Terményárak

Kilencéves mélyponton a francia búzaexport

Agrofórum Online

A múlt hónapban az Európai Unión kívüli francia búza szállítmányok kilenc éves mélypontra értek. Szakértők ezt azzal magyarázták, hogy a Marokkóba és Algériába irányuló export enyhült.

Az EU 27 tagállama és Nagy-Britannia területén kívüli rendeltetési helyekre számított búza exportja 665 600 tonna volt áprilisban, a 2020/21-es gazdálkodási szezon 10. hónapjában – derült ki a Refinitiv rakodási adatain alapuló első becslésből.

Az adatok azt mutatták, hogy a 2011/12-es év óta ez volt a legalacsonyabb áprilisi mennyiség. A múlt havi szállítmányok több mint negyedével voltak kisebbek, mint a márciusi 908 400 tonna. A márciusi adatot felülvizsgálták az eredeti becsléshez képest, de még mindig magasnak számított.

Kép: Canva

A kereskedők szerint az export aktivitása megcsappant a 2020-as alacsony francia termés, az importőrök keresletének mérséklődése és az árfolyamok alakulása miatt. Utóbbi a tengerentúlon versenyképtelenné tette a francia búzát

Marokkó áprilisban ismét az első számú szállítmányozási célország volt, ezúttal 238 900 tonnával, ami csaknem negyedével kevesebb, mint a márciusban oda szállított mennyiség. Egyiptom volt a második legnagyobb EU-n kívüli úti cél 126 000 tonnával, ami megegyezik a márciusban szállított értékkel. Algéria, amely általában a francia búza legnagyobb éves értékesítési helye, áprilisban csak 75 500 tonnát vásárolt a márciusi 240 900 után.

A múlt hónap volt a második olyan hónap, amikor nem szállítottak búzát Kínába. Minderre azt követően került sor, hogy a kínai kereslet a szezon első felében növelte a francia exportot. A francia búza exportjában ezzel együtt négyéves mélypont várható. A takarmányárpa exportja áprilisban elérte a 168 900 tonnát, itt Kína volt a fő felvevő piac. A francia kikötőkből a múlt hónapban nem szállítottak malátaárpát – derült ki a Refinitiv adataiból.

A gabonaszállítás a francia kikötőkből az összes rendeltetési helyre – beleértve a kukoricát és a durumbúzát is – elérte az 1,1 millió tonnát, ami szintén a kilenc év legalacsonyabb áprilisi mennyisége. Az EU-ba exportált francia gabona nagy részét nem tengeri útvonalakon szállítják. A Refinitiv adatait később felülvizsgálhatják, és eltérhetnek a későbbi vámadatoktól is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Alaposan bezuhant a búza ára pénteken

2024. október 19. 07:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is olcsóbb lett, ám a repce pluszban zárt.

Segítette a kukorica drágulását a rekordméretű export

2024. október 18. 07:40

Európában a malmi búza, a kukorica és a repce kurzusa is pluszban zárt, a takarmánybúza olcsóbb lett.

Csökkent a szójabab ára a Trump-tarifavita kapcsán

2024. október 17. 07:40

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

Olcsóbb lett a kukorica, mert zuhant a kőolaj ára

2024. október 16. 07:40

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

Még nem fejeződött be az aratás Franciaországban

2021. augusztus 30. 06:05

Az erős nyári esőzés károsította a francia termés minőségét egyes területeken, különösen a búza tekintetében.

A búzatermésnek csak a fele van jó állapotban Franciaországban

2024. július 29. 12:10

A búza 50 százaléka volt jó vagy kiváló állapotban július 22-én, ami csökkenés az egy héttel korábbi 52 százalékhoz képest.

A 2022-esnél is rosszabb nyári szárazság várható Franciaországban

2023. április 14. 08:03

A nagyon alacsony talajvízszint miatt Franciaországban a tavalyinál súlyosabb nyári szárazság várható, főleg az ország déli részén.

Délelőtt 10-kor abba kell hagyni a szőlő szedését Franciaországban

2023. augusztus 26. 11:10

A szőlőszedőket arra kérték, hogy hajnali 3 és 4 óra között kezdjenek a területeken, és 10 órakor álljanak meg, hogy elkerüljék a hőséget.