Terményárak

Moszkva szerint nincs veszélyben a fekete-tengeri gabonakereskedelem

Agrofórum Online

Oroszország azon terve, hogy ideiglenesen korlátozza a külföldi hadihajók mozgását a Fekete-tenger egy részén, nem érinti a Kercsi-szorost - jelentette a RIA hírügynökség, jelezve, hogy az orosz-ukrán feszültségek alacsonyabb kockázatokat jelentenek a regionális kereskedelem, így az agrárpiacok számára.

A Kercsi-szoroson halad át a regionális gabonakereskedelem döntő része, amely az Azovi-tengert és a Fekete-tengert köti össze. A terület a katonai gyakorlatokhoz közel helyezkedik el, amelyeket Moszkva és Kijev egyszerre tartott az elmúlt napokban.

A külföldi hadihajók és az „egyéb állami hajók” áthaladásának jogát három helyen szüneteltetik a Krím-félsziget fekete-tengeri partjai közelében április 24. és október 31. között – közölte az RIA Oroszország védelmi minisztériumára hivatkozva. Moszkva 2014-ben csatolta el Ukrajnától a Krím-félszigetet. A tervezett korlátozások nem érintik a hajózást a Kercsi-szorosban vagy annak belépési pontjain – közölte a RIA.

Az ukrán külügyminisztérium közölte, hogy törvénytelenek tartja Oroszország azon lépéseit, amelyek értelmében a Fekete-tenger egyes részeit le kívánja zárni a külföldi hadihajók elől.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Tizenhat éves mélypontra süllyedt a globális búzakínálat

2023. május 21. 05:37

Továbbra is nagy a bizonytalanság a globális búzatermelés és -kereskedelem körül, különösen a Fekete-tengeren, mivel a 2023-2024-es gabonatermés sorsa még korántsem rendeződött.

Már a gabona 92 százalékát betakarították Ukrajnában

2020. november 16. 06:48

A kereskedők 3,4 millió tonna kukoricát adtak el külföldre november 13-ig, szemben az előző év azonos napjának 5,3 millió tonnájával.

NAK-MAGOSZ: a zöld szervezetek is lobbizzanak a kétes eredetű ukrán gabona behozatala ellen!

2023. február 8. 13:26

Ellehetetleníti a magyar gazdákat a silány minőségű, kétes eredetű ukrán gabona, mely hazánkba érkezik.

Ukrajna is a gabonaszállító hajók gyorsabb ellenőrzését kéri

2022. október 13. 09:16

Az isztambuli tisztviselők "nem magyarázták meg megfelelően", miért "lassultak le" az ellenőrzések az elmúlt két hétben.