agrárium megújítására: szőlőtől az erdőig

2025. szeptember 3. 09:10

Több agrárágazat is új pályázatokra számíthat ősszel. A szőlősgazdáktól a díszkertészeken át az erdészekig mindenkit érintenek az új támogatási formák.

Paradicsomtermesztés kevesebb költséggel?

2023. május 20. 06:34

Egy holland vállalkozó, Willem Jonkman fejlesztésével helytakarékos megoldás született a paradicsomtermesztésben, megkoronázva terméshozam-növekedéssel.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: sok a napégett gyümölcs, támadnak a zöld vándorpoloskák

2022. július 27. 08:45

A hőségben felgyorsult a gyümölcsfélék érése, ugyanakkor a gyümölcshullás és a napégés is mindennapos jelenség.

Az üvegházas kertészetek vízgazdálkodási problémái – és azok megoldásai

2023. április 25. 16:45

Korábban nem sokat beszéltek az öntözővizekről, hiszen elsősorban tápanyaghordozóként tekintettek rájuk. Most azonban a víz, beleértve az öntözővizet is, egyre több üvegházas kertészettel foglalkozó vállalat napirendi pontjai közé került.

5000 új munkahely: épül a giga kertészeti központ

2019. március 20. 11:52

Közép-Európa legkorszerűbb kertészeti termelési, feldolgozási és logisztikai központja épül a német FAKT AG egymilliárd eurós (313,7 milliárd forint) beruházásában Hegyeshalom és Bezenye határában - jelentette be az agrárminiszter.