31℃ 20℃
június 19. Gyárfás, Romuald
Támogatások, pályázatok

Novembertől érkezhetnek a pályázatok az új agrár-környezetgazdálkodási programra

Agrofórum Online

A negyvenmilliárd forint keretösszegű AKG pályázatra novembertől nyújthatják be támogatási kérelmeiket az aktív mezőgazdasági termelők.

A rendelkezésre álló negyvenmilliárd forint keretösszegű agrár-környezetgazdálkodási pályázatra novembertől nyújthatják be támogatási kérelmeiket az aktív mezőgazdasági termelők. A Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára a felhívás részleteiről és a Vidékfejlesztési Program ősszel megjelenő pályázatairól tájékoztatta a gazdálkodókat október 6-án, Orgoványon.

A Miniszterelnökség a 2014-2020 közötti uniós programozási időszakban elsőként meghirdetett AKG pályázat eredményeit mérlegelve döntött új felhívás megjelentetéséről. A korábban rendelkezésre álló mintegy 159 milliárd forint keretösszegre ugyanis közel 450 milliárd forint igény érkezett a gazdálkodók részéről. Az eredményekből kiderült az is, hogy a szőlő- és gyümölcstermesztés, illetve az állattenyésztés esetében nagyobb lett az elutasítási arány, mint a teljes AKG esetében. Ezek mögött pedig megyei, térségi eltérések is voltak, pl. Bács Kiskun, Csongrád, illetve Heves megyék esetében az átlagosnál nagyobb volt az elutasítások aránya – mondta el dr. Viski József.

Az új, mintegy 40 milliárd forint keretösszegű pályázati felhívás célja, hogy még több gazdálkodónak – többek között a Bács-Kiskun megyében tevékenykedő mezőgazdasági termelőknek is – lehetőséget biztosítson a környezetgazdálkodási szempontú gazdálkodás megvalósításához.

A helyettes államtitkár elmondta: az új pályázatban a nitrát-érzékeny területi besorolás már nem lesz olyan mértékben meghatározó, mint korábban. Fontos kiemelni továbbá, hogy a felhívás keretében a megújult kiválasztási kritériumok között a szántó tematikus előíráscsoport esetében a nagyobb állattartók előnyt élveznek, míg a horizontális ültetvény esetében is új fedvények kerültek bevezetésre.

Dr. Viski József végül felhívta a gazdálkodók figyelmét, hogy az új AKG pályázatra 2016. november 2. és 2016. december 2. között nyújthatják be kérelmeiket. Az öt éves kötelezettségvállalás kezdte pedig 2017. január 1-e.

Mint elmondta: a Vidékfejlesztési Program új agrár-környezetgazdálkodási pályázata mellett természetesen az ősz folyamán több, szintén nagy népszerűségre számító felhívást ismerhetnek meg az érdeklődők. A további felhívások közül fontos kiemelni a kertészeti gépek támogatását, ami mintegy 18 milliárd forinttal jelenik meg. Az új ciklusban a fiatal gazdálkodók induló támogatására külön alprogram keretében 37,7 milliárd forint áll rendelkezésre, míg a nem mezőgazdasági tevékenységek indítására és fejlesztésére mintegy 50 milliárd forint keretösszegű pályázatokat hirdet meg a Miniszterelnökség.

(Miniszterelnökség)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Támogatás fenntartható vízgazdálkodási közösségeknek

2025. június 18. 13:10

Szeptembertől pályázhatnak a vízfelhasználás hatékonyságát javító gazdálkodói közösségek, akár 75 millió forintot is elnyerhetnek.

Támogatás a kukoricatermelőknek az aszály után

2025. június 17. 13:10

Július 1-jétől nyújthatók be a kérelmek a rendkívüli, uniós krízisalapból finanszírozott támogatásra a kukoricatermelőknek.

Rendkívüli támogatás az aszállyal sújtott kukoricatermelőknek

2025. június 11. 10:10

Az aszálykárokat szenvedett, legfeljebb 50 hektáron kukoricát termelők július 1–15. között kérhetnek célzott támogatást.

Közeleg az egységes kérelmek benyújtási határideje

2025. június 4. 13:30

Június 10-ig adhatók be az egységes kérelmek – a határidő jogvesztő, így a gazdálkodóknak nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni.

Fontos határidő közeleg az AKG-ban résztvevő termelőknek

2022. március 8. 08:48

A 2021-es Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés felhívása alapján, a támogatási kérelmet beadók már idén január 1-től a felhívás előírásainak megfelelően kell hogy gazdálkodjanak, akkor is, ha még nincs támogatói okiratuk.

Megszülettek az AKG-támogatást érintő döntések

2022. március 24. 15:23

19 ezer támogatói döntés született a Vidékfejlesztési Program agrár-környezetgazdálkodási és az ökológiai gazdálkodási programjában – mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön.

Az AKG-s növényvédőszer-hatóanyagok korlátozása

2018. február 8. 09:48

A VP AKG-s pályázati felhívásban rögzítettek szerint az irányító hatóság közzétette az intézkedésben résztvevő területeken 2018-ban nem, vagy esetenként megkötésekkel alkalmazható növényvédőszer-hatóanyagok, valamint az azokat tartalmazó növényvédő szerek körét.

Mától tilos a trágyázás nitrátérzékeny területeken

2018. október 31. 10:33

Az őszi kalászosok, esetében a fejtrágyázás már február 1-től megengedett. A nitrátrendelet előírásai a VP AKG-ba bevitt területeken is kötelezően betartandók a terület érzékenységétől függetlenül.