Támogatások, pályázatok

Egyszerűsödött az állatlétszám igazolása a baromfitartók számára

NÉBIH

A Nébih tájékoztatja a baromfitartókat, hogy a Magyar Államkincstár döntése alapján az állatbetegségek megelőzésével, leküzdésével kapcsolatos támogatások alapjául szolgáló állatlétszám megállapításához és igazolásához a madárinfluenza leölési határozatok adatai is felhasználhatóak a kifizetés kérelmezésekor.

A madárinfluenza-járványra való tekintettel bevezetett könnyítés a 148/2007. (XII. 8.) FVM rendeletben nevesített szolgáltatások elvégzése után igényelhető támogatásokra vonatkozik.

Példaként említhető a rendelet 1. számú mellékletében szereplő C001 technikai kódú támogatási jogcím: „Kapcsolódó állategészségügyi szolgáltatás, gyógykezelés, immunizálás”. Az igénylés alapfeltétele továbbra is az, hogy az állatorvos elvégezze az állatokon, és számlával igazolja a szolgáltatást (például gyógykezelés, immunizálás). A maximálisan támogatható darabszámot a számlán szereplő – vagy az azon közölt adatok alapján kiszámítható – állatlétszám jelöli.

Ugyanez az állatlétszám számolható el, akkor is, ha a szolgáltatást követően

  • az állatokat a madárinfluenza miatt – a „leölési határozat” alapján – vágóhídra szállítják megsemmisítés céljából, vagy ha
  • az állományt – szintén a „leölési határozat” alapján – az állattartó telephelyén semmisítik meg.

Utóbbi esetekben azonban – akár a teljes állományt, akár annak egy részét érinti az intézkedés – a támogatás kiszámításához a vágóhídi számlák, szállítólevelek mellett (vagy azok helyett!) a leölési határozatokon szereplő állatlétszámot is alapul lehet venni. Fontos azonban, hogy a támogatás nem vonatkozhat több állatra, mint amennyi az állatorvosi szolgáltatásról szóló számlán szerepel.

A leölési határozat adatai természetesen a rendelet 1. számú mellékletében felsorolt valamennyi érintett támogatási jogcím (pl. A009 technikai kódú szolgáltatás) esetében felhasználhatóak. Ezeknél is kitétel azonban, hogy csak akkor igényelhető, ha a szolgáltatást még a baromfiállományok leölése előtt végezték az állományon. Teljesíteni kell továbbá a támogatási rendelet által előírt egyéb feltételeket is, mint például, a szolgáltatásokról szóló számla, és a kérelem határidőben történő benyújtása.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Komoly támogatás jön a borászoknak – mutatjuk, kiknek

2026. január 9. 11:10

Kivágások, újratelepítés, támogatás: nagy átalakulás előtt a magyar borvidékek.

Rekordösszegű támogatás: 132 millió euró az agrártermékek népszerűsítésére

2025. november 9. 09:10

Több mint hetven promóciós program kap uniós támogatást, hogy erősítse az európai agrár-élelmiszeripar pozícióját világszerte.

Madárinfluenza: így segít a kormány a gazdáknak

2025. október 4. 10:10

Több mint 2 milliárd forint támogatást kapnak a víziszárnyas-tartók a madárinfluenza elleni védekezéshez.

Rendkívüli támogatás a kukoricatermelőknek

2025. szeptember 26. 10:10

Az aszály sújtotta gazdák hektáronként 16.535 forintot kapnak, összesen több mint 58 ezer termelő részesül a segítségből.

Elrendelték a baromfik zártan tartását

2020. november 27. 07:17

A baromfikat fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen kell etetni, itatni. A takarmányt zárt, fedett helyen kell tárolni.

A kínai csirkeállomány ötmilliárd feletti

2021. április 14. 06:02

A Föld országai közül Kínában található a legtöbb csirke, őket Indonézia és az Egyesült Államok követi ezen a listán a dobogón.

Kettős mérce miatt hátrányba kerülhetnek a baromfipiacon az európai termelők

2024. május 18. 16:10

Az ágazatot komoly kihívás elé állítja a madárinfluenza, a járvány miatt kiszámíthatatlanabbá vált a termelés, valamint a kereskedelem.

Tovább terjed a madárinfluenza Lengyelországban

2020. január 14. 09:31

A lengyelországi baromfihús és tojás importját már leállította Szingapúr, Hongkong, a Dél-afrikai Köztársaság, Japán, Kína, Dél-Korea és az Egyesült Arab Emírségek, Ukrajna és Fehéroroszország pedig korlátozásokat vezetett be.