Terményárak

Alacsony forgalom mellett lett olcsóbb a búza

Agrofórum Online

Európában és Amerikában is vegyes összképet mutatott a terményárak mozgása a héten. Chicagóban a búza 1,3 százalékkal, a kukorica 1,1 százalékkal, a repce pedig 0,3 százalékkal lett olcsóbb, a szójabab közben 0,2 százalékkal drágult.

Európában a malmi búza 0,8 százalékkal, a repce pedig 0,5 százalékkal lett olcsóbb, ám a kukorica 1,8 százalékkal, a takarmánybúza pedig 0,4 százalékkal került többe, mint egy hete.

Iránykeresés

A FactSet adatai szerint Chicagóban gabona kereskedési mennyisége alacsony volt a hét második felében. „Nagyon ingatag piaci mozgások voltak láthatók, korlátozott irányultsággal” – vélekedett Brian Hoops, a Midwest Market Solutions munkatársa egy jegyzetben. A búza vezette az esést, míg a szójababnak sikerült pozitívnak tartományban maradnia, annak ellenére, hogy a kereskedők és az elemzők megkérdőjelezik az USA-Kína kereskedelmi megállapodás kimenetelét.

„Mivel a kulcsfontosságú termelők bőséges globális kínálattal rendelkeznek, és Kína válasza továbbra is gyenge, fennáll a kockázata annak, hogy amint a kényszerű vásárlások elmúlnak, a piacok kénytelenek lesznek újra árazni a terményeket” – emelete ki Ole Hansen, a Saxo Bank munkatársa egy jegyzetben.

Jó kezdet

Argentínában megkezdődött a szójabab vetése, miközben a kukorica vetése is folytatódik. Argentína mezőgazdasági minisztere szerint a kukorica 38%-át vetették már el, szemben a tavalyi 34%-kal és az átlagos 34%-kal. Ez a leggyorsabb vetési ütem négy év alatt. A szójabab termesztése a Buenos Aires-i Gabonatőzsde által „optimális talajnedvesség-viszonyoknak” nevezett körülmények között várható. Argentína versenyképes gabonaexportőr a világpiacon, Kína pedig Argentínából és Brazíliából szerzi be a szójababja nagyobb részét.

Előzetes felvezetés

A jövő heti, az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) által kiadott globális mezőgazdasági kínálati és keresleti becslése, a WASDE-jelentés egyike azon kevés jelentésnek, amelyeket az USDA a kormányzati leállás ellenére is közzétesz.

A kukoricahozamoknak nagy meglepetésre van szükségük ahhoz, hogy a határidős árfolyamok megforduljanak – közölte Daniel Flynn, a Price Futures Group munkatársa.

Kevés a siló

Az AgResource szerint a rekordméretű betakarított termés áradata még mindig túlterheli a gabonasilótokat a kukoricatermelő övezetben. „Észak-Dakotában, Dél-Dakotában, Minnesotában és Wisconsinban vannak olyan régiók, ahol nehézségekbe ütközik a tárolóhely felkutatása” – mondta a cég

A cég feltételezése szerint ez a helyzet valószínűleg nem fog egyhamar javulni, mivel Kína továbbra is Dél-Amerikából vásárolhat szójababot, és nem tart igényt az amerikai szállítmányokat. A többi amerikai gabonafajta iránti kínai kereslet is korlátozottnak tűnik.

További termékek

A kevésbé a figyelem középpontjában lévő termékek kereskedésénél jobbára mínuszokat lehetett látni. A rizs 2,7 százalékkal, a szójaliszt 1,5 százalékkal, a cukor 2,1 százalékkal, a kakaó 2,5 százalékkal, a narancslé 2,1 százalékkal, a pálmaolaj pedig 1,6 százalékkal lett olcsóbb. Ezzel szemben a zab 5,2 százalékkal, a szójaolaj 2 százalékkal, a kávé pedig 4,9 százalékkal drágult.

Kilátások

A technikai alapú kereskedési adatok már kirajzolódott mintázatából egyes platformok az Egyesült Államokban havi alapon a búza drágulását, és a cukor árának csökkenését jelzik. Heti alapon a zab, a repce, a szójaolaj és a kávé is olcsóbb lehet, míg a rizs drágulhat.

Ez az egyik legnépszerűbb technikai elemzési eszköz a tőzsdei és egyéb pénzügyi piacokon. Az árfolyammozgások vizuális megjelenítésére használják őket, és fontos jelzéseket adhatnak a trendek folytatásáról vagy megfordulásáról.

Ezek az információk semmilyen esetben sem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, árupiaci termékek vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy javaslatnak. A cikk készítéséhez több forrásból is felhasznált információk a múltbeli hozamokra, teljesítményekre, azok változására vonatkoznak. Az árak jövőbeni alakulására vonatkozóan nem lehetséges a múltbeli adatokból és információkból megbízható következtetéseket levonni. Az egyes terménypiaci eszközökkel történő kereskedés eltérő kockázatokkal jár, ezek nem minden befektető számára javasoltak vagy alkalmasak.

Az Agrofórum és a cikk szerzője nem vállal felelősséget azzal kapcsolatban, hogy a megfogalmazott előrejelzések és kockázatok, valamint a valós ármozgások a jövőben a piaci várakozásoknak megfelelően alakulnak és a valóságban is beigazolódnak. A cikkben szereplő adatok és trendek csupán tájékoztató jellegűek. Az Agrofórum és a cikk szerzője nem vállal felelősséget a cikkben szereplő információk alapján történő kereskedésből esetlegesen keletkező veszteségekért, költségekért és károkért. Javasoljuk, hogy az egyes befektetési döntések meghozatala előtt mindenki tájékozódjon részletesen és több forrásból, valamint konzultáljon személyesen egy befektetési tanácsadóval.

Kiemelt kép: Pexels.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Bezuhant a kukorica ára Chicagóban

2023. július 1. 10:37

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, ám a repce drágult mindeközben.

Több hetes mélypontra érhettek a terményárak

2023. április 27. 06:36

Amerikában határozott árcsökkenést hozott a szerdai kereskedési nap, míg az európai záráskor még inkább az eladók domináltak.

Növelje a nitrogénfelhasználás hatékonyságát Best4N! repcehibridekkel

2024. május 24. 08:10

A nitrogénfelhasználás hatékonyságának optimalizálása a repcetermesztésben alapvető fontosságú az okszerű és költséghatékony tápanyagutánpótlás szempontjából.

Az export növekedése miatt drágult a kukorica és a szójabab

2020. október 21. 07:29

A kurzusok ismét zöldben álltak, azaz emelkedtek, elég magas szintekhez közelítenek az árak az egész világon, ugyanazok a globális problémák jelentkeznek a piacon a gyors amerikai betakarítás és a növekvő dél-amerikai csapadék ellenére.