Támogatások, pályázatok

Változott a vizes élőhely létrehozását célzó pályázat

NAK

Módosult a Vízvédelmi célú nem termelő beruházások: vízvédelmi és vizes élőhely létrehozása, fejlesztése című VP4-4.4.2.2-16 kódszámú felhívás.

A beruházás célja a területi vízvisszatartás elősegítése, vizeink mennyiségi és minőségi védelmének biztosítása és a felszíni vizeket érő eróziós, deflációs hatások csökkentése. A felhívás keretében önállóan támogatható tevékenységek:

  • partmenti vízvédelmi pufferzóna kialakítása, fejlesztése: gyeptelepítés 40 méter szélességben egyes hazai pázsitfűfajokból álló gyepkeverékből szántó művelési ágú területen.
  • vizes élőhelyek kialakítása: szántó vagy gyep művelésű területeken, nyílt vízfelületű vagy időszakosan jelenlévő, vizenyős, mocsaras, part menti vegetációval szegélyezetten.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: partmenti vízvédelmi pufferzóna kialakítása, fejlesztése esetén 400 eurónak megfelelő forintösszeg/ha, míg vizes élőhely kialakítása esetén 300 eurónak megfelelő forintösszeg/hektár.

A támogatás formája fejezet (5.1.) módosulása alapján a támogatás továbbra is forintban kerül kifizetésre, azonban az euro/forint átváltási arány a módosítás értelmében már nem a kifizetés igénylés benyújtás évének január 1-jén, hanem a folyósítás évének január 1-én fennálló Európai Központi Bank középárfolyama szerint kerül meghatározásra.

A kifizetési kérelmet továbbra is a beruházás fizikai megvalósulását követő első egységes kérelem keretén belül kell benyújtani. A támogatási kérelmek benyújtására továbbra is 2018. július 11. napjáig van lehetőség, mely a következő és egyben utolsó értékelési határnap is.

A pályázat ide kattintva érhető el.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Május 31-ig még bejelenthető a tavaszi fagykár

2026. május 29. 08:10

Akkor is érdemes bejelenteni a fagykárt, ha az agro.met.hu adatai nem egyértelműek – figyelmeztet a minisztérium.

Indul az egységes kérelmek beadása: idén is mintegy 700 falugazdász tanácsadó segíti ingyenesen a támogatások lehívását

2026. április 15. 07:10

Április 15-től indul az egységes kérelmek beadása, idén is falugazdászok segítik a gazdákat a támogatások lehívásában.

Igényelhető a fagykárkrízis-támogatás – újabb forrás a bajba jutott termelőknek

2026. január 26. 13:10

Rendkívüli támogatás nyílik a tavaly tavasszal fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők számára.

Komoly támogatás jön a borászoknak – mutatjuk, kiknek

2026. január 9. 11:10

Kivágások, újratelepítés, támogatás: nagy átalakulás előtt a magyar borvidékek.

Változott az erdészeti genetikai pályázat

2019. április 8. 08:46

Az Irányító Hatóság felhívta a támogatást igénylők, illetve a kedvezményezettek figyelmét, hogy a felhívás több pontban módosult.

Módosult a vízgazdálkodási pályázat

2019. augusztus 1. 13:02

A felhívás 4.3. pontja módosult: a következő értékelési szakasz határnapja 2019. augusztus 1. napjáról szeptember 2. napjára változott.

Több helyen is módosult a VP-ÖKO pályázati felhívás

2018. június 4. 08:37

A módosított felhívás 2018. május 30-án jelent meg és számos ponton változtatja meg a pályázat keretei között támogatást nyert gazdálkodók kötelezettségeit.