26℃ 14℃
július 12. Izabella, Dalma, Eleonóra
Támogatások, pályázatok

Január végéig lehet jelentkezni a konyhakerti és kisállattartási szociális földprogram pályázatára

MTI

Meghirdették a 2019. évi konyhakerti és kisállattartási szociális földprogramot, a pályázatra január végéig lehet jelentkezni - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Magyargécen.

Langerné Victor Katalin a Nógrád megyei községben tartott sajtótájékoztatón elmondta: települési és nemzetiségi önkormányzatok, egyházak, egyházi szervezetek, szociális szövetkezetek adhatják be pályázataikat január 31-ig.

Hozzátette: a szociálisan hátrányos helyzetű emberek, családok megélhetését segítő földprogram múlt évi, 130 millió forintos keretét 180 millió forintra emelték, a program akár 28 ezer embert is tud segíteni.

A helyettes államtitkár közölte: az elnyerhető összeg alsó határa 500 ezerről 600 ezer forintra nőtt, a felső határ 1 millió 300 ezer forint, a támogatáson belül pedig igényelhető olyan összeg, amely agrárszakember bevonását teszi lehetővé.

Langerné Victor Katalin szólt arról, hogy egy 2010 óta folyamatosan átalakított programról van szó, amelynek célja, hogy a kertek a falvakban ne legyenek megműveletlenek, mert a háztáji munka, az, hogy zöldséget, gyümölcsöt termesztenek, állatot nevelnek, komoly bevételt, megtakarítást hozhat a családoknak.

A program erősíti a társadalmi befogadást is, nem véletlen, hogy a társadalmi felzárkózásért felelős terület hirdeti meg – mondta, hozzátéve, pozitívan befolyásolja a korábban passzív családok megítélését, hogy részt vesznek a munkában, a termelésben, ráadásul a gyerekek is jó mintát látnak.

A sajtótájékoztatót Berki Violánál tartották, aki tavaly már részt vett a földprogram mintakert programjában. A helyettes államtitkár azt mondta: ezzel a programmal jó példákkal segítik az újonnan bekapcsolódókat, hogy lássák, a háztáji gazdálkodás munka mellett is végezhető.

Velki Róbert, a szociális földprogramot több mint húsz éve működtető Magyargéc polgármestere elmondta, vetőmagot, kisállatokat helyeznek ki a családokhoz. Mint fogalmazott, egy faluban régen elképzelhetetlen volt, hogy ne legyen megművelve a kert, ne legyenek állatok az ólban, és ezt a gyakorlatot vissza kellene hozni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Több milliárdos vízügyi támogatással az aszály ellen

2025. június 30. 12:10

Ingyenes vízdíj, vízvisszatartó fejlesztések és öntözésmodernizáció: komplex kormányzati intézkedések támogatják a gazdákat az aszály ellen.

Több milliárdos pályázat segíti a tanyán élők fejlesztéseit

2025. június 23. 13:10

Ősszel indul a 15 milliárd forintos keretösszegű támogatás, amely korszerű infrastruktúrát és élhetőbb környezetet céloz a tanyákon.

Támogatás fenntartható vízgazdálkodási közösségeknek

2025. június 18. 13:10

Szeptembertől pályázhatnak a vízfelhasználás hatékonyságát javító gazdálkodói közösségek, akár 75 millió forintot is elnyerhetnek.

Támogatás a kukoricatermelőknek az aszály után

2025. június 17. 13:10

Július 1-jétől nyújthatók be a kérelmek a rendkívüli, uniós krízisalapból finanszírozott támogatásra a kukoricatermelőknek.

Változott az erdészeti genetikai pályázat

2019. április 8. 08:46

Az Irányító Hatóság felhívta a támogatást igénylők, illetve a kedvezményezettek figyelmét, hogy a felhívás több pontban módosult.

Megnyílt a precíziós pályázat, egykapus megoldások a KITE Zrt.-től

2021. június 23. 16:00

A mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatását célzó pályázati felhívás napvilágot látott. A támogatási kérelmek benyújtása 2021. július 26-tól lehetséges. A pályázat célja a szántóföldi növénytermesztés, illetve a kertészeti ágazatok versenyképességének, hozzáadott érték termelésének fokozása, az új digitális szántóföldi és kertészeti technológiák és precíziós termesztési módok elterjesztésének támogatása, a precíziós gazdálkodáshoz kapcsolódó szolgáltatások igénybevételének ösztönzése.

Még pályázhatnak a halgazdálkodási ágazat szereplői, 4 milliárd forintnál is több vár kiosztásra

2023. július 20. 09:10

Nagy érdeklődés mellett tartottak szakmai napot Kecskeméten a halgazdálkodási ágazat szereplői részére, melyen érdekképviseleti szervezetek és gazdálkodók egyaránt képviseltették magukat. A műhelymunkában részt vett Papp Zsolt György, az Agrárminisztérium közös agrárpolitika végrehajtásért felelős helyettes államtitkára is.

Várják a pályázatokat az Élelmiszeripari Nagydíjra

2019. július 9. 15:16

Július végéig várja a pályázatokat az Agrárminisztérium és az Agrármarketing Centrum az Élelmiszeripari Nagydíjra, valamint a Hagyomány és Innováció Díj az Agrárgazdaságban elismerésre.