Szőlő-Bor

Áts Károly lett az idei Borászok borásza

MTI

Áts Károlyt, a tokaj-hegyaljai Áts Családi Pincészet tulajdonosát választotta meg az év borászának az ország 50 legjobb borásza pénteken. A 2020-as Borászok borásza verseny első díját Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója adta át az etyeki Rókusfalvy Birtokon.

A borverseny megnyitóján Nagy István agrárminiszter azt mondta, hogy a szőlő- és borágazat tekintetében idén a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzetben nem volt elég a megszokott támogatási rendszerben gondolkodni, mivel a járvány okozta gazdasági hatások alól a borágazat sem mentesült. Ezért az agrártárca a következő hónapokban uniós és nemzeti források felhasználásával több mint 9 milliárd forintnyi forrást biztosít a magyar szőlőtermesztők és bortermelők koronavírus okozta gazdasági kárainak enyhítésére.

A miniszter közölte, hogy a járvány miatt a borfogyasztás is jelentős mértékben visszaesett, ezért a borászok és a szakmai szervezetek együttműködése a tárcával lehetővé tette, hogy már most megkezdődhessen a támogatások igénylése.

Nagy István szólt arról, hogy a kárenyhítés keretében az eladhatatlanná vagy nehezen értékesíthetővé vált borászati termékek készleteinek csökkentését is támogatja a tárca a krízislepárlási intézkedés keretében, amellyel csökkenthető a borpiacon érvényesülő kínálati nyomás. Hozzátette, hogy ennek a támogatásnak az összértéke 2,5 milliárd forint.

Kitért arra, hogy a tavaly bevezetett zöldszüreti támogatás idén is igényelhető, ezzel a felesleges szőlőmennyiségek kivonása mellett biztonsági háló nyújtható azoknak a szőlőtermelőknek, akik nem tudják időben elhelyezni az idei termésüket. Hozzáfűzte, hogy a korábbi évek hozamait és az átlagos szőlőárat figyelembe véve a támogatás mértéke hektáronként 439 ezer és 968 ezer forint között alakul. A támogatási keret összege 5,1 milliárd forint.

Nagy István azt mondta, hogy döntés született a minisztériumban egy új támogatási formáról, amely kizárólag azoknak a jellemzően közepes és kisméretű borászatoknak szól, amelyek a saját maguk által megtermelt szőlőt dolgozzák fel. Hozzátette, hogy ezt azért tartják kiemelten fontosnak, mert az elmúlt hónapok legnagyobb bevételkiesése éppen a közepes és kisméretű borászatokat érintette, amelyek leginkább a gasztronómiai szektorban, helyben, közvetlenül a fogyasztóknak értékesítik termékeiket.

Az év borásza Áts Károly tokaj-hegyaljai borász lett, aki saját bevallása szerint a szőlőben nőtt fel, és édesapjától leste el a fogásokat. Családi pincészetüket 2012-ben alapították Mád meghatározó dűlőiben. A termést tarcali pincékben dolgozzák fel – olvasható a pincészet honlapján.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szőlő megtermett, de nem kell senkinek, egyre nagyobb a baj

2026. október 4. 14:10

Hiába terem egészséges szőlő, megfelelő felvásárlási ár nélkül már a szüret sem mindig éri meg. Újabb ültetvények sorsa kérdéses.

Kerüljük el reggel a szőlőt, komolyan megnehezítheti a napunk indulását

2026. szeptember 6. 09:10

A szőlő ősi, régóta fogyasztott gyümölcsünk, ennek ellenére óvatosan, megfontoltan csipegessük, mert – különösen reggelente – nagy kalamajkát tud okozni.

Szüret után sem ér véget a védekezés: három szer kapott engedélyt

2026. augusztus 11. 11:10

A korai szüret után is folytatható az amerikai szőlőkabóca elleni védekezés: három készítmény felhasználási lehetősége bővült.

Mit igyon a pizza mellé? A feltét fontosabb, mint gondolná

2026. július 11. 11:10

A paradicsom savassága, a sajt zsírossága és a feltétek karaktere együtt döntik el, milyen bor illik a legjobban a pizza mellé.

A Kárpát-medence borászati kultúráját meg kell őriznünk!

2023. március 4. 05:36

A kormány a tavalyi évben hívta életre a Schams Ferenc Tervet, hogy támogassa a Kárpát-medence magyar borászati kultúrájának fejlesztését.

559 nevezés a XVIII. Országos Syngenta Borversenyen

2019. március 7. 07:58

Minden eddiginél több, összesen 559 nevezés érkezett a XVIII. Országos Syngenta Borversenyre. A siófoki díjátadón a legjobbaknak járó SynVino-díjakat ebben az évben a Bárdos és Fia Pincészet, a Béres Szőlőbirtok, a Koch Csaba Vin Art Pincészet és a badacsonyi NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet kapta.

Szekszárdi, tolnai, tokaji és badacsonyi volt a legjobb bor

2018. március 9. 11:21

Rekordszámú, összesen 539 nevezés érkezett az ország valamennyi borvidékéről a tizenhetedik alkalommal rendezett Országos Syngenta Borversenyre.

Rendben vannak a VinAgora érmes borai

2019. szeptember 24. 08:16

Az ellenőrzött minták minden esetben pontosan megegyeztek a nevezésnél megjelölt, illetve forgalomba kerülő borokkal, így visszaélés nem történt.