Támogatások, pályázatok

Akár 14 millió forint hektáronként – megjelent az ültetvénytelepítési pályázat

AM

Tizenötmilliárd forintnyi forrással hirdet pályázatot a Vidékfejlesztési Program keretében az ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatására az agrártárca – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a felhívásnak köszönhetően az új gyümölcs- és gyógynövénytermő ültetvények telepítésére, a területekhez tartozó öntözőrendszer kiépítésére, a káros éghajlati hatások csökkentését, illetve kivédését lehetővé tevő jégvédő háló kialakítására és a fagyvédelmi rendszerek kiépítésére lehet támogatást igényelni. Emellett, a pályázat keretében a betakarítást segítő eszközök és gépek beszerzésére is lesz lehetőség. A tervek szerint a hozzájárulás akár 5 ezer hektár új ültetvény létrehozását is segítheti. Hozzátette, a korábbiakhoz a képest újdonságot jelent, hogy a támogatás az ültetvénytelepítés vonatkozásában az adott területre eső egységköltség formában igényelhető. Ez azt jelenti, hogy az elnyert összeg ültetvénytelepítésre eső részével nem kell számla alapon elszámolnia a kedvezményezetteknek – emelte ki Nagy István.

A tárcavezető hangsúlyozta, a támogatási kérelmek benyújtására a tervek szerint május 24. és augusztus 23. között lesz lehetőség. Az első időszakban beadott sikeres pályázat esetén a nyertesek így akár már az őszi telepítési szezonban elkezdhetik az új ültetvények munkálatait. Kifejtette, a beruházások költségeinek felét fedező vissza nem térítendő támogatás legfeljebb 500 millió forint lehet. A miniszter elmondta, az alma és körte ültetvények esetében  a támogatás szempontjából nagyságrendileg 12-14 millió forint/hektár, meggy, szilva és barack ültetvények vonatkozásában pedig 10,5-11,5 millió forint/hektár kalkulált telepítési költséggel számolhatnak a pályázók. Gyógynövények vonatkozásában az egy hektárra jutó kalkulált telepítési költség fás cserjék esetében 1,1 millió forint, évelők kapcsán 1,5 millió forint, míg a  félcserjék vonatkozásában ez az összeg 2,3 millió forint lehet – sorolta a tárcavezető. 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Komoly támogatás jön a borászoknak – mutatjuk, kiknek

2026. január 9. 11:10

Kivágások, újratelepítés, támogatás: nagy átalakulás előtt a magyar borvidékek.

Rekordösszegű támogatás: 132 millió euró az agrártermékek népszerűsítésére

2025. november 9. 09:10

Több mint hetven promóciós program kap uniós támogatást, hogy erősítse az európai agrár-élelmiszeripar pozícióját világszerte.

Madárinfluenza: így segít a kormány a gazdáknak

2025. október 4. 10:10

Több mint 2 milliárd forint támogatást kapnak a víziszárnyas-tartók a madárinfluenza elleni védekezéshez.

Rendkívüli támogatás a kukoricatermelőknek

2025. szeptember 26. 10:10

Az aszály sújtotta gazdák hektáronként 16.535 forintot kapnak, összesen több mint 58 ezer termelő részesül a segítségből.

Agrárminisztérium: érdemes mezőgazdasági biztosításokat kötni

2023. március 15. 12:16

A mezőgazdaságot sújtó, szélsőségesebbé vált időjárás miatt érdemes mezőgazdasági biztosításokat kötni a termelést nehezítő kockázatok kezelésére, amelyhez az idei esztendőben is az egységes kérelem keretében igényelhetnek a gazdálkodók támogatást.

VP: 70 milliárd forint élelmiszeriparra és borászatra

2019. szeptember 12. 14:35

Mintegy 70 milliárd forint támogatásban részesülhetnek idén az élelmiszeripari vállalkozások és borászatok a vidékfejlesztési programban (vp) - mondta Nagy István agrárminiszter.

Feldolgozóüzemeket bővítettek a Vajdaságban magyar segítséggel

2018. december 29. 06:18

Elsőként a Vajdaságban indult el a támogatási program, de mára már kiemelt kormányzati szándék annak kiterjesztése minden magyar lakta külhoni régióra.

KAP: már nem lesz döntés ebben a ciklusban

2019. április 15. 08:52

Végleges döntés továbbra sem született a közös agrárpolitikát érintő kérdésekben, a bizottsági tervezetről hosszadalmas viták folynak.