19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Támogatások, pályázatok

Módosult a vidékfejlesztési projektek megvalósítását segítő tájékoztató

AM Sajtóiroda

A gazdák vidékfejlesztési beruházásainak eredményes megvalósítása érdekében módosult az EMVA Irányító Hatóság, vidékfejlesztési projekteket érintő tájékoztatója.

A Széchenyi2020 honlapon elérhető iránymutatás a nyertes pályázók számára a fejlesztéseik során felmerülő kérdésekben nyújt segítséget.

A most megjelent módosítás a már beérkezett kifizetési kérelmek gyakorlati tapasztalataihoz igazodva került kialakításra. Ennek megfelelően elsősorban a mérföldkövek módosítása, a változás bejelentés, illetve az építési költségek elszámolásának szabályai kapcsán változott, illetve egészült ki a korábban megjelent iránymutatás. Az építési költségek elszámolásának szabályai tekintetében fontos hangsúlyozni, hogy az Építési Normagyűjtemény (ÉNGY) az egyes építési tételek tekintetében maximális elszámolható árat – ún. referenciaárat – tartalmaz. Amennyiben – például a közbeszerzési kötelezettség miatt – kötöttek a tényleges árak, a kedvezményezett a támogatási kérelem benyújtásakor érvényes ÉNGY kódokkal beazonosított tételek szerint számolhat el, de a kifizetési igénylés benyújtásakor érvényes ÉNGY referenciaárak mértékéig.

A Vidékfejlesztési Program keretében társfinanszírozott projektek megvalósításával kapcsolatban felmerült gyakorlati kérdésekről megjelent tájékoztató a www.szechenyi2020.hu oldalon mindenki számára elérhető, továbbá innen letölthető.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Május 31-ig még bejelenthető a tavaszi fagykár

2026. május 29. 08:10

Akkor is érdemes bejelenteni a fagykárt, ha az agro.met.hu adatai nem egyértelműek – figyelmeztet a minisztérium.

Indul az egységes kérelmek beadása: idén is mintegy 700 falugazdász tanácsadó segíti ingyenesen a támogatások lehívását

2026. április 15. 07:10

Április 15-től indul az egységes kérelmek beadása, idén is falugazdászok segítik a gazdákat a támogatások lehívásában.

Igényelhető a fagykárkrízis-támogatás – újabb forrás a bajba jutott termelőknek

2026. január 26. 13:10

Rendkívüli támogatás nyílik a tavaly tavasszal fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők számára.

Komoly támogatás jön a borászoknak – mutatjuk, kiknek

2026. január 9. 11:10

Kivágások, újratelepítés, támogatás: nagy átalakulás előtt a magyar borvidékek.

Az ország egyik legsokoldalúbb tájegysége, a Pilis – avagy a Pilisi Sziklák Natúrpark egyedi sajátosságai

A térség bővelkedik kilátópontokban, melyekről lenyűgöző panoráma tárul fel nem csupán a természeti képződmények tekintetében, hanem a pilisi tájhoz kapcsolódó épített örökséget szemlélve is.

Online elérhető a KAP Stratégiai Terv

2022. december 15. 11:54

A 2022-es év nagy sikere, hogy november 7-én az Európai Bizottság elfogadta Magyarország KAP stratégiai tervét, mely történelmi lehetőséget jelent a magyar vidék és agrárium számára.

Közeleg a határidő!

2020. december 12. 08:45

Az Agrárminisztérium nyomatékosan felhívja az érintett gazdálkodók figyelmét, hogy a fenti határidők jogvesztőek, hiánypótlásra nincs lehetőség!

Miért sajátos tájvédelmi és vidékfejlesztési eszköz, lehetőség a natúrpark?

2023. szeptember 14. 05:40

A natúrparkok – sajátos, a táji értékeken és a helyi közösségek aktivizálásán alapuló – mára rendkívül népszerűvé vált kezdeményezések.