Támogatások, pályázatok
Fizetett tartalom

Megjelent a takarmányszállítási támogatásról szóló jogszabály

AM Sajtóiroda

Megjelent az Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs döntése alapján kidolgozott rendelet, amely a történelmi léptékű aszály miatt ellátási gondokkal küzdő állattartók tömegtakarmány szállítási költségeinek finanszírozásában nyújt segítséget. A támogatás keretösszege 3 milliárd forint.

A támogatást a takarmányszállításához szükséges kilométer alapján számolják el, amelynek igazolására az állattartóknak 2022. június 1 – szeptember 23-a között kiállított fuvardokumentumokat (vagy ezek másolati példányát) kell benyújtaniuk a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) illetékes falugazdászaihoz 2022. szeptember 26-áig. Ezt követően a támogatási kérelmeket 2022. október 3-9 között lehet elektronikus úton a Magyar Államkincstárhoz beterjeszteni.

A gazdálkodó által az agrárkamara részére továbbított dokumentumoknak külön-külön, vagy akár együttesen tartalmazniuk kell a fuvardokumentum azonosítószámát, kiállításának dátumát és kiállítójának azonosító adatait, a számla számát (ha a fuvardokumentumot számla alapján állították ki), a szállított tömegtakarmány megnevezését és mennyiségét, a tömegtakarmány szállítás címzettjét (azaz az állattartó nevét és címét), az átvevő aláírását és a szállított tömegtakarmány állattartó részére történő szállításához szükséges távolságot kilométerben megadva. A támogatás mértéke 300 Ft/km azzal, hogy egy állattartó legfeljebb 3000 kilométerre nyújthat be támogatási igényt.

A támogatási konstrukció kedvezményezettjei – az Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszerbe (ENAR) 2022. augusztus 1-jéig bejelentett állategyedek tekintetében – azok a juh- és szarvasmarhatartók, akik a 2022. évben termeléshez kötött támogatás iránti kérelmet nyújtottak be, illetve azon kecsketartók, akik a 2021. évi kecske csekély összegű támogatásban részesültek. Támogatási kérelmet nyújthatnak be azok a lótartók is, akik a Vidékfejlesztési Program keretén belül a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzés intézkedésre a 2022. évben támogatást igényeltek.

Az állattartókat segítő intézkedést az Agrárminisztérium az úgynevezett válságtámogatási formában hirdette meg, amely lehetővé teszi, hogy az érintettek az ún. csekély összegű támogatástól (25.000 euró/3év) elkülönülő, 62.000 eurós összeghatárig részesülhessenek a takarmányszállítási támogatásból.

A Magyar Államkincstár a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által igazolt takarmányszállítási kilométerek alapján dönt a hozzá beérkezett támogatási igényekről, és egyúttal intézkedik a jogos támogatási igények kifizetéséről.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Május 31-ig még bejelenthető a tavaszi fagykár

2026. május 29. 08:10

Akkor is érdemes bejelenteni a fagykárt, ha az agro.met.hu adatai nem egyértelműek – figyelmeztet a minisztérium.

Indul az egységes kérelmek beadása: idén is mintegy 700 falugazdász tanácsadó segíti ingyenesen a támogatások lehívását

2026. április 15. 07:10

Április 15-től indul az egységes kérelmek beadása, idén is falugazdászok segítik a gazdákat a támogatások lehívásában.

Igényelhető a fagykárkrízis-támogatás – újabb forrás a bajba jutott termelőknek

2026. január 26. 13:10

Rendkívüli támogatás nyílik a tavaly tavasszal fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők számára.

Komoly támogatás jön a borászoknak – mutatjuk, kiknek

2026. január 9. 11:10

Kivágások, újratelepítés, támogatás: nagy átalakulás előtt a magyar borvidékek.

Szója: meghálálja a választását

2020. február 16. 08:15

A SAATEN-UNION olyan szójafajtákkal foglalkozik, amelyek közül hazai viszonyok között, eltérő termesztési célok esetén is mindenki megtalálja a neki megfelelőt.

Kukorica-szármaradvány fennhagyása ősszel és a bálák

2022. november 22. 07:37

A mezőgazdasági melléktermékek (mint biomassza) iránti mennyiségi- és minőségi igények folyamatosan növekednek. Ennek egyik oka, hogy a biomasszából előállított energia egyre nagyobb szerepet kaphat a megújuló energiatermelésben.

Különösen fontos az ASP elleni védekezés aratáskor

2020. július 9. 11:17

Magyarországon az ASP csak a vaddisznóállományban van jelen. Éppen ezért a betegség terjedésének lassítása, felszámolása mellett a legfontosabb feladat a házisertés-állományok megóvása.

Csökkenhet a globális kukoricatermés és Kína mindent vinne

2020. november 28. 08:17

A Nemzetközi Gabonatanács (IGC) elemzésében csökkentette a kukorica globális termésére vonatkozó előrejelzését a 2020/21-es gazdálkodási szezonra.