Terményárak

Amerikában bedőltek az árak, mert robusztus termést várnak

Agrofórum Online

Chicagóban a búza 0,2 százalékkal, a kukorica 0,7 százalékkal, a szójabab 0,4 százalékkal, a repce pedig 1,7 százalékkal került kevesebbe, mint előző nap. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

A chicagói árak visszaestek, a kereskedők és az elemzők arra számítanak, hogy a növények elegendő nedvességhez jutnak ahhoz, hogy egészségesen fejlődjenek.

„A csapadékos május ellenére meleg volt, és néhány nedves terület kiszáradt, így a gazdálkodók normális ütemben tudtak vetni” – mondta Joel Karlin, az Ocean State Research kutatója.

Keleti kukoricaövezet

Az elemzők szerint a legtermékenyebb területek az Egyesült Államokban a keleti kukoricaövezetben vannak, a középső területek egyes részein viszont elmaradnak a tervezettől a túl sok eső miatt. Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) hétfőn adja ki első frissítését a kukoricatermés minőségével kapcsolatban, amire a piac nyilván egyből reagál majd.

Lesz kamatcsökkentés?

A makromutatók miatt a befektetők azt fontolgatják, hogy a Federal Reserve egyáltalán csökkenti-e a kamatlábakat 2024-ben, ami mérsékelte a hónap végi kereskedés iránti lelkesedést. Kifejezetten a gabonafélék esetében a júniusra vonatkozó időjárás-előrejelzés eseménytelen, írja az AgResource közleményében. „A középső termőterületekre vonatkozó időjárás-előrejelzés nem fenyegető, ezért a kereskedők azon töprengenek, vajon fenntartható-e a visszapattanás” – közölte a cég.

Beindul a betakarítás

Megkezdődött az őszi búza betakarítása az Egyesült Államokban, ami a következő napokban befolyásolja az árakat. „Texasból Oklahomán át dolgoznak, és a jövő hét végére Kansasban is elindulnak a munkagépek” – mondta Charlie Sernatinger a Marextől. Hozzáteszi, egyes kereskedők úgy gondolják, hogy az amerikai búzatermést alábecsülték, ami nyomást gyakorolhat a határidős ügyletekre a betakarítás előrehaladtával.

Jó hangulat

Európában a malmi búza 0,75 eurós plusz után 259,25 euróba, a kukorica 0,5 eurós áremelkedést követően 224 euróba, a repce 2 eurós megugrás hatására 487,5 euróba, a takarmánybúza pedig 0,85 angol fontos plusz után 196,7 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

Fotó: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Terménypiac: a bizonytalanság keresletet eredményezett

2018. április 10. 14:52

Április első hete és az azóta eltelt napok az USA és Kína között kialakult adok-kapok jegyében telt.

Rakétaként lőtt ki a búza ára – erről is a kínaiak tehetnek

2023. december 5. 08:10

Amerikában vegyes összkép rajzolódott ki a hétfői terménypiaci kereskedésben, míg Európában határozottan felülkerekedtek a vevők. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

Terménypiac: lassú erősödés a világban, itthon még ne várjunk sokat tőle

2018. február 13. 18:13

Az év 6. hete kicsit derűsebben telt, köszönhetően a korábbi sok eladásnak és a korábbi eladók döntésének, miszerint fedezik az eladásokat és így vásárolni kezdtek.

Terménypiac: a búza áralakulása volt a középpontban

2018. október 31. 05:14

Az árak alakulásában túl sok újdonságot nem hozott a 43. hét, de amit igen, az akár messze mutató is lehet és negatívan érintheti az itthoni helyzetet is.