Támogatások, pályázatok

Egységes kérelemnél a vetőmagról saját névre szóló számla szükséges

NAK

Az egységes kérelem keretében igényelhető termeléshez kötött támogatások és a zöldítés esetében a nitrogénmegkötő növényeknél elvárt a minősített/fémzárolt vetőmag/szaporítóanyag megléte.

Az egységes kérelem keretében igényelhető termeléshez kötött támogatások és a zöldítés esetében a nitrogénmegkötő növényeknél elvárt a minősített/fémzárolt vetőmag/szaporítóanyag megléte. A termeléshez kötött támogatásoknál szükséges igazolni a 9/2015 (III.13) FM rendelet szerint elvárt szaporítóanyag mennyiségi meglétét is, míg a zöldítés vonatkozásában kötelezően alkalmazandó fajlagos mennyiségi kritérium nem rögzített.

Fontos azonban, hogy mindkét esetben a fémzárolt vetőmag használatát többek között számlával is lehet igazolni, azonban saját beszerzés esetén a számlán a támogatást adott évben igénylő gazdálkodó nevének kell szerepelnie. Tehát más nevére szóló számla saját beszerzés esetén a jelenlegi jogszabályok szerint nem elfogadható, még akkor sem, ha időközben a földterület használójának személye változott.

A fémzárolt/minősített szaporítóanyag meglétének igazolása a zöldítés nitrogénmegkötő növényeinek esetében a 2015. március 16. után vetett növényeknél alkalmazandó. Ezen esetben elégséges lehet a címke megléte, vagy ennek hiányában 2018-tól elfogadott a saját névre szóló érvényes, fajra, fajtára, mennyiségre és a tételazonosítóra vonatkozó adatot tartalmazó számla vagy a minősítést igazoló bizonyítvány másolata.

A termeléshez kötött támogatások esetében is saját beszerzés esetén a saját névre szóló számlán szerepelni kell a fajra, fajtára, mennyiségre és a tételazonosítóra vonatkozó adatnak. Ennek hiányában a számlához csatolni kell a minősített szaporítóanyag címkéjét, vagy a vetőmagtétel azonosító adatait tartalmazó csomagolást, vagy a vetőmagtétel azonosító adatait tartalmazó szállítólevelet, a palánta kísérőokmányát, vagy a vetőmagtétel azonosító adatait tartalmazó minőségi bizonyítványt. Ennek hiányában csatolható még a számlához a számla kiállítója által kiállított olyan cégszerűen aláírt dokumentum, amely tartalmazza a számla számát, kiállításának dátumát, az eladó és a vevő azonosításához szükséges adatokat, valamint a számlán szereplő tételekhez kapcsolódóan a fajra, a fajtára, a mennyiségre és a tételazonosítóra vonatkozó adatokat. Saját előállítás esetén a minősített szaporítóanyag minősítését igazoló bizonyítvány elégséges. Termeltető vagy termelői csoport által történő beszerzés esetére külön szabályok vonatkoznak a 9/2015 (III.13.) FM rendelet szerint.

A termeléshez kötött zöldségnövények esetében ugyanazon minősített szaporítóanyag felhasználása az édeskömény, valamint a vetőmagcélra termesztett vöröshagyma, lilahagyma, fokhagyma, petrezselyem, pasztinák, sárgarépa, feketegyökér esetében a vetés vagy telepítés évét követő évig, rebarbara esetében a vetés vagy telepítés évét követő hét évig, a spárga esetében a vetés vagy telepítés évét követő kilenc évig igazolható. A termeléshez kötött szálas fehérjenövény támogatás esetében a minősített vetőmag megléte az igénylés évét megelőző évben megvalósult őszi, illetve a tárgyévben megvalósult tavaszi telepítés vagy felülvetés esetén kerül ellenőrzésre.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Május 31-ig még bejelenthető a tavaszi fagykár

2026. május 29. 08:10

Akkor is érdemes bejelenteni a fagykárt, ha az agro.met.hu adatai nem egyértelműek – figyelmeztet a minisztérium.

Indul az egységes kérelmek beadása: idén is mintegy 700 falugazdász tanácsadó segíti ingyenesen a támogatások lehívását

2026. április 15. 07:10

Április 15-től indul az egységes kérelmek beadása, idén is falugazdászok segítik a gazdákat a támogatások lehívásában.

Igényelhető a fagykárkrízis-támogatás – újabb forrás a bajba jutott termelőknek

2026. január 26. 13:10

Rendkívüli támogatás nyílik a tavaly tavasszal fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők számára.

Komoly támogatás jön a borászoknak – mutatjuk, kiknek

2026. január 9. 11:10

Kivágások, újratelepítés, támogatás: nagy átalakulás előtt a magyar borvidékek.

Ami késik, nem múlik - Tudósítás az állami növényfajta elismerést tanúsító oklevelek átadásáról

2018. március 2. 17:00

Megkésett, de ma is aktuális beszámoló az állami növényfajta elismerést tanúsító oklevelek átadásáról.

Így válasszon hatékony és stressztűrő repcehibridet!

2025. július 8. 14:10

Sokan felteszik a kérdést maguknak: biztosan jól hasznosítja a műtrágyát a választott repcém? Pedig az eldöntése pofonegyszerű.

Durumbúza, a figyelemre méltó kultúra

2025. július 31. 13:10

A durumbúza termesztése gazdasági előnyt jelent, ugyanakkor a terménydiverzifikáció szempontjából is kiemelkedő a jelentősége.

Csúcshibridek a megújult kukoricaportfólióban

2020. január 14. 07:36

Az elmúlt évek során egyre szélsőségesebbé váló időjárással kapcsolatos tapasztalatok is arra sarkallnak minket, hogy a termelést nehezítő legtöbb körülménynek ellenálló, kiegyenlített termőképességű, partnereink számára magas jövedelmezőséget biztosító új kukoricahibridekkel tudjunk versenyképes alternatívát felmutatni.