19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Támogatások, pályázatok

Az MVH feljelentést tett a gyanús fiatal gazda pályázatok ügyében

Agrofórum Online

Eddig 127 kérelem esetében merült fel a gyanú, hogy a fiatal gazdák számára kiírt vidékfejlesztési támogatásra a pályázók hamis végzettséget igazoló okiratok másolati példányait nyújtották be.

Eddig 127 kérelem esetében merült fel a gyanú, hogy a fiatal gazdák számára kiírt vidékfejlesztési támogatásra a pályázók hamis végzettséget igazoló okiratok másolati példányait nyújtották be, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) belföldi jogsegély keretében összesen 170 oktatási intézménytől kért okirat-igazolásokat, a gyanús ügyekben pedig rendőrségi feljelentést tesz – mondta Gyuricza Csaba, az MVH elnöke pénteken az MTI-nek.

Hozzátette: az MVH ügyfélbarát hivatalként kíván működni, azonban ennek része az is, hogy az uniós és a hazai jogszabályokat betartva, a becsületesen pályázó gazdákat támogatja.

Emlékeztetett: a Miniszterelnökség tavasszal a fiatal gazdák induló támogatására is írt ki pályázatot a 2007-2013 közötti, előző uniós költségvetési ciklus megmaradt vidékfejlesztési forrásainak felhasználása érdekében.

A jogcím népszerű volt, a beérkezett támogatási kérelmek száma jelentősen meghaladta a korábbi évekét: 6943 benyújtott kérelem közül az MVH 3011-et ítélt támogathatónak, mintegy 38 milliárd forintos összegben. Egy-egy igénylő legfeljebb 40 ezer eurót – mintegy 12 millió forintot – kaphat, ehhez pedig többek között igazolnia kellett a megfelelő szakképzettséget is – mondta.

Tájékoztatása szerint több problémás esetre bukkantak a munkatársai, eddig 36 szakképző intézmény által kibocsátott több, végzettséget igazoló dokumentum ügyfél által benyújtott másolata esetében merült fel a gyanú, a dokumentum eredetiségét illetően. Az esetleges bűncselekmények, visszaélések felderítése a nyomozó hatóság feladata – húzta alá, hozzátéve: a hivatal 170 intézménytől kérte belföldi jogsegély keretében, hogy az idei fiatal gazda pályázatra beadott, végzettséget igazoló okiratokon szereplő bizonyítványszámok és nevek eredetiségét igazolják. Eddig 127 esetben merült fel, hogy a pályázók hamis okiratokról készült másolatokat nyújtottak be és ezzel kívánták bizonyítani, hogy megfelelnek a támogatás feltételeit meghatározó rendeletben rögzített feltételeknek.

Kiemelte: az MVH mindegyik esetben bűncselekmény gyanújával feljelentést tesz az illetékes nyomozó hatóságnál. Tudomásuk szerint az MVH által követett eljárással egyezően több érintett szakképző-, illetve felsőfokú oktatási intézmény is feljelentést tett már az MVH megkeresésének hatására. A rendőrségi nyomozás folyamatban van – jelezte.

Közlése szerint sajnos más visszaélési kísérletre is bukkantak, mintegy 400 kérelmet úgynevezett „mesterséges körülmények” megteremtésével nyújtottak be, például úgy, hogy egy címre többen is bejelentkeztek. Találtak olyan ingatlant, amit 16 személy is állandó lakcímeként vagy tartózkodási helyeként jelentett be.

Kitért arra: a fiatal termelők a 2014-2020-as időszakban is jelentős támogatásokhoz juthatnak nemcsak a vidékfejlesztési programból, hanem az úgynevezett első pillérbe tartozó közvetlen kifizetéseknél is célzott forrásokra pályázhatnak. Az MVH formai és tartalmi szempontból fokozottan ellenőrzi a kérelmeket más jogcímeknél is, hogy elkerülhetőek legyenek az esetleges visszaélések. Az ellenőrzések a támogatási összegek „növeléséhez” is hozzájárulhatnak, hiszen a jogosulatlan igénylők kiszűrésével több marad a jogosult gazdáknak – mondta Gyuricza Csaba.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Május 31-ig még bejelenthető a tavaszi fagykár

2026. május 29. 08:10

Akkor is érdemes bejelenteni a fagykárt, ha az agro.met.hu adatai nem egyértelműek – figyelmeztet a minisztérium.

Indul az egységes kérelmek beadása: idén is mintegy 700 falugazdász tanácsadó segíti ingyenesen a támogatások lehívását

2026. április 15. 07:10

Április 15-től indul az egységes kérelmek beadása, idén is falugazdászok segítik a gazdákat a támogatások lehívásában.

Igényelhető a fagykárkrízis-támogatás – újabb forrás a bajba jutott termelőknek

2026. január 26. 13:10

Rendkívüli támogatás nyílik a tavaly tavasszal fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők számára.

Komoly támogatás jön a borászoknak – mutatjuk, kiknek

2026. január 9. 11:10

Kivágások, újratelepítés, támogatás: nagy átalakulás előtt a magyar borvidékek.

Holló Albert, a detki fiatal gazda

2018. május 19. 05:24

Bemutatkozik a Mátra lábánál gazdálkodó Holló Albert, aki méltán büszke arra, hogy négy generáció gazdálkodik a családban.

Fiatal gazda pályázat, akár 83 százalékos támogatási intenzitással!

2025. január 3. 10:10

A korábbi évektől eltérően a támogatás inkább beruházási alapú, de 14,6 millió forint jövedelempótló támogatás kapcsolódik hozzá.

Módosult a fiatal gazda pályázat

2018. július 18. 09:24

Módosult „A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás” című (VP2-6.1.1-16 kódszámú) felhívás és dokumentációja.

Ingyenes pályázatírással segíti a fiatal gazdákat a NAK

2025. május 29. 11:10

A NAK falugazdászai ingyenesen segítenek a fiatal gazdák támogatási kérelmeinek elkészítésében és benyújtásában.