Támogatások, pályázatok

Tíz új pályázat a vajdasági gazdaságfejlesztési program második szakaszában

MTI / Markovics Annamária

Egyebek mellett falusi házvásárlásra, földvásárlásra, növénytermesztésre, állattenyésztésre és idegenforgalmi fejlesztésekre pályázhatnak a Vajdaságban élő magyar állampolgárok a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának második ciklusában - jelentette be Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke Nagybecskereken.

Magyar Levente kijelentette, a gazdaságfejlesztési program első, hároméves szakaszának sikere bizonyította, hogy milyen erő lakik a vajdasági magyarságban és az anyaországban, hiszen soha korábban nem volt ekkora mértékű gazdasági fejlesztésre lehetőség. Hozzátette, a program folytatódik a következő években is.

„Miután az elmúlt években egyértelműen bebizonyosodott, hogy amit csinálunk, az találkozik a vajdasági magyar közösség valós igényeivel, úgy döntöttünk, hogy ezeknek a pályázatoknak a nagy részét megismételjük” – mondta. „Idén is eurómilliók fognak érkezni a Vajdaságba, és a jövő évi költségvetési tervezetben is szerepel erre egy összeg” – hangsúlyozta az államtitkár.

Hozzátette, hogy a jövőben is szeretnének minél több családi gazdálkodót bevonni egy olyan fenntartható gazdasági rendszerbe, amely még évtizedek múlva is megmarad.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke beszédében kiemelte, hogy a gazdaságfejlesztési program az utóbbi években megerősítette azt a hitet, hogy Magyarországnak olyan kormánya van, amely nemzetben gondolkodik, és nem csak az anyaország területén, hanem a határokon kívül is.

Az utóbbi három évben nemcsak a szavak, hanem a tettek szintjén is bizonyítást nyert, hogy a vajdasági magyarokat is a nemzethez tartozónak tartja Budapest – tette hozzá.

Az is bizonyossá vált, hogy a Vajdaságban van egy olyan erős vállalkozói réteg, amely meg tud valósítani egy ilyen programot – tette hozzá a VMSZ elnöke.

A magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának idén megkezdett, második szakaszában a korábbihoz hasonló pályázatokat találhatnak az érdeklődők, a hangsúly ezúttal is főként a mezőgazdaságon van, de újdonságként az idegenforgalom jelentősebb támogatása is megjelent. Néhány változtatást azonban bevezettek, például a három vagy annál több gyereket nevelő családok esetében az önrész 25-ről 10 százalékra csökken, valamint ezentúl egy pályázati körben egy lakcímről csak egyetlen pályázatot lehet benyújtani.

A magyar kormány és a Vajdasági Magyar Szövetség közös vajdasági gazdaságfejlesztési programjának első, 2016-2018-as szakaszára Budapest kezdetben 50 milliárd forintot szánt, később azonban növelték a keretösszeget. A programban a legnagyobb hangsúlyt a mezőgazdaságra, az idegenforgalomra, valamint a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére helyezték, a cél a fiatalok külföldre vándorlásának megállítása, valamint a folyamat visszafordítása volt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Komoly támogatás jön a borászoknak – mutatjuk, kiknek

2026. január 9. 11:10

Kivágások, újratelepítés, támogatás: nagy átalakulás előtt a magyar borvidékek.

Rekordösszegű támogatás: 132 millió euró az agrártermékek népszerűsítésére

2025. november 9. 09:10

Több mint hetven promóciós program kap uniós támogatást, hogy erősítse az európai agrár-élelmiszeripar pozícióját világszerte.

Madárinfluenza: így segít a kormány a gazdáknak

2025. október 4. 10:10

Több mint 2 milliárd forint támogatást kapnak a víziszárnyas-tartók a madárinfluenza elleni védekezéshez.

Rendkívüli támogatás a kukoricatermelőknek

2025. szeptember 26. 10:10

Az aszály sújtotta gazdák hektáronként 16.535 forintot kapnak, összesen több mint 58 ezer termelő részesül a segítségből.

Hét évbe is telhet egy biopeszticid engedélyezése

2023. január 3. 08:02

2030-ig szóló kötelezettségvállalásaink részeként a CropLife Europe közel 4 milliárd eurós beruházásról számolt be a biopeszticid-fejlesztés területén.

A magyar bortermelés stratégiai terület

2018. július 23. 06:00

A létesítményt úgy alakították ki, hogy a borvidék kisebb pincészetei számára is elérhetővé válnak a legkorszerűbb borászati technológiák.

Kiemelt támogatásokat kap a hazai borágazat

2018. október 1. 10:25

Az Agrárminisztérium a szőlőültetvények korszerűsítését továbbra is fontosnak tartja, ezért 2020-ig 45 millió eurós keretre lehet ezen a jogcímen pályázni 2018 februárjától.

673 millió forintból nemesíthetnek zöldségeket

2019. augusztus 5. 11:16

A projekt célja négy fajnál (paprika, borsó, uborka és dinnye) növényfiziológiai mérések segítségével olyan hibridek létrehozása, amelyek a klímaváltozásból adódó külső tényezők okozta stresszfaktoroknak a lehető legjobban ellenállnak.