Szőlő-Bor

Villányi lett Magyarország legjobb vörösbora

Agrofórum Online

A világ egyik legrangosabb borversenyén csaknem 840 tétel közül választották Magyarország legjobb vörösborának a villányi Bodor Borászat 2016-os Cabernet Sauvignonját. Bodor Bence borász szerint ismét fel kell hívni a figyelmet arra, mekkora élvezeti és gasztronómiai értéket képviselnek a villányi borvidékről származó vörösborok és rozék.

Magyarország legjobb vörösbora lett a Bodor Borászat 2016-os évjáratú Cabernet Sauvignonja a Winelovers Wine Awards 2023-as borversenyén, a világ egyik legrangosabb szakmai megmérettetésén. A vakkóstolón 839 versenyző tétel közül mindössze 4 érdemelte ki a Grand Gold-, azaz a Nagyarany-érmet: három aszú és Bodor Bence villányi vörösbora.

A Winelovers Wine Awards célja, hogy megtalálja Közép-Kelet-Európa legkiválóbb borait, és a nemzetközi piacra segítse őket. A borversenyre 14 országból érkeztek borok, az összesen 65 borszakértőből és borászból álló zsűri pedig 19 országot képviselt. Közülük többen is a Master of Wine cím birtokosai, valamint egy Master Sommelier is helyet foglalt közöttük, e zsűri véleménye alapján lett az ország legjobb vörösbora a Bodor Cabernet Sauvignon 2016.

Itt az ideje újra felhívni a figyelmet a villányi vörösökre

„95 pontot elérni egy ilyen borversenyen, és bekerülni az édes aszúk közé egy testes villányi vörösborral óriási szakmai elismerést jelent. Nekem ösztönzés, a fogyasztóknak pedig útmutatás, egy olyan időszakban, amikor világszerte és Magyarországon is csökken a vörösborfogyasztás. Bár tényleg jó sörözni is, koktélozni is, de az mindig ugyanazt az élményt adja, a boroknál viszont minden évjárat egyszeri, megismételhetetlen kaland. Készítésben és kóstolásban is” – véli Bodor Bence borász, a Bodor Borászat alapítója.

Karakteres elegancia

„Villányban 2016-ban jött tavaszi fagy, nyári hideg és vízözön is. Talán pont ez a küzdelmes sors és a sok figyelem adja ennek a Sauvignonnak a csodálatra méltó karakterességét és eleganciáját. Ez az bor sok mindent megtestesít, amiben hiszek. A legfontosabb ezek közül, hogy igenis megtérül, ha az ember a nehézségek közepette sem alkuszik meg, és egy fikarcnyit sem enged a minőségből. Nálunk egyébként állandó vita a családban, hogy melyik a zászlóshajónk: a Cabernet Franc vagy a Sauvignon – ezzel a díjjal utóbbi most egyértelműen vezet” – mondja Bodor Bence a Magyarország legjobb vörösbora díjat elnyerő Bodor Cabernet Sauvignon 2016-ról.

A diósviszlói Nagydomb-dűlő különleges mikroklímája

A Bodor Borászatot a kétezres évek elején Bodor Bence alapította. Ma 10 hektáron gazdálkodik, jórészt saját telepítésű ültetvényén a villányi borvidék nyugati részén, a diósviszlói szőlőhegyen kékfrankossal, merlot-val, cabernet sauvignonnal és cabernet franc-nal. Részben a Nagydomb-dűlő különleges mikroklímájának, részben Bodor Bence innovatív, ugyanakkor rendkívül precíz szakmai munkájának köszönhető, hogy a Bodor borokat rendszeresen díjazzák.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A francia vörösbor hanyatlása

2025. január 9. 15:10

A francia vörösbor hosszú ideje ikonikus része az ország kultúrájának, ám az iparág az utóbbi évtizedekben súlyos válsággal szembesült.

A bor a rekordszintű balkáni hőség nyertese

2024. október 8. 12:10

A balkáni bortermelők szerint ritka nyertesei lehetnek ezeknek a folyamatoknak, mert a meleg időjárás miatt nőtt a szőlő cukortartalma.

Extrém klíma: már szüretelnek a Balaton-felvidéken

2024. szeptember 9. 11:10

A száraz nyári hónapok miatt a szőlő idén a szokásosnál jóval gyorsabban érett, így a betakarítást a tervezettnél három héttel hamarabb kellett elkezdeni.

Fordított tájkép alakult ki a Balaton-felvidéken – ezt most díjazták is

2024. szeptember 5. 13:10

Talán kevesek számára ismert az, hogy földtörténeti léptékben mérve nem is olyan régen hazánkban is aktív vulkánok működtek.

Csúcstermékekkel jelenhet meg a villányi Bock Borászat

2022. június 22. 14:39

Prémium minőségű borok, szőlőlé, valamint hidegen szárított gyümölcstermékek piacra hozatala érdekében hajtott végre fejlesztéseket a villányi Bock Borászat Kft.

Németországtól egészen a villányi borvidékig

2022. szeptember 18. 07:34

Mi kell ahhoz, hogy egy heidbergi német jogásznő, akinek a hobbija a ló és a lovaglás, Pécsdevecserben telepedjen le, és szőlészetbe-borkészítésbe kezdjen?

Elkezdődött a szüret a Villányi borvidéken

2020. augusztus 14. 12:26

Az Irsai Olivér szedésével megkezdődött a szüret Villány környékén is.

Jó évjáratú lesz az idei villányi bor

2019. december 28. 12:33

A termőterület jelentős részében az idén is kékszőlőt termesztettek a gazdák, ez az arány néhány százalékponttal még magasabb is, mint korábban.