11℃ 1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Támogatások, pályázatok

Idén is folytatódik a Tanyafejlesztési Program

Magyar Idők

Az idén is folytatódik az elmúlt években nagy sikerrel futó Tanyafejlesztési program. A 2011 és 2017 között megítélt közel kilencmilliárd forint után újabb 1,2 milliárd forint fordítható a tanyavilág megújítására. Az idén kiemelt figyelmet kapnak az induló tanyagazdaságok, a cél ugyanis az, hogy minél több fiatal helyben találja meg a boldogulását - írja a Magyar Idők.

Sorra újulhattak meg az elmúlt években a hazai tanyák. A 2011-ben indult fejlesztési programnak köszönhetően eddig mintegy kilencmilliárd forintnyi hazai forrásból 1990 projekt valósulhatott meg.

Nagy István agrárminiszter a Magyar Időknek elmondta: a program első évében még csak a Homokhátság településeiről, valamint Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest megye alföldi kistérségeinek tanyás településeiről lehetett támogatási kérelmet benyújtani. Az évek során a rendelkezésre álló keretösszeg emelkedésével a területi lehatárolás is bővült, 2012-ben már 240 településről lehetett támogatást kérni, majd 2013-tól hét megye 68 járásának összesen 724 településéről lehetett pályázni, ez a szám pedig az idén sem változik.

A tervek szerint a kezdeményezést az idén nyolcadik alkalommal hirdeti meg a szaktárca. A felhívást ­várhatóan szeptember-októberben teszi közzé a minisztérium, a beérkező pályázatok elbírálása pedig a jövő év elején várható.

Az agrárminisztertől megtudtuk: a kormányzati prioritást élvező, teljes egészében hazai forrásokból finanszírozott program idei költségvetése 1,224 milliárd forintot tesz ki. Ebben az évben kétféle konstrukció segítségével nyújtanak támogatást. Úgy tudjuk, hogy egy önkormányzati típusú, helyi közösségeknek kiírt felhívást és egy egyéni típusú, tanyai lakosok, tanyagazdák számára készült konstrukciót hirdetnek meg.

A tanyagondnokokkal, a társadalmi szervezetekkel, valamint az önkormányzatokkal történt egyeztetések során kapott visszajelzések alapján az önkormányzati típusú, helyi közösségeknek kiírt pályázati konstrukció részeként az Agrárminisztérium ebben az évben főként a tanyagondnoki szolgálatok támogatására, a tanyán élőknek szervezett programok, szolgáltatások megvalósítására, a tanyasi lakosokat célzó infrastrukturális fejlesztésekre, valamint a gazdaságok és ­hálózataik támogatására helyezi a hangsúlyt. Emellett az idén az induló és a legkisebb tanyagazdaságok támogatását is előtérbe helyezik.

– Ezzel a tanyasi gazdálkodás újraélesztése mellett a fiatal generációk helyben tartását kívánjuk elősegíteni, ösztönözni – nyilatkozta a tárcavezető.

Továbbra is külön célterületként jelennek meg a Tanyafejlesztési program továbbfejlesztését szolgáló mintaprogramok. Az idei év újdonságaként a szőlészeti és borászati kultúra elterjesztését szolgáló mintaprogramokra is nyerhetnek támogatást az érintettek.

Mindkét célterületre egyedi támogatási kérelem benyújtásával lehet jelentkezni.
Az elbírálás szempontjai az előző évekhez képest érdemben nem változnak az idén sem. A program elsődleges célja, hogy a támogatás a tanyákra és a tanyás településekre jusson el, a programhoz pedig minél több tanya, illetve tanyai gazdálkodó csatlakozzon.

Cél a mintajelleg, a követhető megoldások, a jó példák feltárása, megvalósítása és bemutatása. A támogatások elsődleges kedvezményezettjei a gazdálkodó tanyák, illetve a szociálisan hátrányos helyzetben lévő tanyasiak.

A támogatás feltétele, hogy a megvalósított beruházásoknak illeszkedniük kell a településfejlesztési koncepcióba, illetve a térség fejlesztési programjába. A tárca tájékoztatása szerint a cél az, hogy a vidéki települések mezőgazdasági kultúrájához kapcsolódó őstermelői tevékenységek helyzete javuljon, megerősödjenek a helyi gazdaságok és megvalósuljanak a termeléshez kapcsolódó fejlesztések.

Az elnyerhető támogatás továbbra is vissza nem térítendő formában jut el a nyertesekhez, a szükséges önerő aránya a pályázó típusától függ, legfeljebb 25 százalék lesz.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sokrétű pályázati felhívások segítik a gazdákat

2025. március 2. 16:10

A lezárt és a bírálat alatt lévő beruházási pályázati konstrukciókra jelentős túligénylés volt. 40 pályázati felhívás meghirdetése várható.

Megkezdődött a közvetlen agrártámogatások végkifizetése

2025. március 1. 14:10

A Magyar Államkincstár 2025. február 25-én megkezdte a a 2024. évi Egységes Kérelem keretében beadott támogatási kérelmek végkifizetését.

Megjelent a külterületi utak fejlesztését segítő pályázat

2025. február 4. 14:40

A felhívásra kizárólag a pályázati felhívás 3. mellékletében szereplő vidéki térségekben működő települési önkormányzatok vagy azok konzorciumai nyújthatnak be támogatási kérelmet.

Fiatal gazda pályázat: tízmilliókkal segítik a fiatalokat

2025. január 15. 17:10

Az elnyert támogatásból 14,6 millió forint összeg szabadon fordítható olyan beruházásokra, amelyeket a pályázat nem támogat.

Döntöttek a vadgazdálkodási pályázatokról

2019. január 22. 07:46

Az elnökség 742 pályázatot támogatott, melyek forrásigénye mintegy 515 millió forint. Elutasítottak 93 pályázatot. Valamennyi pályázó január végéig a megadott elektronikus címen tájékoztatást kap a döntés eredményéről.

OTP Agrár: új konstrukcióval segítik a gazdákat

2019. augusztus 30. 11:21

Az agrárium tartós fejlődésének, jövedelmezősége növekedésének alapfeltétele a termelékenység javulása, ennek kialakításában pedig kulcsfontosságú szerepet játszik az elmúlt években felpörgött agrárhitelezés.

Mondja el a véleményét az ökológiai gazdálkodási pályázatról!

2018. október 8. 11:23

A felhíváshoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat 2018. október 13-ig lehet megtenni a Széchenyi2020 honlap véleményezésre kialakított partnerségi fórumában.

Univerzális traktort adtak át Kecskéden a Magyar Falu Programnak köszönhetően

2020. július 13. 06:46

A Magyar Falu Program keretében a Kormány 2020-ban is pályázatot hirdetett a Magyarország területén működő 5000 fő, és ez alatti állandó lakosságszámú települési önkormányzatok számára közterület karbantartását szolgáló eszközbeszerzésre. A támogatás célja a belterületi közterületek rendezettségének támogatása, feltételeinek javítása, megfelelő eszközállomány biztosítása.