Terményárak

Az amerikai agrártárca jelentésére vár a piac

Agrofórum Online

Vegyesen alakult az agrártermékek árjegyzéseinek mozgása kedden az árutőzsdén, az elmozdulások mértéke jellemzően nem volt túl nagy. Chicagóban a búza 0,7 százalékot vesztett értékéből, miközben a kukorica árszintje enyhén, 0,1 százalékkal kúszott feljebb. A szójabab 0,1 százalékos mínusza is inkább a stagnálásnak tekinthető. A repce ára 2,4 százalékkal csökkent. Európában is vegyes alakultak az árak. Párizsban csökkent a malmi búza és a kukorica ára, de a repce mindeközben drágult. Londonban a takarmánybúza is kicsivel kevesebbe került a nap végén, mint előző nap.

A chicagói gabona- és szójabab-határidők kedden először emelkedtek majd vegyesen zártak az árszintek. Miközben a kereskedők a növénytermesztésről szóló amerikai jelentés előtt korrigáltak pozíciókat, és továbbra is aggódtak a kedvezőtlen időjárás kockázatai miatt.

Elemzők átlagosan arra számítanak, hogy az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) jelentésben körülbelül 3 százalékkal növeli a kukoricavetésekre vonatkozó becslését márciushoz képest – derült ki a Reuters felméréséből. A szójabab vetése 1,5 százalékkal nőtt márciushoz képest.

Néhány kereskedő továbbra is attól tart, hogy a forró vagy száraz időjárás károsíthatja a hozamokat, miközben a terméskilátások nem túl nagyok.

„A probléma az, hogy kevés az eső az előrejelzésben a száraz területekre, és túl sok az eső előrejelzése a már túl nedves területekre” – mondta Tomm Pfitzenmaier, a Summit Commodity Brokerage elemzője. „Mindezek az időjárási problémák aggodalomra adnak okot, mivel az Egyesült Államoknak a stabilizációhoz rekordszintű kukoricatermést kellene elérnie.”

Európában sem volt határozott iránya a piacnak, a nem túl nagy elmozdulások alacsony forgalom mellett alakultak ki. Párizsban a malmi búza 202,75 euró/tonnás árszintje 25 eurócentes mínuszt jelentett. Egész nap egy két eurós tartományban mozgott a kereskedés, amely nem volt túl élénk, csupán 8240 kontraktust kötöttek a szeptemberi határidőre. Decemberre több mind kétszer ennyi, 16 784 üzletkötés jött létre, de ez is elmarad az átlagostól. Erre a határidőre is 25 eurócentes lecsorgás alakult ki, amely 203,5 euró/tonnás árszintet eredményezett. A kukorica is 25 eurócentes lejtővel zárta a napot és így az árszint 238,75 euró/tonnán ment pihenőre. A repce kivétel jelentett a maga 8,25 eurós drágulásával, így 526,25 euró/tonnáig emelkedett az ár. A takarmánybúza Londonban 182,5 angol fontba került a nap végén, ez mindössze 5 angol pennys áremelkedés, azaz gyakorlatilag stagnálást jelentett.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Mínuszok napja az árupiacokon

2020. augusztus 5. 09:47

Párizsban is mind a négy fontos agrártermék ára csökkent a következő határidőre. Az azutáni két fontos határidő sem volt kivétel a repce, a takarmánybúza és a malmi búza tekintetében.

Egyhetes csúcson a kukorica az argentin időjárás miatt

2023. február 22. 06:37

A rosarioi gabonatőzsde pénteken közölte, hogy Argentína kukoricaexportja éves szinten mintegy 40 százalékkal esik vissza március és június között.

Terményárak: várakozás és találgatás

2018. november 13. 14:16

Az árfolyamok és a piaci mozgások alapján szükséges lenne az árcsökkenés, az utóbbi időben már nem csak az orosz-ukrán, hanem az USA-beli búza is versenyképesebbé vált és hasonló tendencia érezhető Dél-Amerikából is.

Terményárak: nem javult a keresleti helyzet – az árak tovább csökkentek

2019. szeptember 4. 08:31

Augusztus utolsó hetében nem folytatódott a korábbi korrekció, az árak túlnyomórészt tovább csökkentek.