Támogatások, pályázatok

Pénzügyi segítséget kapnak a hazai gazdálkodók

AM Sajtóiroda

A háború okozta ukrán gabonaválság kezelése érdekében újabb kamattámogatási programról döntött a kormány – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter. A miniszter kiemelte, hogy az intézkedés hozzájárul a termelés zavartalan folytatásához és az élelmiszerellátás biztosításához.

A tárcavezető arra emlékeztetett, tavaly a történelmi aszály 1,4 millió hektáron több, mint 50 ezer termelőt érintett, a háború következtében több, mint ezerszeresére emelkedő ukrán gabonaimport pedig jelentős kihívások elé állítja a termelők értékesítési lehetőségeit. Idén a háború és a szankciók okozta magas termelési költségek, illetve az ukrán gabonaválság miatt csökkenő termelői árak hatása együttesen okoz nehézséget a gazdálkodóknak – tette hozzá.

Nagy István kifejtette, a termelés zavartalan folytatása és az élelmiszerellátás biztosítása érdekében a kormány megteremti annak feltételeit, hogy az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitelhez (ASZK) kapcsolódó kamatszint 5% legyen. Az új támogatás részleteiről szólva Nagy István kiemelte, a megemelt összegű kamattámogatást a maximum 100 millió forint hitelkerettel rendelkező agrárvállalkozások vehetik igénybe. A termelőknek a rendelet hatályba lépésétől számítva 9 hónap áll rendelkezésre a legfeljebb 3 éves futamidejű hitelszerződés megkötésére. A tárcavezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a megemelt kamattámogatás a normál Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitellel már rendelkezők számára is elérhető lesz, hiszen most mindenkinek szüksége van további segítségre.

A miniszter hangsúlyozta, a kormány az ukrán gabonaválságban is a termelők mellett áll, ezért az elhúzódó háború és a szankciók okozta nehéz gazdasági helyzetben is biztosítja a várhatóan 130-140 milliárd forint összegű gazdálkodói hitelhez a kiemelten kedvező kamatozású, szabad felhasználású folyószámlahitel felvételének lehetőségét. A konstrukció a tervek szerint a lehető leggyorsabban, még az ősz első felében elérhetővé válik.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tagdíjkedvezménnyel segít a NAK 300 ezer tagnak

2025. május 30. 11:10

Fagykár, jövedelmi nehézségek és fiatal kor miatt jár kedvezmény. A NAK több mint 1,6 milliárd forintnyi tehercsökkentést nyújt.

Ingyenes pályázatírással segíti a fiatal gazdákat a NAK

2025. május 29. 11:10

A NAK falugazdászai ingyenesen segítenek a fiatal gazdák támogatási kérelmeinek elkészítésében és benyújtásában.

Újabb pályázat az állatbetegségek megelőzéséért

2025. május 23. 15:20

Június 25-től pályázhatnak a szarvasmarha-, juh- és kecsketartók járványvédelmi beruházásokra – akár 70%-os támogatással.

Erdészeti támogatások: elindult a kifizetés

2025. május 22. 12:10

Erdőtelepítésre, károk helyreállítására és Natura 2000 területekre is milliárdos támogatások érkeznek a következő hónapokban.

A szarvasmarha-ágazat támogatását 2020 után is fenn kívánja tartani az Agrárminisztérium

2018. augusztus 13. 07:18

Az átmeneti nemzeti támogatások 2020-ig biztosan fennmaradnak, 2018-ban tervezik az előlegfizetést, amire október 16-a után kerülhet sor.

A fajtaoltalom befektetés a jövő mezőgazdaságába

2022. május 26. 10:12

Több mint egymilliárd forintos támogatást kaptak az elmúlt időszakban a hazai növénynemesítők a Fajtaoltalmi Nonprofit Kft.-n keresztül.

Kormányinfó: idén ingyenes lesz a mezőgazdasági öntözés

2023. április 20. 11:04

A kormány mérsékelni kívánja a gazdák kárát a tavalyi aszály miatt, ezért idén ingyenes lesz a mezőgazdasági öntözés.

Megkezdték az AKG és ÖKO támogatások kifizetését

2023. március 23. 10:41

Megindultak a 2022. évi agrár-környezetgazdálkodási (AKG) és ökológiai gazdálkodási (ÖKO) támogatások kifizetései, így a tavaszi munkák idején a tervek szerint mintegy 130 milliárd forint értékben jutnak forráshoz a programokban részt vevő gazdálkodók.