Támogatások, pályázatok

Megszületett a döntés a 2016. évi Tanyafejlesztési Program nyerteseiről

Agrofórum Online

Idén is vissza nem térítendő támogatásban részesült az alföldi tanyavilág – mondta szerdai sajtótájékoztatóján V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár.

Az államtitkár kiemelte: a tanyák és tanyás térségek védelmére és fejlesztésére a Földművelésügyi Minisztérium 2011-ben kidolgozta a teljes egészében nemzeti forrásból finanszírozott Tanyafejlesztési Programot, amelyre 2016-ban hatodik alkalommal nyílt lehetőség pályázatot benyújtani. Az előző három évhez hasonlóan idén is az egész Alföldről, szám szerint 724 településéről lehetett pályázni.

V. Németh Zsolt elmondta, hogy az idei Program három célterület – települési, térségi fejlesztések; tanyagazdaságok fejlesztése és tanyagazdaságok indító támogatása; illetve a tanyák lakóépületének felújítására, valamint lakó- és vagyonbiztonságot szolgáló egyéni fejlesztések – keretében nyújtott vissza nem térítendő támogatást. 253 db tanyafejlesztési projekt nyert el támogatást összesen közel 730 millió Ft értékben. A nyerteseknek 2017. április 30-ig kell megvalósítaniuk a pályázataikban vállalt fejlesztéseket. Kiemelte, hogy „a Tanyafejlesztési Programot a jövő évben is meghirdeti a Földművelésügyi Minisztérium közel 1 milliárd Ft keretösszeggel”.

A tanyai gazdálkodás megújítását és a tanyai életmód hátrányainak csökkentését célul kitűző program eddigi immár hat ciklusa során összesen közel 1700 pályázat részesült pozitív támogatási döntésben 8,1 milliárd Ft-ot meghaladó összértékben – mondta az államtitkár.

V. Németh Zsolt hangsúlyozta, a Programot méltán nevezhetjük a Nemzeti Vidékstratégia egyik sikerprogramjának, hisz meghirdetése óta töretlen népszerűségnek örvend az önkormányzati – több tanyát érintő –, illetve egyéni fejlesztések tekintetében is. Minden évben tanulunk a korábbi év tapasztalataiból, és igyekszünk a felmerülő igényeknek megfelelően igazítani a felhívások tartalmát.

Az államtitkár elmondta, az idei évben is az egyéni tanyagazdaságok fejlesztése célterület volt a legnépszerűbb. Kiemelte a tanyagondnoki szolgálatok munkáját, amely a tanyai lakosok életkörülményeinek javítását célozza.

A nyertes pályázatok listája elérhető a kormányzati portálon és a Hermann Ottó Intézet honlapján is.

(FM Sajtóiroda)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Rendkívüli támogatás a kukoricatermelőknek

2025. szeptember 26. 10:10

Az aszály sújtotta gazdák hektáronként 16.535 forintot kapnak, összesen több mint 58 ezer termelő részesül a segítségből.

Milliárdos pályázatok az agrárium megújítására: szőlőtől az erdőig

2025. szeptember 3. 09:10

Több agrárágazat is új pályázatokra számíthat ősszel. A szőlősgazdáktól a díszkertészeken át az erdészekig mindenkit érintenek az új támogatási formák.

Zöldalapú jövőtervezés indul: elrajtolt az ÖSZ-ZI projekt

2025. augusztus 29. 14:10

A 2025. január 1. és 2028. december 31. között megvalósuló, röviden „ÖSZ-ZI” projekt fő kedvezményezettje az Agrárminisztérium.

Ősszel újra indulnak az öntözésfejlesztési pályázatok

2025. augusztus 28. 11:10

Szeptemberben ismét lehetőség nyílik öntözésfejlesztési pályázatok benyújtására. 67 milliárd forinttal segítik a fenntartható gazdálkodást.

Mezőgazdasági támogatás a biodiverzitás szolgálatában

2021. október 27. 11:29

A saját, jól felfogott érdekünk az, hogy a biológiai sokféleség védelme egyre nagyobb jelentőségű legyen. A mezőgazdasági termelőknek, de mindenki másnak is, aki valamilyen formában zöldfelületet gondoz, át kell alakítania tevékenységét az élőhelyek megőrzése érdekében.

Sikeresen indult az egységes kérelmek beadása

2020. április 10. 10:17

A kérelembeadás során 43 támogatási jogcímre, intézkedésre lehet igényelni támogatást, illetve adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni.

Lebukott: agrártámogatásért cserébe üzletrészt kapott a minisztériumi tisztségviselő

2020. december 2. 17:32

Korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt őrizetbe vettek egy vezető beosztású minisztériumi tisztségviselőt, közölte szerdán a Központi Nyomozó Főügyészség.

Elindultak a mezőgazdasági támogatások a talajművelő gépekre!

2021. június 28. 10:19

A Busa Bt. most teljeskörű segítséget biztosít a pályázat megírásában!