19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Támogatások, pályázatok

Módosultak a gazdálkodási napló vezetéséhez kapcsolódó szabályok

AM Sajtóiroda

A Vidékfejlesztési Program keretében korábban megjelent több pályázati felhívás esetében módosultak a gazdálkodási napló vezetéséhez kapcsolódó szabályok, elsősorban az agrártámogatási rendszer 2023-tól megvalósuló egységesülési folyamatára tekintettel – hívta fel a figyelmet Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

Az érintett támogatási konstrukciók közé tartozik többek között az agrár-környezetgazdálkodási támogatás, az ökológiai gazdálkodás támogatása, NATURA 2000 gyeptámogatás, egyes kertészeti és állattartást támogató konstrukciók, nem termelő beruházások és a fiatal gazda induló támogatás.

Az érintett konstrukciók esetén a gazdálkodók a támogatás igénybe vételekor vállalták a gazdálkodási napló kötelező vezetését. A fő változás számukra most az, hogy a 2023. évi egységes kérelem benyújtási időszakának utolsó napjától, vagyis 2023. június 10-től már az új, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett gazdálkodási napló nyomtatvány vezetése elvárt a Vidékfejlesztési Programban korábban támogatást elnyert és annak kifizetését igénylő gazdálkodóktól. A 2023. évi egységes kérelem benyújtási időszakának utolsó napját, azaz 2023. június 9-ét megelőző időszak tekintetében a Magyar Államkincstár honlapján közzétett gazdálkodási napló vezetése elvárt az eddig megszokott módon. A 2023. évre vonatkozó, papír alapon vezetett gazdálkodási naplót legkésőbb 2024. január 31-ig a NÉBIH elektronikus gazdálkodási napló (eGN) felületén is rögzíteni kell és be kell nyújtani.

A változások összesen 14 pályázati felhívást érintenek, az egyes támogatásokhoz kapcsolódó részletek, illetve a módosított kiírások a palyazat.gov.hu oldalon megismerhetők – közölte az államtitkár.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Május 31-ig még bejelenthető a tavaszi fagykár

2026. május 29. 08:10

Akkor is érdemes bejelenteni a fagykárt, ha az agro.met.hu adatai nem egyértelműek – figyelmeztet a minisztérium.

Indul az egységes kérelmek beadása: idén is mintegy 700 falugazdász tanácsadó segíti ingyenesen a támogatások lehívását

2026. április 15. 07:10

Április 15-től indul az egységes kérelmek beadása, idén is falugazdászok segítik a gazdákat a támogatások lehívásában.

Igényelhető a fagykárkrízis-támogatás – újabb forrás a bajba jutott termelőknek

2026. január 26. 13:10

Rendkívüli támogatás nyílik a tavaly tavasszal fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők számára.

Komoly támogatás jön a borászoknak – mutatjuk, kiknek

2026. január 9. 11:10

Kivágások, újratelepítés, támogatás: nagy átalakulás előtt a magyar borvidékek.

Február 1-jéig kell beküldeni a gazdálkodási napló adatait

2021. január 29. 11:29

Idén – mivel a megszokott január 31-i határidő vasárnapra esik – február 1-jéig (hétfőig) kell beadni a gazdálkodási napló egyes adatait (web-GN) a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (NÉBIH). Eddig a több mint 22 ezer érintett megközelítőleg kétharmada tett eleget az adatszolgáltatási kötelezettségnek. A február 1-jei határidő jogvesztő, az adatszolgáltatás elmulasztása akár a támogatás 30 százalékának levonásával is járhat. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdászai segítséget nyújtanak a web-GN benyújtásában.

Gazdálkodási napló – nehézségek nélkül

2018. szeptember 23. 14:38

Mezőgazdasági szereplők részére talán nem ismeretlen az a változás, amit az elmúlt 5 évben a Gazdálkodási Napló adattartalma mutatott. Míg pár évvel ezelőtt elég volt egy egyszerű formátumú, – és nem is mindenki számára kötelező – naplót vezetni, mára mindez egy időigényes „nem szeretem” feladattá vált. Mindezek miatt előfordul, hogy a gazda kevésbé látja szükségét a napló írásnak, illetve időhiány miatt halogatja; ami egy esetleges hatósági ellenőrzés során igen kellemetlen következményeket vonhat maga után.

Már megtehető a nitrát adatszolgáltatás

2018. február 4. 11:33

A nitrát adatszolgáltatást 2018. március 31-ig kell teljesíteni. Ebben a NAK is segíti a gazdálkodókat egy online gazdálkodási naplóval.

Gazdanapló, jelentési kötelezettségek, egységes kérelem: az ARASZ segít!

2020. március 30. 15:34

Hamarosan kezdődik a mezőgazdasági adminisztráció egyik legjelentősebb időszaka, az Egységes Kérelem beadás. Közel 3000 gazdálkodónak, akiknek a napló vezetése már az ARASZ-ban történik tudunk segíteni, meg tudjuk könnyíteni a munkát az eddig bevitt adataik céltudatos felhasználásával. Miért nem könnyíti meg Ön is az életét?