23℃ 12℃
május 29. Magdolna, Magda, Ervin, Léna
Szőlő-Bor

Digitalizálódik a borászat is

MTI

Az ePincekönyv projekt célja a magyarországi szőlő- és borágazat elektronikus ügyintézési és ellenőrzési rendszerének kialakítása, valamint az elektronikus pincekönyv bevezetése – mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a budapesti nyitórendezvényen.

A szőlő- és borágazatban van az egyik legbonyolultabb adminisztráció egész Európában, ami terhet jelent a gazdálkodóknak és az uniós tagállamok hatóságainak is. Az ePincekönyv projekt a mezőgazdaság digitalizációs folyamatának fontos állomása, amely hozzájárul az összetett adminisztráció egyszerűsítéséhez – fejtette ki az államtitkár. A projekt uniós támogatásból, a Közigazgatás- és közszolgáltatás-fejlesztési operatív program keretében valósul meg.

Nagy Zoltán, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztések végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára a elmondta: a fejlesztésre 1,2 milliárd forint áll rendelkezésre. A projekt tervezett befejezése 2020 októbere. Az ePincekönyv projekt tervezését és megvalósítását az Agrárminisztérium által vezetett konzorcium hajtja vége, amelynek további tagja a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. Feldman Zsolt ismertette azt is, hogy a megvalósításban együttműködő szervezetként vesz részt a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

– A magyarországi szőlő- és borágazat több mint 65 ezer hektáron gazdálkodó, több tízezer termelőt és gazdasági társaságot érintő, a nemzeti össztermékhez jelentősen hozzájáruló szakterület – mutatott rá az államtitkár. – Az adminisztrációs rendszer egyszerűsítése, elektronikus útra terelése és az ellenőrzések hatékonyságának javítása mellett kiemelte a jelenlegi, egymást átfedő adatszolgáltatási kötelezettségekből fakadó adatduplikációk megszüntetését és az egységes elektronikus felület biztosítását a közigazgatási eljárások támogatásához. Az ePincekönyv rendszer elindulása az eljárások átszervezése és elektronizálása révén éves szinten több száz millió forintos megtakarítást jelent majd a borászatoknak.  A hatósági feladatoknál is komoly megtakarításokat várnak a projekttől, az ágazatirányítás szempontjából pedig különösen fontos a döntéshozatalhoz szükséges adatok gyors, naprakész rendelkezésre állása.

A Miniszterelnökség európai uniós fejlesztések végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára kiemelte a hazai közigazgatás és közszolgáltatások fejlesztésében az adminisztratív terhek csökkentését, mint mondta, ehhez illeszkedik az ePincekönyv projekt is. A fejlesztéshez a támogatási döntés megszületett, a megvalósítás elindulhat – közölte Nagy Zoltán.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Alacsony alkoholtartalmú borok: új irány a borászatban

2025. május 22. 14:10

Az alacsony alkoholtartalmú és alkoholmentes borok iránti kereslet növekszik, új technológiák és piaci stratégiák formálják a borászat jövőjét.

Borfogyasztás: ki iszik többet?

2025. május 16. 16:10

A globális borfogyasztás 2024-ben 1961 óta nem látott mélypontra süllyedt, de egyes országok továbbra is kiemelkednek a mennyiség és az egy főre jutó fogyasztás terén.

Vita a bor körül: egészséges vagy sem?

2025. május 11. 16:10

Egy új spanyol kutatás választ adhat arra a kérdésre, hogy a mértékletes borfogyasztás valóban jót tesz-e az egészségnek.

A francia vörösbor hanyatlása

2025. január 9. 15:10

A francia vörösbor hosszú ideje ikonikus része az ország kultúrájának, ám az iparág az utóbbi évtizedekben súlyos válsággal szembesült.