Támogatások, pályázatok

Az agrártámogatási rendszer segít az alkalmazkodásban

AM Sajtóiroda

A mai gazdasági és piaci viszonyok között ahhoz, hogy a gazdálkodók talpon maradjanak, valamilyen alkalmazkodási stratégiát kell választaniuk. Ehhez jelentős segítséget nyújt a hazai agrártámogatatási rendszer – szögezte le a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár az Agrárminisztérium által szervezett, a 42. AGROmashExpo és AgrárgépShow rendezvényen tartott szakmai konferencián, csütörtökön.

Feldman Zsolt köszöntőjében ismertette, hogy a 2023-2027 közötti Közös Agrárpolitika (KAP) feltételrendszere számos elvárást fogalmaz meg a gazdáknak, azonban emellett megannyi lehetőséget is rejt magában. Az ukrán gabona okozta kihívásokat és a versenyképességet taglalva az államtitkár hangsúlyozta az egyedi alkalmazkodási stratégiák megvalósításának fontosságát. Példaként említette a szántóföldi növénytermesztők esetében a termelési szerkezet diverzifikálását, vagy a területek mind nagyobb hányadán értékesebb növényi kultúrák termesztését, amelyhez hatékony segítséget nyújthatnak az agrártámogatások – tette hozzá.

Juhász Anikó, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára bemutatta, hogy az új Közös Agrárpolitika erősödő uniós zöld elvárásai, amelyek az éghajlatváltozáshoz, a természeti erőforrások használatához, valamint a tájak és a biológiai sokféleség megőrzéséhez kapcsolódnak mit jelentenek a gyakorlatban, hogyan kezeli azokat a hazai agrártámogatási rendszer.

Juhász Anikó helyettes államtitkár
Juhász Anikó helyettes államtitkár (fotó: Fekete István)

A helyettes államtitkár részletezte a 2024. évi egységes kérelemhez és az Agrár-ökológiai Programhoz kapcsolódó várható változásokat is, amelyek a gazdálkodói jelzések alapján kerültek kidolgozásra. Az egységes kérelmek esetében egyebek mellett számos eljárási szabály átkerült a KAP végrehajtási rendeletbe, továbbá egyszerűsödött a másodvetés betakarításának a bejelentése. Az Agro-ökológiai Programban korábban, ha egy termelő nem teljesítette az előírásokat, akkor a teljes támogatástól elesett. A beavatkozás újdonsága, valamint az ágazati és a finanszírozói visszajelzések indokolták a sávos szankciórendszer bevezetését.

Feldman Zsolt államtitkár
Feldman Zsolt államtitkár (fotó: Fekete István)

Papp Zsolt György helyettes államtitkár tájékoztatott, hogy tavasszal kívánja az agrártárca megjelentetni a mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházások első pályázati csomagját, amely magában foglalja az élelmiszeripar és borászat, a takarmányipar, a kertészet és az állattartás beruházásait segítő felhívásokat. Ismertette a pályázati felhívásokhoz kapcsolódó legfontosabb információkat, a kiemelt értékelési szempontokat, a kisebb és nagyobb projektek szétválasztott kezelését, valamint hogy előleg finanszírozási konstrukció készül.

Kitért arra is, hogy valamennyi támogatási konstrukció esetében széles körű szakmai egyeztetést folytatnak. A meghirdetésre kerülő pályázatok lehetőséget biztosítanak majd a gazdaságok számára, hogy az elmúlt két év gazdasági-piaci változásaira reagálva a termelésüket hatékonyabbá tegyék, vagy akár a több lábon állás irányába nyithassanak.

Kiemelt kép: Fekete István felvétele

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Rekordösszegű támogatás: 132 millió euró az agrártermékek népszerűsítésére

2025. november 9. 09:10

Több mint hetven promóciós program kap uniós támogatást, hogy erősítse az európai agrár-élelmiszeripar pozícióját világszerte.

Madárinfluenza: így segít a kormány a gazdáknak

2025. október 4. 10:10

Több mint 2 milliárd forint támogatást kapnak a víziszárnyas-tartók a madárinfluenza elleni védekezéshez.

Rendkívüli támogatás a kukoricatermelőknek

2025. szeptember 26. 10:10

Az aszály sújtotta gazdák hektáronként 16.535 forintot kapnak, összesen több mint 58 ezer termelő részesül a segítségből.

Milliárdos pályázatok az agrárium megújítására: szőlőtől az erdőig

2025. szeptember 3. 09:10

Több agrárágazat is új pályázatokra számíthat ősszel. A szőlősgazdáktól a díszkertészeken át az erdészekig mindenkit érintenek az új támogatási formák.

Agrártámogatások: vége a könnyű pénz időszakának

2020. február 14. 10:02

Az idén is nyílnak még új pályázatok, a következő támogatási ciklusban pedig Magyarország a vidékfejlesztési forrásokat a mostaninál koncentráltabb rendszerben osztaná szét.

Új KAP: kétéves érdekharc következik

2018. április 27. 08:31

Először az új KAP pénzügyi kereteit, majd egy hónappal később annak első alaprendelet-tervezeteit hozza nyilvánosságra az Európai Bizottság.

Tudjon meg mindent a kölcsönös megfeleltetésről! - 1. rész: Mi fán terem a KM?

2019. december 5. 07:36

A kölcsönös megfeleltetés minden gazdálkodóra vonatkozik, akik tevékenységükhöz támogatást vesznek igénybe a közösségi forrásokból.

Bulgária: folyékony arany és rózsaszín álmok

2019. április 19. 08:37

Az Agrofórumnak – az Európai Unió jóvoltából – lehetősége volt arra, hogy betekintést nyerjen a bolgár mezőgazdaságba, illetve abba, hogyan hasznosulnak ott a támogatások.