Támogatások, pályázatok

Állami támogatás csúcstechnológiás gépekre

AXIÁL Kft.

Táblagépről irányítható csúcstechnológiás gépek, műholdas helymeghatározás – csak két példa arra, hogy az átalakuló agráriumban milyen megoldások jelentek meg, amelyek segítségével hatékonyabbá vált az ágazat. Ráadásul most 250 millió forintos állami támogatásból kaphatnak az agrárvállalkozások digitalizációs fejlesztései újabb lökést, amely iránt jelentős az érdeklődés - közölte a magyar piac egyik legnagyobb agrárgép-forgalmazója, az AXIÁL. Ráadásul a high-tech agrárgépekben az Európai Űrügynökség támogatta magyar megoldással pontosabbá válik a műholdas helymeghatározás, így pedig egészségesebbek lehetnek az élelmiszerek is.

Szinte minden gazdasági ágazatban egyre nagyobb szerepet kap a digitalizáció és az automatizáció, sőt, azok a szektorok, cégek, amelyek nem tartanak lépést a fejlődéssel, lemaradnak, versenyképtelenebbé válhatnak. A mezőgazdaság is rákapcsolt, egyre inkább automatizálttá válik a szektor, sőt már az űrtechnológia is helyet kapott az ágazatban. Ma már gyakran táblaképekről irányítható gépek dolgoznak a búzatáblákon is és végzik például az aratást.

Az úgynevezett precíziós gazdálkodás pedig zöldebbé és hatékonyabbá is teszi a mezőgazdaságot, hiszen a szoftveresen irányítható, önmagukat kormányzó, majdnem teljesen automatizált, szántóföldeken dolgozó gépekkel megtalálhatóak a legjobban termő pontok. Arról nem beszélve, hogy az élelmiszerek is egészségesebbek lehetnek azáltal, hogy a gépek nem permeteznek egy pontot többször.

100 milliárd jut a digitalizációra: nagy az érdeklődés

A mezőgazdaság digitalizációjához most állami segítséget is kaphatnak az agrárvállalkozások és a gazdák. Az AXIÁL-nál, az egyik legnagyobb mezőgazdaságigép-forgalmazónál például jelentős érdeklődést tapasztaltak a digitális átálláshoz kapcsolódó precíziós fejlesztésekhez július végétől elérhető állami támogatás iránt. A kormány ugyanis több mint a háromszorosára emelte a vidékfejlesztésre fordítható keretet, így a tervezett összeg 100 milliárd forintot tesz ki. A „Mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatása” című pályázat esetében a beruházások költségeinek felét fedező, vissza nem térítendő támogatás maximális összege 250 millió forint lehet. A támogatási összeg 7 százalékát pedig precíziós, digitális szolgáltatásokra kell fordítani.

„A jövő egyértelműen a precíziós gazdálkodásé, az erre való átállás azért is fontos, mert így hatékonyabbá és fenntarthatóbbá válik a termelés, illetve a magyar agrárium versenyképessége is jelentősen nő. A pályázati összeget többek között traktorok, munkagépek, infokommunikációs eszközök vásárlására lehet fordítani. Az Axiálnál nagyon sok ajánlat ment ki mind erő- és munkagépekről, mind pedig a különböző eszközökről és a precíziós gazdálkodással kapcsolatos szolgáltatásokról” – mondta Umenhoffer Péter, az AXIÁL marketing vezetője.

Umenhoffer Péter szerint a mostani pályázattal jelentősen nőhet a precíziós gazdálkodást folytatók száma, hiszen akik már eddig is ezzel dolgoztak, most ki tudják terjeszteni a tevékenységüket, a bizonytalanok pedig kaptak egy lökést ahhoz, hogy belevágjanak és elinduljanak a digitalizáció útján.

Műholdakkal és űrtechnológiával lesznek egészségesek az élelmiszerek

Umenhoffer Péter kiemelte, hogy a precíziós gazdálkodásnak a legalapvetőbb eleme a műholdas helymeghatározás. A gépeknek a hatékonysága ugyanis nagyban függ a helymeghatározás pontosságától. Ha ez nem működik jól, nem stabil, akkor az az egész folyamatot alapjaiban veszélyezteti, hiszen pontatlan lesz a kormányzás, vagy nem ott zárja el a vetőgépet a rendszer, ahol kellene. Ezért az AXIÁL – az Infobex Kft.-vel együttműködve, az Európai Űrügynökség anyagi támogatásával – megújította az országos lefedettségű, úgynevezett RTK korrekciós jelszolgáltatását, amely a mAXI-NET 2.0 nevet kapta.

Ez a hálózat ugyanis a földi navigációt biztosítja, amely a mezőgazdaságban használt automatizált gépeket segíti az akár centiméterre pontos helymeghatározásban. A „tűpontosan” közlekedő gépek – köztük traktorok, kombájnok – egy felesleges métert sem tesznek, így a károsanyag-kibocsátásuk is mérséklődik, ez pedig szintén nem mellékes dolog a fenntarthatóság szempontjából. Az augusztusra megújuló RTK korrekciós jel szolgáltatás országos lefedéssel GPS, GLONASS, az EU felügyelete alá tartozó Galileo, és BeiDou műholdas rendszerek kódjára épülő korrekciós jelet fog szolgáltatni.

A drónoknak és az önvezető autóknak is jó

A szolgáltatással pedig nemcsak a mezőgazdasági gépek, hanem például az önvezető autók és a drónok is pontosabban tudnak majd közlekedni. A városban közlekedő önvezető autónak ugyanis ugyanúgy műholdas helymeghatározásra van szüksége ahhoz, hogy kikerülje az akadályokat. Minél több műhold jelét látja a jármű, annál pontosabban tud közlekedni. Az új RTK korrekciós szolgáltatás pedig akár a duplájára emeli az egyidejűleg észlelhető műholdak számát, ez pedig jelentős előrelépést jelent a műholdról irányított járművek esetében is, legyen szó önvezető traktorról vagy éppen személyautóról.     

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Komoly támogatás jön a borászoknak – mutatjuk, kiknek

2026. január 9. 11:10

Kivágások, újratelepítés, támogatás: nagy átalakulás előtt a magyar borvidékek.

Rekordösszegű támogatás: 132 millió euró az agrártermékek népszerűsítésére

2025. november 9. 09:10

Több mint hetven promóciós program kap uniós támogatást, hogy erősítse az európai agrár-élelmiszeripar pozícióját világszerte.

Madárinfluenza: így segít a kormány a gazdáknak

2025. október 4. 10:10

Több mint 2 milliárd forint támogatást kapnak a víziszárnyas-tartók a madárinfluenza elleni védekezéshez.

Rendkívüli támogatás a kukoricatermelőknek

2025. szeptember 26. 10:10

Az aszály sújtotta gazdák hektáronként 16.535 forintot kapnak, összesen több mint 58 ezer termelő részesül a segítségből.

A Bayer elkötelezett a fenntarthatóbb élelmiszer-termelési rendszer mellett

2019. október 15. 04:37

A Bayer tavaly az összes versenytársánál többet – pro forma számítások szerint 2,3 milliárd eurót – fordított Crop Science üzletága kutatás-fejlesztési tevékenységeire a mezőgazdaságban.

Paradicsommal kapcsolatos étkezési szokások és két tájfajta értékelése

2019. augusztus 26. 04:37

A 2018-ban végzett kutatásom során két paradicsom tájfajtát, a sárga bogyószínű Ceglédit és a rózsaszínes-piros árnyalatú Faddit vetettem alá növényvédelmi és termesztéstechnológiai vizsgálatnak. A kutatás mellékágát egy fogyasztói kérdőív adta, melynek eredményeit a következőkben ismertetem.

Megkapta az AEF tanúsítványt a Weed-It ISOBUS alkalmazása

2021. március 20. 05:37

Az évek során a gyomfelismerés és megszüntetés technológiáját folyamatosan fejlesztették, de a Weed-It filozófiája nem változott: precíz, egyszerű környezetkímélő gyomirtás.

„A fejlődés hagyománya” - az OMÉK margójára

2019. október 4. 10:29

A következő 2-3 évben annyit fog változni a mezőgazdasági ágazat, amennyit ezelőtt 30 év alatt összesen.